the beginning of end.

wordpress.

2011-08-18T09:56:00.001+02:00

Mostantól wordpressen találtok meg!

http://hopefulland.wordpress.com/

TOP Pasik - Orlando Bloom

2011-08-11T14:53:00.000+02:00

A következő pasi Orlando Bloom.

Azt hiszem, őt nem kell bemutatnom. Karib Tenger Kalózai, Elizabethtown... :)

TOP Pasik - Josh Duhamel

2011-08-09T09:53:00.000+02:00

A kiemelkedők közé tartozik még Josh Duhamel is.

Őt leginkább romantikus vígjátékokból ismerhetjük, mint például a Nyerj egy randit Ted Hamiltonnal, Minden kút Rómába vezet, vagy a legújabb, az Ilyen az élet.

TOP Pasik - Patrick Dempsey

2011-08-06T09:03:00.000+02:00

A következő nem más, mint Patrick Dempsey.

Őt legjobban a Grace Klinika sorozat Derek Sheperdjeként ismerhetjük, de ő játszik főszerepet a Bűbáj, a Boldogító talán filmekben is.

TOP Pasik - Ben Barnes

2011-08-05T12:44:00.000+02:00

A következő pasi Ben Barnes.

Őt a Narnia Krónikáiból ismerhetitek, mint Caspian, illetve ő játszik főszerepet a Dorian Gray című filmben is.

formspring.me

2011-08-04T08:58:00.001+02:00

Ask me anything http://formspring.me/gabiiica

Would you rather use a Mac or a PC?

2011-08-04T08:55:00.003+02:00

I use PC.

Ask me anything

Lennél sztár?

2011-08-04T08:55:00.001+02:00

Nem. Talán elvenné az életemet... nem bírnám az ismertséget

Ask me anything

TOP Pasik - Zac Efron

2011-08-03T20:16:00.000+02:00

Zac Efron a következő.

Azt hiszem, őt nem kell bemutatnom, honnan ismerhetitek, de azért egy-két ötlet: HSM, Megint 17, Charlie St. Cloud Halála és élete...

Egy kis élet.

2011-08-03T20:06:00.000+02:00

Megint csak rég volt már olyan pillanat, amikor betekintést nyerhettetek egy picit az életembe, de hát, a nyár nem telt túlzottan izgalmasan.
Egészen mostanáig folyamatosan vezetni jártam már három hete, tegnap voltam vizsgázni forgalomból, és örömmel jelenthetem ki, hogy megvan a vizsgám. Mostantól én is boldog tulajdonosa lehetek majd egy fontos iratnak, amit úgy hívnak, hogy jogosítvány. Már nagyon régen ez volt minden vágyam, alig hittem, hogy végre úgy ülhessek a volánhoz, hogy én vezetek, senki nem fogja megkérdőjelezni, hogy van-e jogosítványom, senki nem mondhatja azt, hogy most megbüntetünk, mert nem szabadna ezt csinálni. Alig várom már. Ez számomra egyenlő lesz a szabadsággal...
Aztán egy ideje már próbálom felfogni, hogy vége a Harry Potternek, de még mindig nehezen megy. Nehéz elszakadni egy ekkora erőtől, ami vonz magához, és ami oly hosszú éveken át remek élményeket nyújtott.

Újraolvasom a könyveket, képeket nézegetek, videókat, fanficet írok... próbálom magamban tartani a rajongást, és bevallom, sokkal könnyebb, mint gondoltam. Azt hittem, nem vagyok elég erős hozzá, nem elég erős a szeretetem, de eléggé alábecsültem magamat.
Meg hát... mindjárt vége a nyárnak. De nem akarom. Én még több szabadságot akarok, nem azt, hogy a suli megint tönkretegye tíz hosszú hónapomat az évből... márpedig érzem, hogy ez lesz...
Még jelentkezem, ígérem!

Idézet

2011-08-03T19:55:00.002+02:00

‎"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."

TOP Pasik - Zach Roerig

2011-07-31T10:36:00.000+02:00

A következő fiú nem más, mint Zach Roerig.

Őt szintén a Vámpírnaplók című sorozatból ismerhetjük.

TOP Pasik - Michael Trevino

2011-07-30T17:00:00.000+02:00

A következő a listán Michael Trevino.

Michaelt a Vámpírnaplók c. sorozatból ismerhetjük, de szerepelt még néhány perc erejéig a 90210 c. CW sorozatban is.

TOP5 - Harry Potter és az Azkabani fogoly momentum

2011-07-26T12:25:00.001+02:00

Befejeztem a harmadik részt is, így jönnek a kedvenc momentumaim.
1. Marge felpuffasztása
2. Telefonbeszélgetés Ronnal
3. Első repülés a Tűzvillámmal
4. Ágas, a Patrónus
5. Piton kifakadása

TOP Pasik - Ed Westwick

2011-07-25T17:19:00.000+02:00

Először is, bejelenteném, kérem szépen, ez a 301. bejegyzésem! :)
Aztán a következő hot pasit hoznám, aki Ed Westwick lenne.

Az előző férfiúhoz hasonlóan, őt is a Gossip Girl c. sorozatból ismerhetjük, ahol a nem is olyan rosszfiút, Chuck Basst alakítja.

TOP5 - Harry Potter és a Titkok Kamrája momentum

2011-07-25T17:15:00.000+02:00

Befejeztem már tegnap a második könyvet, sőt, majdnem túl vagyok a harmadikon is, így jöhetnek a kedvenc momentumaim a második részből.

1. Arthur megtudja, hogy Harry hogyan érkezett az Odúba
2. Kimúlásnapi parti Félig Fejnélküli Nickkel
3. Az első párbajszakkör
4. Valentin-nap
5. Dobby felszabadul

TOP Pasik - Chace Crawford

2011-07-24T20:32:00.000+02:00

A következő isten nem más, mint Chace Crawford.

Őt a Gossip Girl Nate-jeként ismerhettük meg.

Önmarcangolás

2011-07-24T19:11:00.000+02:00

Önmarcangolás
Ajánlott zene: The Fray – You found me
Az Odúra csönd borult. Az emberek szellemként járkáltak a házban, alig-alig jöttek ki szobáikból. A fiú az ágyon gubbasztott, napok óta nem beszélt senkivel. Feltornyosult halmokban hevertek mellette a Reggeli Próféta legutóbbi számai, és az ebédhez sem nyúlt. Sőt, az előző napi vacsorához, és az egész napi ételhez sem.
Hermione lépett be hozzá, egyenesen leült mellé az ágyra, és magához ölelte, majd halk zokogásba kezdett.
- Nem csinálhatod ezt, enned kell! Nem teheted, nem ezt akarná Ő sem!
De a fiú mereven tartotta magát. Minden érzelem kihalt belőle, amikor elment, és itt hagyta őket, egyedül, szenvedve.
- Mrs. Weasley félt, hogy valami bajod lesz, ha nem eszel, tudod, hogy milyen, ha rólunk van szó. Mióta nem aludtál? – szipogta.
- Rég – vonta meg a vállát a fiú. – De nincs kedvem aludni. Nincs erőm. Ha lehunyom a szemem, őt látom, és azt nem akarom. Látom, ahogy meghal, és ez kísért, és fáj, és mardos. És én ezt nem akarom.
- Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz. Már csak te maradtál nekem.
- Ne mondj ilyet. Mindenki itt van veled. Mindenki szeret téged.
- De ő nincs itt!
- Tudom. Voltál már egyáltalán a sírjánál?
Megrázta a fejét, és elfordult Hermionétól, a kint tomboló vihart nézni. Ugyanezt érezte önmagában. Egy pusztító zuhatagot, és ürességet. Mindig ott volt neki, amikor szüksége volt rá, mindig mellé állt, ha baj volt, és harcolt vele is, harcolt ellene is, ha épp ez kellett.
- Ne nyúzd magad. Nem te tehetsz róla.
- Te hogy tudod elviselni?
- Kihaltak belőlem az érzelmek. Kihalt belőlem a fájdalom is. Tudom, hogy ott van, nagyon mélyen, de nem engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam. Mi ketten mindenkinél jobban szerettük ezen a világon. Gyere velem, kérlek. Egyedül nem merek menni.
- Hermione…
- Tudod, hogy nem csinálhatod ezt örökké! Tudod, hogy egyszer el kell oda menned! És miért mennél egyedül? Miért ne mennél most, velem? Kérlek!
Akaratlanul felállt, megfogta Hermione kezét, és a hátsó kert felé indultak. A vihar megállíthatatlanul söpört végig a vidéken, a villámok másodpercenként csillantak fel, és a dörgés sem szándékozott megszűnni. A kertben egy sírkő állt, merészen kiemelkedve a földből. Mindketten odaléptek elé, és a fiú lerogyott a földre. Végigsimított a feliraton, és zokogásban tört ki…
Ronald Bilius Weasley
1980. március 1. – 1998. június 17.
Gyermek, testvér, barát
Ahol a szíved, ott a kincsed is. Soha nem feledünk, Ron.
Harry felkiáltott. A világ ellene fordult, elvette tőle a legjobb barátját, és ő nem tehetett mást, csak zokogott és ordított…

A Herceg meséje...

2011-07-23T22:18:00.000+02:00

Gondolatok egy nyári estén

2011-07-23T22:15:00.002+02:00

Gondolatok egy nyári estén
A Herceg emlékére

Hátradőltem a kertben álló hintaágyon, és a kezemben tartott Esti Prófétát pedig ledobtam a kellemesen puha fűbe. Már körülbelül két hete semmit sem írnak a győzelmünkről - hála az égnek. Végre nem zargatnak nap, mint nap az újságírók, és nyugodtan élhetem a megszokott életem Ginnyvel, a barátnőmmel.

Még most is sokat gondolok arra a másfél hónappal ezelőtti éjszakára, amikor végre mindenek vége lett, hiszen Voldemort végre elhagyta az élők sorát, örökre a pokol lángjaiban fog égni. Minden egyes pillanatra emlékszem annak a végzetes napnak, amikor oly sok, általam szeretett és csodált ember halt meg. Köztük Perselus Piton is, akitől bátrabb embert aligha láthat az ember.

Világéletemben gyűlöltem őt, egészen a halála pillanatáig. De már egyáltalán nem, sőt, inkább ellenkezőleg. Mostanában rengeteget merengek az életén, és annak értelmén. Mindig titkolta, hogy szerelmes volt anyámba, úgy, ahogyan apám, teljes szívéből szerette. Viszont ahogy apát, úgy engem is utált - látszólag. Most már tudom, hogy nem. Legalább értem, hogy miért nézett mindig a szemembe, ha segítségre volt szükségem, és miért nem, ha ellenem tett.

Hiszen a szemeim… csak a szemeimet kaptam anyától, és esetleg néhány jellembeli hasonlóságot, minden másban kiköpött apa vagyok. De a szemeimben a szerelmét látta, azt a Lilyt, akiért évekig küzdött, és nem sokkal a halála előtt megpróbálta megvédeni.

Nem tehetek róla, de állandóan Perselus emlékei járnak a fejemben. Megmutatta mindazt, amiért élt, amit tett, és bebizonyította, hogy mennyire bátor ember. A szüleim, Sirius és Remusék mellett ő a legbátrabb ember az én megítélésem szerint.

Rengeteget töprengek azon, hogy mi történt volna, ha anya viszonozza az érzéseit. Talán most nem lennék itt, és anya és apa is élne, Voldemort pedig lehet, hogy nem minket támad meg, és nem is létezne a jóslat. Nem tudom, de ezen már változtatni nem lehet. Meghaltak, elvesztettem őket.

Eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy ő valaha is szerelmes volt. És azt, hogy pont anyámba?! Azt nemhogy elképzelhetetlennek, de egyenesen lehetetlennek tartottam. Mindig is abban a hitben éltem, hogy anya és apa azonnal egymásba szeretett, mindig együtt lógtak, és hamar elkezdtek járni. Erre tessék! Anya még Pitonnal is kavart, még ha neki csak egy jó barátot jelentett. De Piton szerette, szerelemmel szerette. A legjobb barátok voltak, minden egymás mellett álltak.

Valaki igazán elmondhatta volna, vagy legalább utalhatott volna rá. De most már mindennek vége. Mindannyian halottak, elvesztettem őket.

Sokszor megnézem újra meg újra Perselus Piton emlékeit. Jó érzés a mamát látnom, amikor gyerek és tizenéves ifjú volt. És apa… apa, ahogy lohol anya után, és üldözi a szerelmével. Szerencse, hogy ebben legalább nem rá ütöttem.

Azt hiszem, megszerettem őt. Mármint Pitont. Örülök, hogy egy ilyen férfi állt anya mellett, még ha sok vitájuk is volt. De megvédték egymást, ha kellett, és ez a lényeg.

Most, mintha egy álomból ébrednék, úgy zökkentett vissza a valóságba egy kép. Nem messze tőlem állt egy hatalmas kőrisfa. Körülötte három ezüstös színű állat kergette egymást. Egy szarvas, és két csodaszép őz. Az egyik őz és a szarvas néha-néha összebújt egy-egy szerelmes pillanatra, de aztán újra folytatták boldogító játékukat.

Melegség öntötte el a szívemet, mert éreztem, hogy ez egy túlvilági üzenet lenne, ami biztosít arról, hogy szent a béke. Hármójuk szívébe újra, vagy éppen végre a barátság költözött.

Elmosolyodtam, majd még percekig néztem az egyre inkább halványuló képet, mígnem az álmok csodás országába léptem, ahol semmi sem volt lehetetlen… még ők sem.

Van valaki, aki csak rá vár...

2011-07-23T22:02:00.002+02:00

Van valaki, aki csak rá vár
A történetet a December Boys című film ihlette

- Tommy! Tommy! - ficánkolt egy alig öt éves fiúcska a sok kisebb és nagyobb gyerek között. Az utóbbi 2-3 évben, akit csak megismert és megszeretett, azt mindet elvesztette.

Minden barátot, mindenkit, akit közel engedett magához, és mindenkit, aki gyerek volt mellette. És most Tommy. Már ő is elment. Ő volt számára a legkedvesebb mindenki közül. Neki minden titkát elmondta. Tudott a rémálomról, ami kínozza a fiút, a zöld fényről, a kígyóarcú férfiról, a női sikolyról, mindenről, amire csak emlékezett arról a végzetes éjszakáról. Egyszóval mindenről, ami ennek a kisfiúnak ezt a létet, ezt az életmódot jelentette.

Mindig voltak barátai, és az itteni „nénik” és „bácsik” is mind kedvesek voltak neki, de már most, öt évesen érezte, hogy ő nem ide tartozik, nem ez az igazi otthon. Valahogy mindig kívülállónak érezte magát e között a sok gyerek között.

Érezte azt is, hogy van valaki a világban, aki csak rá vár, csak őt keresi, de még nem jött el az ideje annak, hogy rátaláljon.

Az észjárása öt éves létére olyan volt, mint egy tíz éves gyereké. Valahogy már most értette az élet dolgait, nehézségeit, hiszen neki már csecsemőkorában bőven kijutott belőle.

Akarja is, meg nem is, hogy elvigyék. Akarja, mert tudja, hogy akkor olyan emberek lesznek mellette, akik akarják és szeretik, és vele foglalkoznak, nem a többiekkel. De van egy oka annak, amiért nem. Mi van, ha nem ő az? Mi van, ha nem az viszi el, akire igazán vár? Akihez igazán tartozik?

Fekete hajához hasonlót még sosem láttak, s ezt az itt dolgozó nők sokszor meg is jegyezték. Kócos volt, leginkább a tarkójánál, de mégis selymes és csodálatos. A szemeiről nem is beszélve. Olyan ragyogóak, olyan igézőek, olyan zöldek, mint a smaragd. Sőt, a smaragd ezekhez képest egy apró homokszem volt. Ez maga volt a csoda, ehhez foghatót még soha senki nem látott. Viszont nem voltak tökéletesen zöldek. Mindkét szemében volt egy-egy alig látható, de mégis észrevehető barna csík.

Valami mégiscsak hibázott eben a tökéletesnek tűnő fiúban. Volt ugyanis egy sebhelye. Egy villám alakú sebhely a homloka közepén. Azt beszélik, hogy a szülei halálakor szerezte, de itt, a Védelemben senki sem ismeri igazán a történetet, amit több ezer gyerek hall nap, mint nap esti meseként. Sem azt, hogy hogyan haltak meg Ők, sem pedig azt, hogy mit tett ez a kisfiú. Senki, kivéve azt a párt, amelyik most érkezett a Védelem falai közé…

A férfinak félhosszú, a kisfiúéhoz hasonló fekete haja volt, a nő ellenben szőke, hullámos hajat viselt.

- Valaki, aki csak rám vár - suttogta a fekete hajú kisfiú, aki a Harry nevet viselte. Valami furcsa melegség töltötte el a testét-lelkét, amikor meglátta ezt a férfit.

- Gyerekek, sorakozó! - parancsolta a házvezető. Ilyenkor mindenkinek indulnia kellett sorakozni, hiszen most választanak.

A kis Harry körülbelül a sor közepénél állt, a többi 4, 5, és 6 éves gyerek között.

- Bemutatom nektek Mr. és Mrs. Blacket - mondta a házvezető.

- Jó napot, Mr. és Mrs. Black! - mondták kórusban a gyerekek.

Mikor a férfi és a nő elérte a kis Harryt, Mr. Black szeme megakadt rajta. A világoskék szemeket mintha könnyek fátyolosítanák el, ahogy a sebhelyet nézi. Majd megfordult, a feleségére nézett, aki bólintott, és elindult a házvezető felé.
- Őt szeretnénk - mutatott a kis Harryre, aki megszeppenve figyelte a történéseket.

- Rendben - bólintott az asszony. - Most elvihetik, de kérem, jöjjenek majd vissza pár nap múlva, hogy az utolsó papírmunkát is elintézhessük! - Kezet fogott a házaspárral, majd Mr. Black elindult a kisfiú felé. A karjára vette, és könnyes szemekkel suttogta a fülébe a már régen várt szavakat.

- El sem hiszed, hogy milyen régen kerestelek már téged. Rád vártam, amióta csak meghaltak. Apád volt a legjobb barátom, és a te keresztapád vagyok. Mostantól pedig fiamként foglak szeretni, és remélem te is elfogadsz apádnak. Mindig megvédelek majd, és vigyázok rád. Szeretlek, kicsi Harry, nem is tudod, mennyire…

- Én is szeretlek téged, papa - suttogta a pici fiúcska, aki életében először talált rá a boldogságra a keresztapja személyében…

Ezt a tizenegy dolgot irigyeljük Harry Potteréktől

2011-07-23T08:21:00.000+02:00

Az origo egy újabb listát állított össze, ezúttal azt mutatják be, melyik az a tizenegy dolog a sorozatból, ami nélkülözhetetlen lenne a való életben is.
Bevallom, tényleg elég hasznosak lennének...
Tizenegy dolog, amit irigylünk Harry Potteréktől

TOP Pasik - Ian Somerhalder

2011-07-23T08:06:00.000+02:00

A következő alany Ian Somerhalder.

Rá aztán tényleg senki nem mondhatja, hogy nem tartozik a top pasik közé. Jelenleg a Vámpírnaplókban láthatjátok, de elég sokáig játszott még a Lostban, illetve főszerepet játszik a Mezsgye c. filmben is.

TOP Pasik - Matt Lanter

2011-07-22T19:12:00.000+02:00

Mostantól elég gyakran láthattok majd egy-egy fotót az általam top pasik közé sorolt férfiakról. Teljesen mindegy, milyen sorrendben jelennek meg, nem állítottam fel, egyszerűen csak benne vannak a Topban. :)
Az első, akit megmutatok nektek, Matt Lanter.

Őt a 90210 sorozatból ismerhetitek, de játszik még ezen kívül a Katasztrófafilm, illetve a Vampires Suck c. filmekben.

Breaking Dawn előzetes

2011-07-19T16:32:00.002+02:00

Top tíz jelenet - HP

2011-07-19T16:11:00.003+02:00

Az origót is megszállta a Harry Potter-láz, mint mostanában mindent, és mindenkit. :) Így összeállították a számukra 10 legjobb jelenetet a 8 filmből. Itt a lista, videókkal kiegészülve!
http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20110718-a-tiz-kedvenc-harry-potter-jelenetunk.html

TOP5 - Harry Potter és a Bölcsek köve momentum

2011-07-18T08:10:00.000+02:00

Új sorozatot indítok. Újraolvasom a Harry Potter könyveket, és innentől kezdve (néha idézetekkel kiegészítve) kiemelem a kedvenc momentumaimat a könyvekből.
1. Hagrid megérkezik - malacfarkat kap Dudley
2. Harry első repülése, a nefeleddgömb elkapása
3. Barátságkötés Hermionéval

Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlan is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni - nos, ez pontosan ilyen helyzet.

4. Az első kviddicsmeccs
5. Hugrabug-Griffendél meccs, Harry rekordidejű cikeszfogása

Köszönjük, Rowling.

2011-07-17T17:34:00.000+02:00

Edina: "kell egy új valami,amit ilyen megszállottan szeretünk kell."

Én: de nem kapsz. ilyet soha. ehhez fogható nem lesz. kb 8 meghatározó évet töltött ki az életünkből. ilyen nem lesz több. nem tudsz még valamin felnőni, ami megtanít élvezni az olvasást, megtanít hinni a varázslatban, megtanít élni az álmaidat."

-

2011-07-17T15:54:00.003+02:00

http://hjp-fanfics.blogspot.com/

HP - fanfic

2011-07-17T14:17:00.001+02:00

Folytatni kezdtem a jó rég félbehagyott fanfictionömet. Itt a link hozzá, ha esetleg szívesen olvasnátok :)
http://hjp-fanfics.blogspot.com/

HP7/2 link

2011-07-16T10:51:00.000+02:00

Ha IDE kattintotok, találtok egy megauploados letöltést, amelyen keresztül megszerezhetitek torrentként magyarul a Harry Potter 7. részét. Gyorsan tölt, nekem olyan 2-3 óra alatt volt lent az egész tegnap este.

Viszlát, Potter!

2011-07-16T10:26:00.000+02:00

Nem! Nem! Nem! Oda akarok állni J. K. Rowling elé, és ennyit ordítani. NEM! Nem akarom, hogy vége legyen. Életem meghatározó részét töltötték ki a Harry Potter filmek és könyvek. Rowling szerettette meg velem az olvasást. Ahogy egy mondatot is elolvastam a Bölcsek kövéből, nem tudtam letenni. Ez a könyvsorozat felülmúlhatatlan. Életeket kísér végig, könnyeket csal az ember szemébe, olykor pedig fanyar humorral fűszerezi napjainkat.
Mindig próbáltam magamban halogatni a filmek megnézését, mondván, így tovább tart, így tovább élvezhetem a várakozás örömét. Így voltam az utolsó résszel is, de nem bírtam. Nem. Ezt látnom kellett. És tessék. Most már nem mondhatom azt, hogy ó, sebaj, majd jön a következő, mert nincs következő.
Végigkísérhettük, ahogy színészeink felcseperednek, és mondhatni, ők is végigkísérték, ahogy sokunk felnőtt. Nem akartam, hogy vége legyen, nagyon nem. Habár vártam, hogy mit művelnek majd a hetedik könyvvel (nem csalódtam, a lehető legtöbbet hozták ki magukból), de egy kész kultuszt zártak le ezzel a napokban megjelent remekkel. Rekordokat dönt a film. Csoda? Nem!
A szemembe könnyeket csalt az utolsó háromnegyed óra több mozzanata. Aztán mikor elsötétült előttem a kép, és elkezdtem gondolkozni, hogy mi lesz most, csak a semmire tudtam gondolni. Arra, hogy többet akarok. Hogy még, még, még. És csak sírtam...
Köszönöm, Harry Potter, köszönöm J. K. Rowling, hogy varázslatot adtál az életembe, és egy dolgot megígérhetek: soha, de soha nem fogok arról elfeledkezni, hogy mit kaptam...

Nora Roberts - A három sorsistennő

2011-06-26T16:02:00.001+02:00

Nos, az első és legfontosabb dolog, amit tisztázni kell, kicsit elfogult vagyok az írónővel szemben, ugyanis mindenekelőtt ő a kedvenc íróm. Habár mindig felfedezek egy sablont a műveiben, mégis képes elragadtatni a szavaival, és az érzelmek áramoltatásával.
Ismét egy akciódús történetet tárt elénk, ahol megismerkedhettünk három testvérrel, Malachival, Gideonnal és Rebeccával, majd az ő választottjaikkal, akik három mitológiai szobor, a sorsistennők nyomába szegődtek.
A történetből nem hiányozhat természetesen a gonosz, a gyilkosság, a lövések, a rendőrség sem, egy kis izgalmat csempészve a "szürke hétköznapokba".
Az egyik kedvencemmé vált ez a könyv az írónőtől, és még most sem késztet arra semmi, hogy abbahagyjam az általa írt könyvek olvasását, nem csalódtam benne, és nem hiszem, hogy tudnék.

Cecily von Ziegesar - Bad Girl 3 - Mindent akarok

2011-06-26T15:55:00.004+02:00

Nagyjából itt fáradtam bele ebbe a könyvsorozatba. Még az elején úgy voltam vele, hogy na, jó, végig fogom szenvedni az összeset, hátha valahol végre feljavul, és értelmet nyer az olvasása, de tévedtem, nem is kicsit.
Az 100%, hogy ha a sorozat előtt kezdem el olvasni a könyveket, biztos, hogy hozzá sem fogok. A szereplők idegesítőek, a szálak vagy túlságosan meseszerűek, vagy egyszerűen túlságosan kiszámíthatóak.
Ha egy kicsit is igyekeztünk odafigyelni, akkor minden lépést előre lehetett tudni, minden történés előre megjósolható volt. Az meg, hogy a fű a legfontosabb dolog az egész történet során, egyszerűen idegesítő. Nate nem tud meglenni nélküle? Ha nem szív be, már enni sem tud?
Erre most már nagyon gyorsan csak ennyit tudok mondani: köszönöm, nem kérek többet!
Értékelés: 5/0,5

Jana Kramer: I Won't Give Up

2011-06-21T12:15:00.002+02:00

Huh.

2011-04-21T17:54:00.000+02:00

Legyen már vége, legyen már vége! Minden vágyam, hogy nyár legyen, és gondtalanul fekhessek a napon... De még nem... a héten levizsgáztam KRESZ-ből, egy hibám lett a vizsgán, amire büszke vagyok, tehát lassan kezdem a rutint, talán nyár közepén már jogsim is lesz, remélem.
zt hittem, hogy lenyugszom, ha végeztem, de nem. Itt a nyakamon a törivizsga, a matekvizsga, szóval semmi időm nincs semmire. Hiányzik a nyár, hiányzik a pihenés, hiányzik a szabadság. Két hónap van hátra, de ez lesz életem leghosszabb és legnehezebb két hónapja :S Minden nap töritételekkel kelek és fekszem, és még így sem vagyok biztos magamban semmiben... félek, nagyon félek, hogy hanyasra vizsgázok. LEGYEN VÉGE!
Legalább a fodrászon már túl vagyok. Nagyon el volt töredezve a hajam, szóval megint megszabadultam a felétől, és megint várhatok, mire megnő, de mire megnő, megint le kell vágatnom... olyan szerencsétlen vagyok, de komolyan! Csak legyen már vége az iskolának! Még mindig ezt mondom :) Gondtalanságot akarok!

Egy részen túl

2011-03-27T09:46:00.000+02:00

Hát, a március nehezén végre túl vagyok, kezdhetek fellélegezni. Az utóbbi három napban Egerben voltam egy országos irodalomversenyen, amin már tavaly is jártam. Most sokkal jobban sikerült, mint tavaly, továbbjutottam a szóbeli fordulóba, elméletileg nagyon jó szóbelit mondtam, de sajnos "kiemelt" helyezett nem lettem, mindenképpen valahol 7-10 között lehetek, 10. volt az írásbelim, de nem tudom, a szóbeli mennyit változtatott rajta. Mindegy, nagyon örülök ennek az eredménynek is, és csudijó három napot töltöttünk Egerben.
A suli is kezd egy kicsit lazulni, most egy nyugodtabb időszak következik, de így is rá kell hajtanom, sok mindenből kellene "javítanom", meg ilyesmi. De remélem, hogy sikerül :)
Tök jó úgy gondolni a napokra, hogy úristen, nem vagyok elhavazva, lesz időm, csak legyen megint hétvége, mert azért nem esett jól megint szombaton hazajönni... :S

Pokémon

2011-03-19T18:55:00.000+01:00

Szerelmes csillagok...

2011-03-13T11:40:00.003+01:00

Kismadár apró, de égre száll,
Jó szelet fent talál,
Hát elhagy már
Messze száll, útjában nincs határ,
Követném bárhová, de másra vár.
Vállalnám a boldog repülést,
De szívem könnyű szárnya túl kevés
Ha vágyam túl merész, minden elvész!
Kismadár, társára rátalál,
Két élet együtt száll, ez szép remény!
Rám is vár, vár még egy másik táj,
Végül majd minden árny és minden fény enyém!
Várni még, úgy mondják semmiség: játék!
Mert valamit várni: meseszép!
Csak álmodsz vele még,
De sejted már az illatát, és hallod énekét:
Szerelmes csillagok,
Nézzétek, itt vagyok!
Engem a Földön hagytak, védtelen az angyalok
Rólatok álmodom,
Hozzátok tartozom.
A sorsom túl lassan jár
Lássátok csillagok!
Fényem itt lent ragyog,
Szívemnek hol van párja, meddig várjak holnapot?
Rólatok álmodom,
Messze az ég nagyon
Szárnyam túl lassan száll
El se bír talán
Mért nem néztek rám?
Mért nem néztek rám?
Mért nem néztek rám?

Nora Roberts - Nyílt titkok

2011-03-12T12:31:00.000+01:00

Életem eddigi legjobb könyve, amit valaha is a "kezembe vettem". A történet lebilincselő, és mégis valóságos, nem repít túlzottan álomvilágba.
Emma háromévesen ismeri meg édesapját, a híres zenészt, Brain McAvoyt, a Pusztítók zenekar énekesét, így menekül meg a drogproblémákkal és alkoholproblémákkal küzdő édesanyjától. Apja és új felesége, Bev szeretettel nevelik, és egy kistestvérrel ajándékozzák meg. Az életük szinte tökéletesnek tűnik, egészen egy szörnyű tragédiával végződő partiig. Darren, a kisfiú, meghal, meggyilkolják, és egyedül Emma látja a gyilkosságot, aki azonban a trauma hatására elfojtja magában az emléket, ami hosszú-hosszú évekig kísérti rémálmokkal.
Időközben Emma felnő, és rengeteg változást észlel környezetében. "Szülei" szétmennek, a zenekar tagjai egyre mélyebb gödörbe kerülnek, amit hol a drog, hol az alkohol okoz. És a gyilkost még most sem találták meg... Időközben szerelmes lesz, rózsaszínben látja az egész világot, de az élet ezúttal sem csak jót tartogat számára. Vajon sikerül megtalálnia a helyes utat? Sikerül végre pontot tenni a szeretett öcs halálára?
Néha úgy éreztem magam Nora Roberts könyveivel, mintha álomvilágban élnének a szereplők, minden tökéletes, semmi rossz nem jöhet. Aztán jött ez a könyv, és íme, meg tudja mutatni az élet hátulütőit is, még sokkal jobban kihangsúlyozva, mint eddig. Rájöhetünk, hogy mennyire nehéz híresnek lenni, örökké a kamerák kereszttüzében égni. Megtapasztalhatjuk, milyenek voltak a 60-as, 70-es évek alkohol-, drog-, és marihuánafelhőben töltött napjai... Imádtam.
Értékelés: 5/5

Nem törődünk eleget a múlttal...

2011-03-11T20:17:00.002+01:00

Nem törődünk eleget a múlttal. A múlt egy szó, ami mindenkiből ellentétes érzéseket vált ki. Van, aki szerint csak jön, és megy, nem kell vele foglalkozni, nézzünk csak előre, a jövő a lényeg. Azonban van, aki úgy gondolja, éppen a múlt az, ami alakítja és formálja életünket, éppen ezért soha nem szabad elfelejteni azt, ami volt.
Szerintem fontos foglalkozni azzal, ami már megtörtént. Gondoljunk csak bele: miért kell elfelejteni azt, hogy hogyan jutottunk oda, ahol tartunk? Kitapostunk egy utat, ami idáig vezetett, és mégis hagyjuk, hogy elhalványodjon.
Ha nem törődünk a múlttal, nem törődünk azokkal az emlékekkel, amik életünk egy-egy fontos szakaszából származnak, nem törődünk azokkal az emberekkel, akik valamikor számítottak nekünk, de a sors fura fintora elválasztott minket, és talán csak az emlékeket hagyta meg.
A múlt ugyanakkor történelem. Egy ember csak egy egyén a több százezer, több millió lakos közül, akik egy országban élnek. Szabad-e elfelejteni népünk múltját, és nem foglalkozni azzal a régi dicsőséggel, ami valaha oly naggyá tett minket? Nem! De mi mégis ezt tesszük. Mindig csak a jelenben, vagy vágyálmaink jövőjében próbálunk élni, néha csupán egyik napról a másikra. De kérdem én: mi van azzal, ami volt? Mi van azzal, hogy Magyarország egykor még nagy volt? Nem is érdekel minket… Az Oroszlánkirály című mesefilmben hangzott el egyszer ez a mondat: „Nézz a csillagokra. A múlt idők nagy királyai a csillagok szemével néznek le rád. Emlékezz rá! A nagy királyok odafentről figyelnek téged!” És ha tényleg így van? Nem hiszem, hogy büszkék lennének arra, amit most látnak… és az embereket ez sem érdekli.
Azonban Magyarország is csak egy a világ 193 független országa közül. Valamilyen módon mindegyiket összeköti a másikkal a nagy, közös múlt. Valaha szomszédok voltak, vagy gyarmatok, háborúk és békék tarkítják a mögöttük álló évszázadokat, évezredeket. Ez fontos, nélkülözhetetlen része lenne a világnak… A baj az, hogy csak lenne…
Talán picit morbid, de egyszerű példát hozok: az is a múltad része, aki meghalt. Nem törődsz a múltaddal, szóval nem törődsz a családtagjaiddal, barátaiddal, akik már elmentek, csak mert már nem részei a jelenednek, jövődnek? Ugye, nem? Elfelejted, hogy mi volt gyermekkorodban? Tény és való, néhány ballépést legszívesebben eltörölnénk, de már ott vannak, megtörténtek, éppen ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Országunk nagyjait és dicső történelmét sem olyan dolgok, amikkel nem kell törődni. Mi marad gyermekeinknek és az ő gyermekeiknek, unokáinknak, ha mi nem foglalkozunk vele?
Egy szó, mint száz: törődnünk kell a múltunkkal. Ha már másunk nem is lesz, az emlékeink mindig megmaradnak, és talán ez a legfontosabb. Nem lehet minden szép és jó, de feledésbe sem merülhet az élet, aminek a múlt is ugyanolyan része, mint a jelen és a jövő. Hiszen a most is múlt lesz egyszer…

Itt vagyok, még élek.

2011-03-05T18:04:00.000+01:00

Egy kicsit régen jelentkeztem, lassan már eltelt azóta egy hónap is, de megígérem, mostantól minden visszatér a régi kerékvágásba.
Megvan a komplex nyelvvizsgám angol nyelvből, szóval most már lazíthatok egy kicsit, nem kell annyira rátelepednem. Egész jól sikerült, 78%-os írásbelit írtam. Büszke vagyok magamra, és ilyet tényleg ritkán mondok.
A tanulás egy kicsit alábbhagyott részemről, de mostantól kezdve igyekszem mindent a legjobban kezelni. Letettem egy-két rossz szokásomról is, végre valahára. Jobb ember lettem talán? Remélem. Nem tudom megmondani, de talán. Felismertem pár hibámat, és ki akarom őket javítani. Emellett felismertem végre magam körül az embereket, kik azok, akikre ténylegesen számíthatok. Többször mondtam már ilyet, de ugyanakkor többször tévedtem is. Remélem, utoljára.
Tehát, mostantól újra itt leszek. Lesz mit megosztanom, főleg írást, aztán egy egész ütős könyvkritikával is készülök nektek a héten... :)

Your song

2011-02-15T10:05:00.000+01:00

Chelsea.

2011-02-04T19:54:00.001+01:00

Nos, Nando csak eligazolt. Nem örültem először, hogy eligazolt, de mostanra, hogy megbékéltem a helyzettel, talán örülök is neki. Szerettem a Chelseát, a második kedvenc csapatom volt a Pool mellett, és a Pool iránti szeretetem sem fog változni, ahogy a Nando iránti sem. Az maradt, aki volt, és remélem, jó sorsa lesz a Chelsea csapatában.
Első mérkőzését rögtön volt csapata ellen játszhatja, nagyon sajnálom, hogy nem fogom látni, elég érdekes szituációba került mindkét csapat...
Szerencsére a 9-es mezszám továbbra sem változott, aminek nagyon örülök!

Mi lesz veled, Torres?

2011-01-30T10:44:00.000+01:00

‎'Láttuk, ahogy megszerzed a győztes gólt a németek ellen és ahogy Dél-Afrikában megnyered a Világbajnokságot. Követtük az ünnepléseket, csak azért, hogy lássuk az arcod – az örömöd! Sírtunk amikor Liverpool sállal a nyakadban láttunk ünnepelni, megmosolyogtuk, hogy a miénk vagy és hogy mi a tiéd vagyunk.'

Tegnap sokként ért a hír, miszerint Torres "benyújtotta felmondását" a Liverpool csapatánál. Először hitegettem magam, hogy kacsa, hiszen King Kenny mellett milyen jó dolga lehet most már a csapatnak. Aztán a Liverpool hivatalos honlapján is megjelent a hír. Kész voltam.
El sem tudom hinni. Egyik percben még annak örülök, hogy végre kezd rendbe jönni a csapat, végre van egy megfelelő menedzser a hátuk mögött, erre tessék. Torres menni akar.
Egyelőre a csapat elutasította az átigazolási kérelmét, és mivel holnap lejár az átigazolási szezon, egyáltalán nem tudhatjuk, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége, de tény, hogy az elkövetkező 24 órában nagy meglepetések érhetnek majd.
Igazából akarom is, hogy menjen, meg nem is. Mindentől függetlenül ő marad a kedvenc játékosom, és a kedvenc csapatom is marad a Liverpool, de nem tudom, mi a legmegfelelőbb döntés. Szüksége van térre, szüksége van trófeákra, de vajon melyik az a csapat, ahol mindkettőt megkaphatja?
A Chelsea akarja, rohamozza, ajánlatokkal bombázza a csapatot, de hogy dönt? Nem tudom...

Gyengének tűnök...

2011-01-29T17:01:00.000+01:00

Gyengének tűnök, holott nem vagyok az. Nem akarok harcolni, nem szeretem a harcot, mégis mindenki azt gondolja, nem is tudok.
Miért nem nézünk beljebb a külsőnél? Miért nem ismerjük meg jobban a másikat, mielőtt ítélkeznénk?
Újból és újból visszatér bennem a kérdés, de soha nem tudom megválaszolni. Fogom-e valaha? Lesz e helyes válasz erre a kérdésre?
Rég volt már, hogy gondtalanul tekintettem magam elé, hogy nem kerestem mindenben és mindenkiben a hibákat. És most mégis készülök egyet elkövetni, újra. Mert néhány hiba túl jó ahhoz, hogy csak egyszer kövessük el, ezt megtanultam. Mihez vezet ez? Bárcsak tudnám...

Dal.

2011-01-29T10:10:00.003+01:00

Egy kis kultúra mindenkire ráfér.

Malacka és Micimackó

2011-01-22T15:11:00.002+01:00

‎"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek."

Talán...

2011-01-17T08:50:00.000+01:00

Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok.Egyesek tényleg rátalálnak arra az egyetlen emberre,aki jóban-rosszban kitart mellettük.Ez az ember lehet egy házastárs,és ünnepelheted őt álomesküvővel.De az is lehetséges,hogy az az ember,akire egy életen át számíthatsz,az az ember,aki igazán ismer,talán még jobban ismer,mint te önmagad,Ő nem más,mint az az ember,aki melletted volt gyerekkorod óta.

Helyzetjelentés

2011-01-15T16:53:00.000+01:00

Ha túlélem a következő hetet, akkor kijelenthetem, hogy a tél rázósabbik részén túl vagyok végre.
Ma lenyelvvizsgáztam, végre. Alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Sokkal nehezebb volt, mint számítottam, tehát nem volt könnyű, de annyira nehéz sem - remélem, hogy megvan. Nem akarok előre mondani semmit róla, mert most aztán tényleg nem tudom eldönteni, hogy átmentem-e, vagy sem, csak remélni tudok, hogy nem kell még egyszer mennem.
Jön a felvételi a sulinkban, bent maradok péntek estére, hogy úgymond levezényeljem/levezényeljük az egészet.
Valami extrafáradt vagyok, de hétfőn nincs iskola, szóval van lehetőségem egy picit többet pihenni.
A félévem nagyon jól sikerült, nem tudom pontosan, egy vagy két négyesem van, a többi mind ötös. Még a törim is. És lehet, hogy a fizikám is. Leesett az állam, mikor megtudtam, mert egyáltalán nem számítottam rá, de nagyon örülök, amióta gimis vagyok, most van a legjobb átlagom. Jobb már nem is lehetne, tekintve, hogy az egyik biztos négyes az a matek... amiből szerintem soha nem lesz ötösöm. Nem baj, jó ez így. :)
Alig várom már, hogy nyári szünet legyen... kezd nagy lenni a teher, és ez csak rosszabb lesz, ahogy közeledik az év vége. A felén már túl vagyunk, de jön a fakultációválasztás, év végi vizsgák... uhh.. csak legyen már vége!

Tumblr.

2011-01-08T18:25:00.000+01:00

Hát, én is eljutottam végre oda, hogy saját tumblrt csináljak magamnak. Nem tudom, hogy mire jutok majd vele, hová, de megcsináltam. :) egy kis angol nekem sem árt néha... :)
HOPEFUL-LAND

Dal.

2011-01-08T17:34:00.000+01:00

Tökéletes.

Van még remény a boldogságra

2011-01-07T14:10:00.003+01:00

Romantikus szösszenet egy baráti pár főszereplésével... van kiút a szomorúságból, van remény a boldogságra...

Van még remény a boldogságra

Claire már sírni sem tudott. A mindenét veszítette most el, az embert, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretett.
A szertartás rövid, tömör, és számára szinte alig érthető volt. Édesanyja kezét szorongatta a templom padjainak első sorában, de ő már nem sírt. Édesanyja keményen törölgette könnyező szemét, de Claire csak rémülten, megmerevedve bámult maga elé.
Nem ez volt az, amire számított. Élete legjobb évét árnyékolja be ez a tragédia. Apja elvesztése.
A temetés alatt újra megrendült, elsírta magát, majd elfutott. Elmenekült minden elől, a fájdalom, a család, a terhek elől. Tudta, hogy egy hely van, ahova futhat, egy ember van, aki most segíthet elmulasztani bánatának akár egy csöppjét is.

Ben hazavezetett a temetés után. Kulcsait zsebre vágta, majd egy szó nélkül felment a szobájába, ahol egyedül lehetett. Végignyúlt az ágyán, becsukta a szemét, de minduntalan csak Claire könnyes arcát látta maga előtt. Mivel érdemelte ezt? És Jack? Olyan hirtelen jött a halála.
Beúszott egy kép a gondolataiba. Claire és ő még egészen kicsik voltak. Ben szülei szokásukhoz híven valami külföldi nyaralóban töltötték az idejüket, és Bent a bátyja felügyelete alatt hagyták. Ő azonban nagyon fontos randi előtt állt, állítása szerint élete párjával – mellesleg a kapcsolat alig pár hónapig tartott – így Ben legjobb barátja házába kényszerült. Claire társaságában töltötte a napot, és Jack rengeteget játszott velük. Olyan volt az egész, mintha egy nagy, boldog család lennének. Nem ez volt az első, és nem is az utolsó alkalom. Szinte apjaként tekintett a férfire, aki most elment, elhagyta őket. Egyedül hagyott két, védtelen nőt, és egyedül hagyta őt is, a fiút, akinek az igazi szeretet érzését adta.

Claire is felfutott a lépcsőn, egyenesen Ben szobájába ahová már kívülről ismerte az utat a hatalmas házban. A fiú az ajtó nyílására pattant fel, és szinte fel sem fogta a helyzetet, máris a zokogó barátját érezte karjaiban.
- Claire… édes kicsi Clairem… Ne sírj – suttogta a hajába.
Visszafeküdt az ágyra, és karjaiba vonta a lányt, aki lassan elcsendesült. Hatalmas, kék szemeit a fiúra emelte, aki ébenfekete hajában kalandozott. Claire mindig is szerette Ben szemeit. Barnán csillogtak a nap minden percében, és mintha megnyugvást nyújtottak volna a fájó lelkeknek.
- Miért én? Miért most?
- Nem tudom. A sors akarta így…
- De Ben… én úgy szerettem a papát…
- Tudom, kicsim, tudom. Én is szerettem édesapádat, tudod jól…
Ben alig mert belegondolni, hogy a lány alig múlt el tizenhét éves, mégis milyen kegyetlenül bánt el vele a sors az utóbbi hónapokban. Bátyja bevonult a seregbe, apja meghalt, szinte egyedül maradt. Édesanyja idegösszeomlása sem javít túl sokat a helyzeten.
Világéletében szerette Clairet. Hol barátként, hol többként, maga sem tudta megmondani néha. De a lánynak soha nem mondott el erről semmit. Mindennél közelebb állnak egymáshoz, már pelenkás koruk óta, és soha nem vállalna be semmit azért, hogy ezt elveszítse.
- Ugye, itt maradhatok ma éjszaka? – nézett fel ismét Claire.
- Hát persze. A nagyszüleid majd vigyáznak anyukádra. Menj, mosd meg az arcod, addig én felhívom anyukádat, meg elkezdek főzni valami vacsit. Nyugodj meg, picinke.
A lány bement Ben fürdőszobájába, és végignézett magán a tükörben. Nem volt hiú, soha, de a látvány, amit nyújtott, elkeserítette. Amúgy is fehér bőre most a sápadtságtól szinte halottra vált, hosszú fekete haja még jobban hangsúlyozta. Alakját az egyszerű szabású, fekete ruha egészen törékennyé varázsolta. Leöblítette az arcát hideg vízzel, majd a konyha felé vette az irányt, ahonnan már sülő rántotta illata érződött.
- Köszönöm! – szólalt meg az ajtókeretnek támaszkodva.
- Ugyan, nincs mit köszönnöd. Bárkivel megtenném.
- De velem teszed.
- Megérdemled. Sőt, ennél sokkal többet is. – Claire csak elmosolyodott, erre nem tudott mit mondani.
- Annyira furcsa…
- Mi?
- Hogy soha többé nem ülhetek be vele a kocsiba, hogy elhajtsunk a legközelebbi cukrászdába, hogy meghívjon egy fagylaltkehelyre, hogy nem visz többé a vidámparkba… Tudom, már kinőttem belőle, de soha többé nem olvashat nekem mesét, vagy az unokáinak, meg sem ismerheti majd őket… Olyan fiatal volt még, Ben…
- Szívrohamot kapott, Claire… Nem számíthattuk ki előre, hogy ez lesz… Elmúlt már negyven éves, bárkivel megtörténhet az ilyesmi…
- De miért pont vele? – Újabb könnyek szöktek a szemébe. Ben félbehagyta a főzést, kikapcsolta a gázt, majd közelebb lépett a lányhoz.
- Picinke, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Megtörtént, elmúlik a fájdalom. Én itt leszek veled… - Szorosan magához ölelte, mintha soha többé nem akarná elengedni. Talán nem is akarta.
- Ben? – nézett fel a lány.
- Igen?
- Ugye, mindig velem leszel?
- Mindig, és még tovább – mosolyodott el, majd játékos puszit nyomott Claire pisze orrára. Ajkai picit szétnyíltak, ahogy a ragyogóan kék szempárba pillantott, és egyre közelebb hajolt Clairehez, míg végül csókban forrtak össze.

Egyikük sem tudta, hogy ez csak a körülmények, a pillanat műve-e, vagy már régóta gyülemlik az érzés bennük, de ölelésük egyre szorosabbá vált. Függtek egymástól, és Claire fájdalma mintha egyre jobban kezdene szertefoszlani. Nem tudott arra gondolni, hogy mi történt, sőt, leginkább arra sem, hogy most mi történik. Csak hagyták, hogy sodródjanak az árral. Márpedig most nagyon erős volt az áramlat…
- Claire… - húzódott el Ben először halk sóhaj kíséretében. – Sajnálom… Én… nem tudom, hogy mi volt ez, de…
- De mi?
- Akartam. Nem csak úgy megtörtént. Akartam…
- És? – Ben még mindig szorosan ölelte, túl szorosan ahhoz, hogy a szemébe nézzen.
- Claire, te a legjobb barátom vagy, és nem akarom ezt elveszíteni…
- Szeretlek.
- Én is szeretlek…
- Hát akkor meg? Engedj már el kérlek, látni akarom az arcod, Ben! Szeretlek, és én is akartam. Ha nem akartam volna, akkor nem történik meg, ismerhetsz már elég jól. De akartam, erre vágytam már nem is tudom, mióta, de pont most jött el az ideje annak, hogy ki is mondjam. Nem vagyok az a gyenge lány, akinek néha tűnök, noha most eléggé meg vagyok tépázva…
- Picinke…
- Jaj, ez a név… - Végre sikerült egy picit nevetnie, és újra magához ölelte a fiút. – Ne engedj el többé. Talán te vagy már az egyetlen esélyem, reményem a boldogságra…

Szeretkezz, ne háborúzz!

2011-01-07T09:07:00.002+01:00

Harry Potter fanfiction még 2008-ból :)

Szeretkezz, ne háborúzz!

- Potter! Egyszer látnám azt, hogy nem átkozódtok Perselusszal! - rontott a drága Evans nekem. Igaz, egy kicsit váratlanul ért ez a hirtelen támadás, de annál nagyobbat mosolyogtam rajta. Szinte tüzelt a tekintete, csoda, hogy nem füstölt a füle.

- Ne légy mérges, szépségem, árt az arcocskádnak! - mondtam vigyorogva, majd feltápászkodtam a földről. A cikeszt, amit dobáltam, a fa alatt hagytam, vagy megtalálják, vagy nem. Majd találnak maguknak másikat.

Elszántan lépdeltem a fújtató Lily felé, egészen közel, és látszott, hogy szinte beleremeg a közelségembe. Ah, és még meri azt mondani, hogy egy kicsit sem tetszem neki. Felnézett rám, és azt hiszem, hogy elveszett a szemeimben.

A gyönyörű téli napsugár melegét éreztem feltűrt ingem mentén, a karomon. Még csak néhány madár merészkedett vissza délről, azok csicseregtek. Az ég ragyogott, mintha már csak nyár lenne. Bárcsak már nyár lenne! Így is fura volt, sosem volt még januárban ilyen meleg.

- Nem… vagyok… a szépséged - hebegte. Úgy tornyosultam fölé, mintha körülbelül két fejjel magasabb lennék, pedig ennek csak a felével. De ő egy kicsit összegörnyedt, távolodni próbált, viszont nem sikerült neki. - Miért bántod mindig Pitont? Mit ártott neked? - kérdezte végül, mikor uralmat nyert az izgatottsága feled. Aj, de imádom ezeket a kérdéseket. Mintha nem lenne alapvetően egyértelmű, hogy nem én bántom őt, hanem ő engem.

- Már elmondtam, hogy ő kezdi, nem? Egyébként, vele az a baj, hogy él. Mintha már ezt is mondtam volna. Különben is! Mit legyeskedik mindig körülötted? - Legyek féltékeny, vagy ne? Ki tudja…

- Közöd, Potter? Nem vagy a pasim, sem pedig az anyám, hogy tudnod kellene róla…

- De még lehetek! Mármint a pasid. Az anyád nem, mert akkor nem tehetném meg ezt - mondtam vigyorogva, majd se szó, se beszéd, megcsókoltam, méghozzá a száján, és eléggé vadul.

Jó volt ízlelni az eper ízű ajkakat, de nem tarthatott sokáig. Nem csókolt vissza, sőt, elhúzódott, és lekevert egy jókora pofont. Ember! Ez csattant, de rendesen.

- - -

Hogy merészeli? Ki mondott neki olyat, hogy valaha is megcsókolhat? Nem mondom, hogy nem édes, ahogy a vörösödő arcát simogatja, masszírozza, de akkor is… Elegem van abból, hogy mindig az akaratom ellenére csókolgat! Hogy nem bírja megérteni, hogy én nem akarok tőle semmit?

Jaj, legalább a születésnapomat ne felejtette volna el. Barátok vagyunk, vagy mi. Nem a legjobbak, de nagyjából azok. Ha kell, tudunk mi illedelmesen is beszélgetni, csak ne lenne annyira egoista majom. Legalább ma, a születésnapomon ne.

- Húzz a tudod hová, Potter! Gyűlöllek! - mondtam, nyelvet öltöttem, majd elszaladtam, egyenesen a kastély irányába. Nem értem, miért, de könnycseppek csorognak végig az arcomon. Vagy életem legjobb, vagy legrosszabb húzását tettem most. Mármint a pofonnal és az utolsó szavammal.

Elértem a hatalmas ajtót, és még vetettem egy újabb pillantást Potterre, aki - kifejezetten fura módon - egy elsőssel játszott. Már mindketten seprűn ültek, és úgy tűnik, hogy nem csak terelőnek jó, hanem fogónak is jól beválna, ugyanis a cikesz elkapását tanítgatta a fiúnak. Könnyen túltette magát a kis afférunkon.

Letöröltem az arcomról a könnyeket, és úgy döntöttem, inkább a könyvtárban töltöm a délután további részét, McGalagony professzor rengeteg házit adott, és valahogy nehezen megy a mostani anyag. Nem beszélve Lumpsluck professzorról. Kedvelem, kivéve, mikor ilyen nehéz bájital főzéséből kell esszét írni.

- - -

Ha elment, hát elment, nincs mit tenni. Elutasító, de teszek én majd még ez ellen. Hadd higgye csak, hogy nem is emlékszem, hogy ma van a születésnapja. Annál nagyobb lesz majd a meglepetés számára! Mindent előkészítettem, pontosabban előkészítettünk Remusszal. Siriusban ilyen téren nem lehet megbízni.

Hol egy csajjal kavargat, hol eszik, hol pedig alszik. A napja ebből a három tevékenységből áll, no, néha csatlakozik hozzá a szex is, de ha szerencsés a csajozás téren. Szóval ő nem az a romantikus alkat. Minden nap más csaj, maximum minden héten. Ez azért túl sok.

- Tony! Mára elég lesz, már késő van, lassan mennem kell - kacsttam kis barátomra, aki nevetve jött, hogy magával vigye a cikeszt. Még szép, hogy nem fogom elkérni. Mit mondtam volna? Szeretnék egy elsősökkel edzeni, hogy bekerüljön a csapatba jövőre? Tudom, hogy szegénykémet csak akkor veszik majd be olyan fiatalon, ha nagyon jó, különlegesen jó játékos. És mivel jövőre már nem lesz itt Chris, ezért itt az alkalom, hogy új fogót keressünk.

- Köszi, James, olyan jó, hogy te gyakorolsz velem. Hiába kértem Siriust, azt mondta, hogy nagyon elfoglalt.

- Hagyd csak, neki mindig van valami dolga - nevettem. Máskor is szívesen jöhetsz hozzám. - Mondjuk holnap? Nekem is jól jön majd egy kis edzés. Akár a pályára is lemehetünk, nem kell mindig itt a tóparton játszadozni!

- Még egyszer köszönöm, James, és rendben van. Holnap este… hatkor? Az jó lesz?

- Naná! Tudomásom szerint nincs más programom. - Nincs is. - Most már tényleg mennem kell, randim lesz - nevettem Tonyra.

- Sok sikert, lassan nekem is lesz már!

- Hamar kezded, öcskös! Ki a szerencsés?

- Még titok - kacstt ezúttal ő. Eliramodtam a kastély felé, hogy megkeressem Remust. Remélem, hogy a klubhelyiségben bujkál, és minimum Aliciát boldogítja, vagy az én randimat szervezi. Vagy mindkettő.

- - -

Remus rettentően somolygott, mikor elmentem mellette, hogy felballagjak a hálótermünkbe, és ott töltsem az estét, tanulással. Ha nem tudnám róla, hogy normális, pedáns prefektus, akkor azt hinném, hogy sántikál valamiben, aminek nagyon nagy valószínűséggel köze lehet a mi drága ki Potter barátunkhoz.

Beléptem a hálóterembe, ami tök üres volt. Fura, a csajok általában ilyenkor itt tartózkodnak, a nap pasikban gazdag eseményeit taglalják. De most… itt valami nincsen rendjén. Egy levél hever az ágyamon.

Kövesd a rózsák útját, és rátalálsz arra, amire vágysz.

Ki a fene ír nekem ilyet? Mihez jutok én el? És milyen rózsák útját? - gondolkodtam. Lenéztem a lábam alá, és most vettem csak észre, hogy rózsaszirmokon taposok. Eddig nem is láttam! Esküszöm, hogy mikor beléptem, itt még egy darab szirom sem volt! Megőrültem.

Istenem, add, hogy ne legyen benne Potter keze, csak add!

De elindultam. Végiglépkedtem a hálótermen, a folyosón, az egész klubhelyiségen, ami mostanra teljesen kiürült. Az ég áldja már meg őket, mondjon valaki valamit!

Kiléptem a portrélyukon, a Dáma pedig somolyogva nézte, ahogy feljebb indulok, egészen a hetedik emeletig. Továbbmentem, majd egy régi szobor mellett álló ajtóra révedt a tekintetem. Na, ez eddig nem volt itt!

A levelet még mindig a kezemben tartottam, és most magam elé tartottam, hogy újra elolvashassam. De ezúttal már egy másik szöveg állt rajta.

Lépj be, s felhagysz minden gonddal, szerelmedre találsz.

Benyitottam. Egy gyönyörűen feldíszített terembe értem, középen asztal, rajta egy minimum háromfogásos vacsora, az asztal két végén egy-egy szék. A falon egy hatalmas felirat: Boldog születésnapot, drága Lily! Még jobban körbepillantottam, és egy baldachinos ágyat pillantottam meg, rajta pedig Potter feküdt.

- A kur… - nyeltem el egy szitkot. - Mi a halált keresel itt, Potter? Mi ez az egész? - Hát, ha nem láttam volna meg az ágyat, talán még szép is lett volna. De megláttam. Miért? Miért kell neki mindig mindent elrontania?

- - -

Itt van, megjött, de valami nem tetszik neki, látszik rajta, mikor meglát az ágyon. Mi baja? Talán nem elég szép? Pedig direkt neki kívántam baldachint, tudtommal szereti.

- Én is szeretlek - mondtam nevetve az elfojtott káromkodása után.

- Persze. Ennél romantikusabbat nem tudtál volna?

- Mi hiányzik még, bogaram? Pezsgő? Eper, szőnyeg? Kandalló? Csak kívánj, és teljesül!

- Szép is lenne, ha csak vacsoráról lenne szó. Baráti vacsoráról - tette hozzá, mikor meglátta felcsillanó szemem. Most mi van? Nem akarok én semmi rosszat. A szex természetes dolog két szerelmes között, főleg ennyi idősen.

Megint elindultam felé, akárcsak néhány órája. Mit ne mondjak, ennek sosem tud ellenállni. És mondom, megint nem mozdul, mint akkor, kora délután. Nem hátrál, semmi.

- Én tényleg szeretlek - duruzsoltam a fülébe, mielőtt végigcsókoltam volna a nyakán. A kezében tartott cetli, amit tőlem kapott, a földre hullott, de nem izgatott, amint látom, őt sem túlzottan. Észrevette már a pólómat? Szép kis felirat díszeleg rajta, ami talán most még igaz is lehetne ránk.

- Szeretkezz, ne háborúzz? - kérdezte suttogva. - Mi ez?

- Csak egy póló, rajta egy mondattal. Miért nem igaz? Jobb kellemes elfoglaltságokkal tölteni a napot, mint arról hallani, hogy háború van a világban. Vagy te nem ezen az állásponton vagy? - fordultam vele szembe.

- De, de azt gondolom, hogy ennek most semmi köze a világban dúló háborúkhoz - suttogta szelíden. És megcsókoltam. Ráhajoltam az ajkaira, hevesen ízleltem, mintha az életem függne a cseresznyepiros, eper ízű ajkaktól.

- - -

És megcsókoltál. És én viszonoztam. Nem tudtam mást tenni, az eszem, a testrészeim nem engedelmeskedtek a szívemnek. Ha most beszélni tudtam volna, egyetlen egy szót ordítottam volna: SZERETLEK!

Felkapott az ölébe, és megával vitt az ágyhoz… de én… én még senkivel… de te ezt talán nem tudod.

- James - állítottam meg egy percre a nyakamon játszadozó nyelvedet.

- Tudom, Lil, tudom. Még én sem - nyögte. Na, ez meglepett. Ahhoz képest, hogy mennyi lánnyal cicázott már… még eggyel sem feküdt le? - Na, ez meglepett, ugye? - mosolygott negédesen. - Megesküszöm a saját életemre, hogy még senkivel nem voltam együtt úgy, bár már tervbe volt véve. De téged szeretlek már tavaly óta. De kérlek, ne mondd, hogy nem akarod, itt, most, velem.

Nem válaszoltam, csak újra megcsókoltam. Most már tudtam, hogy elvesztem. Sőt, már akkor elvesztem, mikor közelebb lépett hozzám a „Szeretkezz, ne háborúzz!” feliratú pólójában, ami most már mellettünk hever a földön.

Sosem vettem még észre igazán, milyen kidolgozott, izmos mellkasa van. Csak most, mikor az enyém lehet.

Gyorsan - talán első alkalomhoz képest túl gyorsan - tűntek el rólunk a ruháink. Gyermeki ügyetlenséggel, de mégis hatalmas szenvedéllyel simultunk össze, immár egészen meztelenül. Egyik keze az arcomon pihent, néha-néha végigsimított rajta, de a másikkal bejárta az egész testemet, minden egyes porcikámat megbizsergette az érintése, egészen libabőrös lettem.

Én a nyakát, az arcát, a száját csókoltam, ahol csak értem. Szeretem.

Remegve nézett rám, mikor belém hatolt, de rajtam egy csipetnyi félelmet, bizonytalanságot sem fedezhetett fel. Nem, mert biztos voltam benne, hogy ma jót cselekedtem. Akkor, azzal a szóval, hogy gyűlölöm, azzal rosszat.

- Szeretlek - suttogtam gyönyörtől mosolygó arcon, mire újra és újra megcsókolt.

- - -

Szeretkezz, ne háborúzz. Ez a mondat hozta meg a sikert. Nem a vacsora, nem maga a születésnap, sem pedig az ötlet. Maga a mondat. Szeretkezz, ne háborúzz. És igaz. Szeretkezni sokkalta jobb, élvezetesebb elfoglaltság, mint folyton folyvást egymást ugratni, és egymással veszekedni.

- Boldog születésnapot, angyalka - suttogtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába. Elmosolyodott, és még a lehetőnél is jobban hozzám bújt a takaró alatt, meztelen testének minden egyes porcikáját hozzányomva az én testemhez.

- Igazad volt, tényleg helyes a mondat, minden értelemben. - 17. születésnapom legszebb ajándéka volt ez. A szerelem.

Szeretkezz, ne háborúzz! - jelent meg a Lily által leejtett cetlin, örökre beleégve a papírdarabba. Eltéphetetlen, letörölhetetlen arról…

Vissza akarlak, és vissza is foglak kapni!

2011-01-06T10:39:00.000+01:00

Körülbelül ezermillió évvel ezelőtt írtam, talán a nem fanfiction pályafutásom legelső műve...

Vissza akarlak, és vissza is foglak kapni!

Már egy hónapja szakítottam vele, de annyira megbántam, mint még soha semmit. Hogy engedhettem el a világ legjobb, legkedvesebb nőjét? Vele egyszerűen minden csodálatos volt. Olyan sokáig vártam rá, és amikor jött… az maga volt a tökély. És én hülye… egy kicsit ellaposodott, az egész néhány napig tartott, de én mégis megelégeltem. Már éppen kezdett volna újra lángolni a dolog, mikor kimondtam. Hogy lehettem ennyire nagy marha?
Megpróbáltam beszélni vele, de nem volt hajlandó még csak hozzám sem szólni. Ennyire megsértődött volna? A fenébe! Miért nem tudom megérteni a női agyat? Miért nem tudok egyszer az életben megtartani egy nőt, akit úgy szeretek, mint azelőtt senkit? 28 éves vagyok, és már kétszer eljegyeztem valakit. És mindkétszer elvesztettem, úgy érzem, a saját hibámból. Elvégre megcsaltak, mindkét alkalommal, mi más lehetne az oka, ha nem én? Bennem van a hiba, azt hiszem, meg vagyok átkozva.
Gabyval még nem jutottunk el az eljegyzésig, de már tényleg nagyon közel voltunk hozzá. És tudtam, sőt, még most is tudom, hogy mindenképpen ő számomra az igazi, nem kell tovább keresgélnem. És egy hülye szeszély miatt mégis szakítottunk. De vissza fogom szerezni!
Elhatároztam, hogy buszra szállok - a kocsim szervizben van, eljött a műszakiztatás ideje - és felkeresem. Az e-mailekra, a telefonon hagyott üzenetekre nem reagál, ezért személyesen keresem fel, hátha úgy nem fogja az orromra csapni az ajtót.
Útközben az MP4 lejátszómat hallgattam. Már épphogy harminc éves vagyok, de nem tudok leszokni az ilyen eszközökről, imádok zenét hallgatni. Jól esik, főleg utazás közben. Legalább nem kell a külvilág szörnyű zajaira figyelnem. Ordítozó emberek, zajos autók és járművek… csak a zenét hallom.
Gaby kedvenc számai. Rátettem őket, hogy hallhassam. Közös számunk csendül fel a fülemben a fülhallgatóból: Alicia Keys No One című száma.
Több elsőnél szólt ez. Az első csóknál, sőt, még akkor is, mikor először szeretkeztünk, az is a lakásán volt.
Gondolatban már többször lejátszódott bennem, hogy mi fog történni Gabynál, de a vége mindig az lett, hogy elhajtott. Elég pesszimizmus szorult belém, tudom.
A busz nem messze Gaby házától állt meg, 100 métert kellett gyalogolnom, hogy a házhoz érjek. Nagy, modern épület volt, tele üveggel. Nagyon szerette, ha van kilátás, és ha világos van, és ezt nem halvány színekkel, hanem ablakokkal oldotta meg.
26 éves, és jól menő ügyvédnő, pénze tehát van egy ekkora ház fenntartására. De talán túl egyedül érzi magát benne, ezen akarok változtatni azzal, hogy visszaköltözöm. De ehhez az kell, hogy kibéküljünk.
Megnyomtam a fekete ajtó melletti csengőt, és fél perc múlva a szőkésbarna szerelmem nyitott ajtót.
Gyönyörű volt, mint mindig, könnyed, zöld ruhát viselt, szeme csukva volt, meg sem nézte, hogy ki áll előtte, magához húzott, és megölelt.
Enyhén szólva meglepett a reakciója, de nem esett rosszul. viszont miért nem vette fel a telefont? Miért nem írt e-mailt, ha most így reagál?
- Bocsánat, Chris, azt hittem, hogy nem te vagy, mást vártam - mentegetőzött, majd elpirulva fordította el a fejét. - Mit akarsz? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.
- Beszélnem kell veled - jelentettem ki. - Nagyon fontos - tettem hozzá, mire félreállt, és beléptem a napfényes előszobába, ahonnan pedig a nappali felé vettem az irányt, de önkéntelenül is az étkezőbe pillantottam, ahol gyönyörűen megterített asztal állt. És nem engem várt.
- Csak kérlek, hogy siess, mert randim van - mondta. Csalódottan néztem vissza rá. Hát máris elfelejtett volna? Elfelejtett két és fél évet?
- Randid? Kivel?
- Karllal. Már két hete randizgatunk.
- Szóval két hete - vetettem oda nemtörődöm stílusban, de a szívem olyan hevesen vert, még pedig a düh miatt, amit közös barátunk - bár annak már csak nagyon nagy jóindulattal nevezném - iránt éreztem. Most azonnal képes lettem volna kinyírni. - Őt vártad öleléssel? - néztünk egymásra, de egy apró és gyors bólintás után el is fordította a fejét.
- Mit akarsz? - kérdezte ismét.
- Azt hiszem, ez most már tárgytalan - fordultam meg, hogy elhagyjam a lakást, de hűvös tenyerét az alkaromhoz érintette és megállított.
- Mondd el, kérlek! Nem hiszem, hogy hiába tetted meg ezt az utat, azok után, hogy szakítottunk…
- Mondtam már, hogy tárgytalan, Gaby, ha te már Karllal vagy.
- Miért?
- Nagyon okos nő vagy te, tudod nagyon jól, hogy miért - mosolyogtam, de lerítt rólam, hogy erőltetett volt. - Vissza akartalak kapni, de látom, hogy te már nem engem akarsz.
Újra megfordultam, és az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam, de még visszanéztem egy pillanatra. Néhány fekete könnycsepp szántotta végig az enyhén napbarnított bőrét, a szokásosnál is természetesebbnek mutatva azt. Mindig is mondtam neki, hogy jól állnak a könnyek.
- Most még megállíthatsz. Ha megteszed, ha nem, tudd, hogy szeretlek, és tudom, hogy te is engem. Bárkinek, bármit mondasz, ideig-óráig magadat is becsaphatod, de mi mindig szeretni fogjuk egymást - hadartam, majd kimentem, és bezártam a fekete ajtót. Örökre kiléptem az életéből, egy ilyen érzés járta át a szívemet.
Enyhe, nyári szellő csapta meg az arcomat, és borzolta fel a szőke hajamat. Szippantottam egyet a rózsaillatú levegőből, ami rá emlékeztetett, majd leléptem a járdára, hogy ismét a nem messze álló buszmegálló felé vegyem az irányt…
De egy lágy, már-már angyali hang megállított.
- Igazad van! - kiáltotta utánam Gaby az újra nyitott ajtóból. - Tényleg téged szeretlek, Chris! - Több járókelő is az én reakciómat figyelte, én pedig mindent magam mögött hagyva futottam a már síró Gaby felé, karjaimba zártam, és megcsókoltam.
Behátráltunk a házba, még az ajtót is nyitva felejtettük, de ez egy igazán nyugis környék, nincs mitől tartani. Közben egy pillanatra sem váltunk el egymástól, már csukott szemmel is megtaláltuk a hálószobát.
Ezt a szenvedélyt hiányoltam én, ami most lángol körülöttünk. Ezt, amit most tökéletesen megkapunk. A lenge, nyári inget az ágy végéhez dobta, így tett saját ruhájával is. Sortomat magamról húztam le, de előtte még újra forró csókban forrtunk eggyé.

* * *

És tényleg ez volt, ami ellapult az utóbbi időben. Ez hiányzott, ilyen volt az elején, mint most. Most minden rendben. És azt hiszem, hogy ezt akár békülésnek is nevezhetem.
- Szeretlek - súgta a fülembe.
- Én is - adtam puszit a homlokára.
- Hahó! - hallottam egy hangot a folyosóról. Ismerős volt, de hirtelen nem tudtam hová tenni. - Nyitva volt az ajtó, gondoltam, bejövök! - Ez Karl! És épp ide tart… - Bébi! Gaby, itt vagy? - nyitott be a háló ajtaján. Felpillantottam a már ülő páromra, aki ijedten méregette a belépő Karlt. - Ribanc! - suttogta, de mindketten jól értettük, majd elhagyta a szobát, gondolom, a házat is. Dühösen kaptam magamra a földön heverő ágytakarót, hogy valamivel eltakarjam a testem, és utána futottam.
- Hogy merészelted ribancnak nevezni? - kiáltottam utána, majd megállt. A ház ajtajánál volt, én pedig a lépcső aljánál. Felgyorsítottam lépteimet, majd egy jól irányzott jobbegyenessel löktem ki az ajtón, és becsuktam mögötte.
- Mi történt? - kérdezte Gaby, aki pityeregve ült az ágyon, még mindig meztelenül. Karcsú alakján még mindig, ennyi idő után is megpihentettem a szemem. Gyönyörű.
- Ne törődj vele. Megkapta a magáét. Soha senki nem nevezhet téged ribancnak, te angyal! - mosolyodtam el, majd boldogan öleltem át. Visszakaptam életem értelmét.

Itthon.

2011-01-05T16:57:00.000+01:00

Hűt. itthon vagyok betegen, de legalább van időm mindenre. Nem mintha nem lettem volna előtte is két hétig pihenőben, de most, hogy közeledik a nyelvvizsga (szombathoz egy hétre), nagyon el vagyok havazva. Minden nap érettségi feladatsorokat oldok meg, általában nem is sikerülnek rosszul, de sokkal jobban félek, mint a szóbeli előtt. Nem akarom elszúrni...
Érdekes ez a hét. Vasárnap visszamentem a koliba, semmi bajom nem volt, erre hétfőre szép kis láz, köhögés, torokfájás, nátha, szóval délután már jöttem is haza. Nem szeretek beteg lenni, ezt kijelenthetem.
Írni akarok, de nem tudom, miről. Holnap meg fog szállni az ihlet, ha kell, akár erőszakkal is, de írni fogok :)

Kezdek visszatérni pár régi szokásomhoz, de ezek nem voltak rosszak, legalábbis szerintem. Néha úgy érzem, megint írnom kellene tovább a fancitiont a Harry Potterhez, amit anno a gimi eleje felé abbahagytam. Azt hittem, úgy is fog menni, de nehezen, mindig volt/van valami, ami elvonja a figyelmemet, leköti az időmet. De nagyon akarom... csak nem tudom, hogy kezdjek megint hozzá. Hogy folytassak... hiszen azóta annyi minden történt már, majdnem két éve nem írtam...
Aztán annak köszönhetően, hogy visszaolvastam pár fejezetet, eszembe jutott, mennyire is szeretem a Simple Plant. Szinte már el is felejtettem, hogy mennyire rajongok ezért a zenéért, mennyire sokat jelent nekem.

Azt hiszem, most, 2011-ben végre véghez viszem a tervemet, miszerint elolvasom Nora Roberts összes könyvét... már nincs sok hátra, és nem is haladok rosszul, főleg, ha szünet van, és nem suli... bár néha az sem kizáró ok :)

BÚÉK!

2011-01-01T13:46:00.000+01:00

BOLDOGSÁGOS ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

BÚÉK

2010-12-31T10:42:00.000+01:00

Elég tartalmas éven vagyok túl. Ma van 2010 legeslegutolsó napja, és azt hiszem, hogy legszívesebben elfelejteném ezt az évet. Nem azt mondom, hogy az egész egy nagy rakás szar volt, de nagy része igen. Vannak pillanatok, amiket örökre az emlékezetembe véstem, de ugyanakkor vannak, amiket kitöröltem, vagy szeretnék kitörölni.
Az éjszaka folyamán számot vetettem az év legjeiről számomra, és végül is arra jutottam, túléltem. Kész. Vége. Ennyi volt. 2011 csak jobb lehet, ennél biztosan.
Igazából nem tudom, mi változhat azzal, hogy egy új évszámot írunk. Hiszek benne, de mégsem tudom. Mi fog azzal változni, hogy holnap egy új nap indul? Semmi. Egy perc alatt nem történik majd olyan, ami jobbá tenné. Ez hosszadalmas folyamat lesz.
De máris megvan az első fogadalom. 1, változtatni fogok olyan dolgokon, amiket már rég hibának diagnosztizáltak nálam, de eddig nem tettem ellene semmit. magamnak fogom alakítani az életemet, és jobb lesz, mint az eddigi.
Hosszú, de ez az első, és szinte legfontosabb, amit meg kell tennem. Ha nem is 2011-ben fejezem be a hibák "korrektúrázását", de legalább elkezdem a folyamatot. Az is valami, nem?
A második már jó ideje fogalmazódik bennem. 2, Megfogadom, hogy ezentúl előbb gondolkozom, és utána cselekszem, elkerülve ezzel méretes hibákat, amiket már elkövettem eddigi életemben.
Ez is elég fontos. Nem akarok olyan életet, ami tele van tűzdelve hibákkal, noha tökéleteset sem, tökéletes nem létezik az én meglátásom szerint.
3, Nem az első gondolat alapján fogok ítélni. Eddig mindig fontos volt az, hogy mit gondoltam először valamiről vagy valakiről, de nagyon gyakran változott a véleményem, sőt, szinte mindig - és nem indul jól egy kapcsolat, ha először a rosszat veszem észre, és elkerülöm.
4, Többet foglalkozok magammal, kevesebbet másokkal. Ez most talán kicsit önzőnek tűnik, de tényleg, túl sokat foglalkoztam eddig mások problémáival, és néha magamra már egy másodpercnyi idő sem jutott. Ez pedig nem túl egészséges...

Körvonalakban ennyi fogalmazódott meg bennem eddig. Talán lesz több. Talán nem. De ezeket mindenképpen betartom!
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

Erre vágyom.

2010-12-29T10:11:00.001+01:00

“Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van,
csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s
hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal,
gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz mint egy maci. Ott
akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér
testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a
reggeli zűrzavarban. Ott akarok, lenni melletted miközben elmész és nézni akarom,
ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz,
megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és
nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a
kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor,
amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad
tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt
akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni,
mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani,
hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA. Melletted akarok lenni minden este
és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, “miért”- eket feltenni,
mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki
semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni
akarom nap, mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a
parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne,
ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig
csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki
sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám
elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok
lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz. Veled
akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz
arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek. – Fiatalon.

Hát igen. Melyik lány nem erre vágyik majd egyszer életében? Én is... de vajon teljesül? Lesz-e valaha egy ilyen reggelem, hetem, hónapom, évem? Erre vágyom. Ez most minden kívánságom...

sweet 17.

2010-12-25T14:31:00.000+01:00

Hát, ez is megtörtént végre az életemben. 17 éves lettem. Szenteste születtem, bizonyos szempontból szerencsés, azonban elég sok hátránya is van, kezdve azzal, hogy soha nem tarthatok egy igazi szülinapi bulit aznap, amikor ünneplem. Ilyenkor kívánom, hogy bár' egy nappal korábban születtem volna. De ez van, ezt kell szeretnem.
Tegnaptól kezdve már számolom a napokat, amik a 18. születésnapomig vannak hátra. Már csak 364. Valahogy azt hiszem, hogy ha számolom, akkor mindig fogom érezni, hogy úristen, már egyre közelebb van.
És ha eljön, akkor bár' kívánhatnám, hogy örökké 18 éves legyek. Szép lenne, bár nem biztos, hogy akarom. Hiszen mi lenne jó abban, hogy örökké élnénk? Vagy végignézni, ahogy mindenki meghal körülötted, vagy megunni az életet, amikor már semmi újat nem tartogat. Jó ez így. Csak az öregséget hagynám ki az egészből. Én nem akarok öreg néni lenni, el sem tudom magamat képzelni úgy. Ha lenne egy kívánságom, ami biztos teljesülne, száz százalék, hogy nem az örök élet lenne - vannak annál fontosabb dolgok is...
Hát, 17 éves lettem én...

... :)

2010-12-24T08:30:00.001+01:00

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Már csak három nap...

2010-12-21T20:10:00.000+01:00

Teljesen magával ragadott a tél, a karácsony hangulata. Mindjárt itt az ünnep, mindjárt "találkozhatunk" a szeretettel.
Jól esik csupán ülni a meleg szobában, forralt bort iszogatni, és arra gondolni, ezúttal mit tartogat az ünnep.
Bevallom, számomra ez az év legjobban várt időszaka, és nem csupán önzésből, hiszen ekkor van a születésnapom. Nem. Az év, a világ, az élet legszebb ünnepe. Teli csodákkal, amelyek máskor megbújnak.
Alig várom, hogy végre díszítsük a karácsonyfát, sőt, ilyet is ritkán mondok, alig várom, hogy Szenteste beüljek a templomba, és újra és újra, már nem tudom, hanyadszorra hallgassam végig a Szent Születés történetét. De ezúttal nem bánom. Talán felnőttem. Nem. Felnőttebb lettem, inkább így fogalmaznék. Hiszen még nagyon is él bennem a gyerek, akit bámulatba ejtenek a fények.
Nem mondom, hogy olyan igazi ilyenkor minden, mert sokszor csak ámítás, de szeretném hinni, hogy ez az egész karácsonyi felhajtás igazi, valódi. És szeretnék hinni abban, hogy a varázs soha nem fog elmúlni...

Tündérmese

2010-12-21T17:16:00.003+01:00

Szintén régebbi írás.

Tündérmese?

Egyszer volt, hol nem volt… így kezdődik minden szép tündérmese. A hercegnőt megmenti a szőke herceg, fehér lován, hosszú kardjával levágja a sárkány fejét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
De mi lenne, ha soha nem jönne a herceg? Hagytuk volna aludni Hófehérkét és Csipkerózsikát? Hamupipőke szolgaként, megalázva öregedne meg gonosz mostohája mellett? Ki tudja. Hisz mindig jött a herceg…
Legbelül minden erős nő egy törékeny, aprócska hercegnő, aki megmentésre vár. De sajnos nem minden erős nőn látszik, hogy milyenek is ők valójában, mit takar a kemény külső. Így az ő megmentő hercegük várat magára… Vagy elidőzik egy kicsit, hogy féloldalas mosolyában gyönyörködhessünk, és megbánt, és továbblovagol, olykor-olykor visszanézve, hogy még egyszer beletaposson a már így sem dobogó szívünkbe…
Néha arra gondolok, hogy szeretnék egy esőcsepp lenni. Szeretnék szabadon zuhanni a magasból, hogy a földre essek, s meghaljak, majd minden kezdődjön elölről, újra érezve a szabadság könnyítő érzését.
Mintha egy tőr döfködne belülről folyamatosan. Egy tőr, aminek neve van, egy olyan tőr, ami a hercegemé… és a tőr csak forog és forog… és egyre halványul a világ a szemembe szökő könnycseppektől.
A hercegnők nem tudnak így élni, a hercegnőknek nem SZABAD így élni. Igaz, én nem vagyok hercegnő, de akkor sem bírok így ezen a világon lenni…
Boldogan éltek, míg meg nem haltak… így végződik minden szép tündérmese. A hercegnő beköltözik a herceg kastélyába és örökké egymás szívében élnek, boldogan. Csak egy baj van… az élet nem egy tündérmese.

Szunnyadó hercegnő

2010-12-21T17:14:00.004+01:00

Még egy régebbi írásom, amit most találtam meg...

A szunnyadó hercegnő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hercegnő. De ez a hercegnő nem volt olyan, mint a többi. Egy darabig várta a szőke herceg érkezését, fehér lovon, aki nagy nehezen betoppant az életébe. De a hercegnő elszalasztotta a lehetőséget, ugyanis nem jött rá elég hamar, hogy az ő hercege az a bizonyos kékszemű herceg.

Azonban a királyfi sem volt épp szokványos. Nála makacsabb embert még nem láthatott senki e földön. De a hercegkisasszony rájött, hogy ha nem küzd, akkor elveszítheti a herceget. De nem küzdött eléggé, és a herceg egyszerűen továbblovagolt, magára hagyva a leányt a be nem tartott ígéretekkel és a valóra nem váltott álmokkal, örök álomba merülve.

A hercegnő megpróbálta jól érezni magát a bőrében, és erős, szingli nőnek mutatni magát, de a szíve mélyén még mindig ő volt az alvó királylány.

De az a szív darabokban hevert, összeláncolva egy hatalmas lakattal, aminek a kulcsait a herceg magával vitte, mikor egyedül hagyta a hercegnőt.

A napok monoton ritmusban teltek a királykisasszony számára, az érzései teljesen összezavarodtak. Nap, mint nap látta a herceget, aki amilyen közel volt hozzá, mégis ugyanolyan távol is. Minden egyes ilyen napon, ha néhány percre is, de mocorogni kezd az alvó királylány, és reménykedni kezd, hogy a herceg talán mégis visszafordul a hófehér lován, s a hercegnő megkapja a hőn áhított ébresztő csókot…

Happy X-Mas. War is Over.

2010-12-20T19:51:00.004+01:00

Éreztétek már?

2010-12-20T17:00:00.000+01:00

Éreztétek már úgy, hogy noha vannak vágyaitok, mégsem tudjátok elérni őket? Ott vannak egy karnyújtásnyira, de mégis visszakoztok az utolsó pillanatban valami mondvacsinált indokkal. Nem azért, mert meggondoltátok magatokat, nem azért, mert elmúlt a vágy, hanem azért, mert eljött egy hátráltató érzés. Egy érzés, amit úgy hívnak, félelem.
Két tűz közé kerülsz, egy kereszteződésbe, mint amikor autóban ülsz, és indexelned kell, el kell döntened, merre mész tovább. Belevágsz-e abba, amire mindennél jobban vágysz, vagy hátrafelé teszel egy lépést, és megbújsz a félelmed mögött.
Mersz élni? Mersz lépni egyet előre? Lehet, hogy az lesz a legjobb döntés életedben, lehet, hogy az lesz a legrosszabb. De ha meg sem próbálod, akkor sosem tudod meg, mi lett volna, ha.
Könnyű azt mondani, hogy ne félj, közhelyesnek tűnik, de talán mégis ez a legjobb, legegyetlenebb tanács, amit ilyenkor adhat az ember. Ne félj attól, ami rád vár, ha befordulsz a kereszteződésen. Vedd kézbe az életed irányítását, és ne hagyd, hogy sodródj az árral. Lehet, hogy valamikor az a jó, de mégis, ha te irányítasz, akkor nem érhet meglepetés.
Szereted a meglepetéseket? De nem biztos, hogy azokat is, amiket az élet ad neked. A Nagybetűs Élet. Lépj be, irányíts, és ne félj!

Varázslat

2010-12-20T10:24:00.003+01:00

Van egy kedvenc mozzanatom a karácsonyban, egész pici korom óta, mióta vannak emlékeim. Sokan rossznak, szerencsétlenségnek tartják, hogy Szenteste van a születésnapom, de szerintem megvan a maga varázsa. Letenni a karácsonyfa mellé a tortát, elfújni rajta az aktuális számú gyertyát. Ülni a sötét szobában a családdal, amit csupán a karácsonyfaégők világítanak meg, és a szépre, a jövőre, a szeretetre gondolni, alig felemlegetve a rosszat, az elmúltat, a hibáinkat. Van varázsa, nem?
Egyszer valaki azt mondta nekem, nem csak karácsonykor kell éreznünk a szeretetet. Tudom, hogy igaza volt, mindmáig. De rohanó világunkban kell ez a pár nap, hogy igazán érezzük, és ne csak átrohanjunk a szavak, az érzelmek valódi jelentése fölött. Együtt lehetünk végre, van, akivel csak egyszer egy évben, karácsonykor.
Bennem még mindig él a varázsa, és ezt az egyet nem akarom soha elveszíteni. Ilyentájt mindig újra kisgyereknek érzem magam, amikor elámított, hogy villognak a karácsonyfa égői, és hogy milyen hatalmas is tud lenni egy hóember.. és nem akarok, nem szabad arra gondolni, hogy mennyi rossz is van körülöttünk.
Eltűnnek a mindennapi gondok, problémák, békét kötünk az ellenségeinkkel. Minden olyan szép... akárcsak egy varázslat.

Egy gondolat.

2010-12-19T18:53:00.006+01:00

Ilyentájt mindig újra kisgyereknek érzem magam, amikor elámított, hogy villognak a karácsonyfa égői, és hogy milyen hatalmas is tud lenni egy hóember...

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.

2010-12-18T18:27:00.001+01:00

Értékelés: 5/4.5
Végre én is eljutottam odáig, hogy rendesen megnézzem, és kritikát is írjak róla.
Meg kell mondjam, nagyon örültem, amikor anno meghallottam, hogy két részben forgatják, hiszen ez az egyik legolyanabb epizód, amiből semmit nem lehet kihagyni, hiszen minden momentum jelentőséggel bír.
Már akkor elkezdtem azon gondolkozni, vajon hol is fogják kettévágni, voltak teóriák bőven, de azt hiszem, ez az, ami a leginkább össze tudja kötni a kettőt, Dobby halála, és temetése. Szomorú befejezés, de mégis elindít valamit, amivel a továbbiakban foglalkoznak majd.
Sokkal, sokkal rosszabbra számítottam annál, mint amit kaptam. Néha még a poénok is ütöttek, és Harry és Hermione (Dan és Emma) tánca is megmosolyogtatott néhány másodpercig. A hatodik epizód ömlengős, túlontúl romantikus volt, és túlzásba vitték a humor kihangsúlyozását, ezt most kompenzálták.
Elég sötétre sikeredett, és nem is hagytak ki belőle túl sok mindent. Két órás lett, de mégis azt kell mondjam, néhol túl gyorsan történnek az események a könyvhöz képest, de azt hiszem, ezt másképp nem tudták volna megoldani. Egyáltalán nem éreztem azt egy jelenetnél sem, hogy úristen, ez most mennyire felesleges ide, bár lehet, hogy szimplán csak elfogult vagyok - pedig az előzőekben nem voltam az. De ez a kedvenc epizódom, a lezárás, a vég.
Kicsit féltem, hogy mit tesznek azzal, hogy Ginny és Harry nem szakítottak, de végül is nem történt semmivel sem több, mint ami a könyvben.
Hiányérzetem csupán annak kapcsán támadt, hogy a csókot szívesebben láttam volna tényleg Harry szülinapján - magát Harry szülinapját hiányoltam... De ettől függetlenül tetszett. Nagyon is.
Noha pontosan tudom, mi van a folytatásban, hiszen olvastam a könyvet, de azt hiszem, mégis izgalommal várom, hogy mit is művelt vele a rendező, a színészek, a stáb.

Az első pillanatban

2010-12-12T08:06:00.000+01:00

Az első pillanatban, mikor megláttalak,
Nagy, s akkor fagyos szívembe zártalak.
Télből nyárba fordult az életem,
Nem vártam, hogy ez történik énvelem.
Boldogságom mára határtalanná vált,
Testem egy forró ölelésedért kiált.
Az idő lelassulni látszik, nem siet,
Még megfogalmazni sem tudom, mi ez.
Mikor már gondolatod is elveszi eszem,
S ami először eszembe jut, azt teszem.
Jobbá tettél, azt mondják sokan,
Ezt érzik egyetlen széles mosolyomban.
Olyan vagyok, mint egy virág tavasszal,
Ami incselkedik a nap sugaraival.
Te vagy az én melegítő tavaszi napom,
Szirmaimat csak neked nyitogatom.

Versek

2010-12-12T08:03:00.000+01:00

Bár nem valami nagyszabásúak, de az utóbbi két hétben megszállt az ihlet.

Képtelenül gyors volt az egész,
Mégis úgy érzem, veled vagyok egész.
Szeretnék már nagyon veled lenni,
Melletted egy ágyban feküdni.
Átölelni és hozzád bújni,
Édes szavakat füledbe súgni.
Feltettem már magamban a kérdést,
Minek köszönhetem ezt az érzést?

Nem olyan könnyű tőled távol lenni,
De azt gondolom, ennyiért megéri.
Várom már a gyönyörű pillanatot,
Mikor a karjaidba borulhatok.

Megjött már a piros ruhás bácsi,
Figyelj, nem virgácsot hozott, ácsi!
Nagy csomagot tesz ablakod elé,
Izgatottan kukkantasz belé.
Pici lányka kuporog ott benne,
Reméli, elégedett leszel vele.
Ajándékot hozott a Mikulás,
Én vagyok a csomagban, ki más?
Mikulás bácsi átadta az üzit,
én meg neked egy édes, forró puszit.

Azt kívánom...

2010-12-11T20:06:00.000+01:00

Azt kívánom...

Ropog a hó a talpam alatt,
Csend öleli körül a fehér tájat.
Vonz a ház, a jó meleg otthon,
Meleg tea, forró száz fokon.
Bújnék csak a takaró alá,
S egyedül lennék talán...
Nem vágyom semmi másra,
Csak rád, egy ölelő társra.
Közeleg a szeretet ünnepe,
Jelzi már díszek, égők tömege.
Én azt kívánom már egyedül,
Veled lehessek gondok nélkül.

I'm not a princess, this ain't a fairytale.

2010-11-20T17:18:00.000+01:00

Hát, itt vagyok. Túl a két héten, túl a bentmaradóson, túl az életemen, ha mondhatom így. Márpedig, azt hiszem, mondhatom így.
Két hétig nem láttam az itthont, és egész jól bírtam, a szokásoshoz képest. Jó volt. Pest szépségeivel ismerkedtünk meg a hétvégén, Közlekedési Múzeumban, Bazilikában, Mezőgazdasági Múzeumban, sőt, színházban is jártunk. A darab (Páratlan Páros) rendkívül jó volt, humoros komédia, ami egy picit elvonta a figyelmemet a rám/ránk váró megpróbáltatásokról.
Megszerveztem/tük az őszi bált, végül, és nem is sikerült olyan rosszul, mint amire számítottam. A műsor része rendben lezajlott, és a buli is egész jól sikerült. Átmentünk a "vizsgán", azt mondták, és remélem, nem ez volt az utolsó általunk szervezett esemény.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy visszamenjek a koliba, és ismét ne legyek itthon. Ott minden annyira más. Hiába kemény a suli, hiába veszi el minden szabadidőmet, mégis szabadnak érzem magam. Szabadabbnak, mint itthon, ahol szembe kell néznem ismételten egy csomó problémával. Bárcsak egy csettintéssel visszakaphatnám a régi életemet! Mit tettem? Már én sem tudom. Nem tudom, hogy kezdődött a vita, hogy kezdődött az egész, egyszerűen csak el akarom felejteni az egészet, és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Mikor még minden olyan könnyű volt. Miért olyan nehéz a felnőtté válás küszöbén állni? Miért olyan nehéz átlépni az akadályokon, amiket az élet gördít elénk? Mert ez a nagy kotyvalék az életem. És nem akarom, hogy kotyvalék legyen. Azt akarom, hogy színtiszta ásványvíz, vagy akármi legyen, de ne moslék. Márpedig nagyon úgy érzem, hogy most moslék az életem.
Azt hittem, jön a karácsony, és minden oké lesz. Az utóbbi időben kezdett minden megváltozni, minden a jó irányba fordult, és azt hittem, hogy ennyi volt, végre megnyugodhatok. Hát, tévedtem. Talán egy kis vihar előtti csend volt, és most tombolhat a vihar.
De én nem szeretem a vihart. Én félek tőle... és nincs, aki megvédjen...

Fáj a búcsú

2010-11-05T09:13:00.001+01:00

Még régebben írtam, de csak most találtam rá.

Fáj a búcsú

Párnámba temetem arcomat

Felidézem csodás mosolyodat.

Titokban arra gondolok,

Így élni tovább hogy fogok.

Forró cseppek kúsznak arcomon,

Gondolkozom egy mondatodon:

"Szeretlek, s el nem hagylak soha."

De mégis elrepültél tova.

És érzem, hogy fáj a búcsú,

Hiszen hosszú volt az utunk,

De véget ért, s most nincs más,

Csak a fájdalmas búcsúzás.

Egy kis önsajnálat...

2010-11-05T08:37:00.000+01:00

Mostanság kicsit elhanyagoltam az ide való írást, hagytam magamat pihenni a szünet alatt, bár ebből nem lett valami nagy pihenés.
Annyira sokat kell tanulnom, hogy néha már a falra mászok. Tegnap a történelem volt terítéken, és esküszöm, a két és negyed év alatt, amióta gimnazista vagyok, soha nem tanultam még annyi történelmet, mint csak a tegnapi nap folyamán. Nagyon remélem, hogy hasznos is lesz, jó lenne jó jegyeket szerezni belőle.
Most megint azt érzem, hogy picit túlvállaltam magam, szokás szerint.
18-ára meg kellene szerveznem az őszi bál elé egy műsort, de őszintén, fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. Az még menni fog, hogy verseket keresek, írok egy köszöntőszöveget, és megkérem a srácokat, hogy táncoljanak. Kellene valami éneket is szerezni, mindezt összerakni, összepróbálni...
Versenyek, amik várnak rám, vannak bőven. A tanulást sem kellene elhanyagolni, és még az életemet is újból rendbe kellene hozni, mert ismételten egy katasztrófa.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy vége legyen a szünetnek, és visszamehessek a hajtásba, hogy letudjak mindent, és kiadjam magamból minden feszültségemet. Mert itthon hiába teszem, abból úgyis mindig csak a vita van.
Néha egyszerűen csak el szeretnék futni, de nem tehetem. Túl kell élnem, és el kell viselnem, de kezdek megerősödni, most már kezdek.
Szerencsémre ezúttal két hétre kell visszamennem, két hétig haza sem jövök. Legalább egy kis nyugalmat hoz majd ez az idő, remélem.
A héten végre újra találkoztam a barátnőmmel, Edinával. Jól esett eltölteni egy délelőttöt együtt, már több mint egy hónapja nem láttam, annyira zsúfolt mindenem nekem is, neki is. De mindent megtárgyaltunk, végre, hiszen volt mit. :)
Azt hiszem, megyek, és folytatom a történelmet. Még nem végeztem...

Színek

2010-11-02T07:59:00.000+01:00

Sötétség borul életem egére. Néha magam sem tudom, mi miért van, mit miért csinálok. A dolgok csak úgy jönnek maguk után, a szavak csak úgy folynak a számból, de néha nem tudom, miért. Mit érek el ezzel? Csak úgy kimondom, ami először eszembe jut, de néha nem az a helyes. Néha csak át kellene gondolnom a dolgokat, és így szép, kínos helyzetektől menthetném meg magam... Ezt akarom én?
Mi lenne így az izgalom az életemben? Szürke lenne az egész, arra meg nincs szükségem, azt hiszem. Nem. Nekem kell az izgalom... Kell a színes élet, mert az vagyok én.

Közeledik a tél..

2010-10-30T18:51:00.000+02:00

A hideg tél lassú léptekkel közelít felénk. A november hidegen, sötéten halad. A fák már lehullatták leveleiket, a hőmérséklet lassan már a mínuszokat verdesi. A nap már csak néha melegít, a szél süvít, mindenhol csak didergő, fázó emberekkel találkozhatunk... Az idő rohan, a tél siet, szalad, fut felénk... nem... nem akarom...

Hamarosan...

2010-10-23T19:26:00.003+02:00

Kontraszt Kiállítás v2.0

2010-10-22T19:27:00.002+02:00

Ez volt az, ami engem leginkább megindított.

Im Memoriam 1956.

2010-10-22T17:13:00.002+02:00

Most múlik pontosan...

2010-10-17T13:12:00.000+02:00

Egy kis élet. :)

2010-10-17T12:15:00.000+02:00

Nos, eddig úgy néz ki, hogy kezdek helyrerázódni, már ami az életemet illeti. Most minden nyugodt, minden szép, és jó, semmi bonyodalom nem környékez.
Lemondtam pár olyan rossz szokásról, amit el sem kellett volna kezdenem, de mégis már majdnem egy éve küzdök ellene - eddig úgy néz ki, hogy sikerült.
Tegnap reggel elmentem végre a fodrászhoz, és megszabadultam kissé már töredezett, de mégis imádott, hosszú fürtjeimtől. Nem terveztem ekkora változtatást, de mégis levágattam a hajam felét. Nem volt már rövid, majdnem két éve növesztettem, és ráfért már egy kis változtatás, de még mindig szokom ezt az újat. Rég volt vállig érő hajam, elég rég.
Most már hivatalos, hogy megvan az angol, középfokú szóbelim, több mint három hetet vártam a magnó kijavítására, de megérte, mert jóhírként olvashattam, hogy megvan.

Nagyobbacska kő esett le a szívemről, de most már nyugodtan ráfekhetek az írásbelire. Le akarom tudni még ebben a tanévben, nyárig mindenképpen.

Megtanultam nyitni magam felé, és beismerni a hibáimat. Eddig mindig próbáltam minden bajomat a szőnyeg alá söpörni, de most már azon vagyok, hogy ha van valami, akkor teszek ellene, és megpróbálok változtatni. Megpróbálom elhagyni a jól bevált, nyuszi viselkedésre utaló "Feladom!" mondatot, csak ugye ez nem megy egyik napról a másikra. De most rajta vagyok, nagyon rajta vagyok. :) Akarok végre valami jót is ;)

Kiál(lí)tás a családokért.

2010-10-10T08:56:00.002+02:00

Októberi bentmaradós hétvégénk keretében Nyíregyházán is jártunk, ahol az országszerte híres Kontraszt kiállítás egyik állomása van, a Hittudományi Főiskola épületében. Sokkoló, megérintő.
A Kontraszt a Kiál(lí)tás a családokért alcímet kapta, ami igazán találó. A kiállítás tíz termen keresztül vezet végig az élet rossz és jó oldalain, az ellentéteken. Először a családon belüli erőszak, a viták, a válás nehézségeit figyelhettük végig, majd szembeállították ezt a boldog, apa-fiú kapcsolattal, ami valamelyest lenyugtatott minket.
Ezután a házasság, a párkapcsolatok örömeibe tekinthettünk be, majd ezek hátulütőit, a válást, a féltékenységet, a félrelépést, az alkoholizmust, mint fő válási okokat láthattuk képek és videófilmek keretében.
Az engem szinte leginkább megérintő terem, a születés csodája, illetve az abortusz volt. Soha nem láttam még igazi abortuszt, de itt nem egy felvételt mutattak a műtét elvégzéséről, és soha senkinek nem kívánom ezt a látványt, azt az érzést. Engem, mint kívülállót lesokkolt. Látni az apró picike lábakat, picike kezeket, még szinte ki sem fejlődött életeket, ahogy elszakítják őket a létezéstől, ahogy kiszippantják őket a biztonságot adó anyaméhből.
Az öngyilkosság és az ahhoz vezető út, a depresszió is bemutatkozott előttünk. Igazából sokan bele sem gondoltak, hogy mennyi sokszor merül fel bennük is olyan gondolat egy-egy kudarc után, ami egy gyengébb jellemnél már öngyilkossághoz vezethet...
A következő téma az alkoholizmus, a dohányzás, illetve a droghasználat volt. Valódi felvételeket mutattak az alkoholizmus káros hatásairól, részegen történő balesetekről, illetve Karcsika, a drogos fiú felvételeit, aki videózta magát belőtt állapotban. Illetve felvételt a halála utánról, hogy hogy is nézett ki az aranylövés után.
Ezután egy kis lazításképpen a világ problémáiból szemezgethettünk. A pénztelenségről, a nincstelenségről, illetve az éhínségről a világ szegényebb országaiban.
Engem leginkább az utolsó terem érintett meg, ahol a megváltás csodáját nézhettük végig egy videó segítségével. Adott egy hídmester, tudjátok, aki a vonatoknak irányítja a hidat, hogy felnyíljon, vagy lezáródjon. Ennek a hídmesternek a fia nagyon szívesen játszott a vonatok környékén, a hídon, mígnem egyik nap beleesett a szerkezetbe, ami irányítja a hidat. Ez nem is lenne akkora baj, ha nem jött volna pont a vonat. Az apának döntenie kellett, hogy megmenti a fiát, és megöl több száz életet, vagy megment több száz életet, és megöli a számára legfontosabbat, a fiát.
A vonaton közben egy nő éppen heroint melegít, hogy belőhesse magát. Az apa dönt. Leengedi a hidat, és sírva öli meg a fiát. A nő kinéz az ablakon, és látja a férfit zokogni, a kanál kiesik a kezéből, leteszi a drogot. Évek múltán a nőnek gyereke születik, és véletlenül találkozik az utcán a férfival, rávillantja mosolyát, a kisfiúval együtt - és az apa megérti: létezik megváltás.
Igazán megérintő és tanulságos ez a kiállítás, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy megnézhettük. Nem egy ember szeméből könnyeket csalt ki, bár ezt szerintem nem csodálja senki. A mai világban szükség van ilyenekre, hogy ne csak a rohanással törődjünk, hanem egy kicsit figyeljünk oda a másikra, figyeljünk oda önmagunkra, figyeljünk oda a problémákra. Nem tudtam, hogy ez vár majd ránk a kiállítás másfél órája alatt, de megérte. Szerintem megérte.

Karakterposzterek.

2010-10-09T19:37:00.000+02:00

Harry Potter 7.

2010-10-09T19:30:00.000+02:00

Kicsit nagyon várom már.

Viharos éjszaka… Kerékpártúra 2010

2010-10-09T07:59:00.000+02:00

Elkészültem a Koliszáj számára a Kerékpártúrás cikkel is, amit itt megosztok veletek.

Viharos éjszaka…

Kerékpártúra 2010

Megfogadtam tavaly, hogy visszatérek, és megtettem. Az idei kerékpártúra sem volt kevésbé jó, mint a tavalyi. Noha kevesebbet bicikliztünk, de a társaság, a „programok” még jobbak voltak.

Hétfő hajnalban szálltunk fel a vonatra, amely Keszthelyre vitt minket. Első nap még a sátorállítgatás tudományát tanulgattuk, illetve átismételtük, amit tavaly elvileg megtanultunk, majd este egy kis szabadprogram, séta várt ránk, ha akartunk.

Másnap reggeli után indultunk neki egy elég hosszú távnak, ami Révfülöpre vezetett. Forróság, napsütés és sok emelkedő várt ránk, de átvészeltük, és átjutottunk minden akadályon, ami aznap várt ránk. Ezúttal megúsztuk a sátorállítást, késve érkeztünk ugyanis a kempingbe, így aztán a jól megérdemelt pihenésünket tölthettük, amit egy fürdőzéssel kezdtünk el. Nem túlzok, ha azt mondom, fagyos volt a víz.

Másnap csupán a hajókikötőig tekertünk, ugyanis a déli partra kellett eljutnunk, hogy onnan folytassuk tovább túránkat. Balatonbogláron táboroztunk aznap, a levegő égetett, forróság volt. Csaba bácsi elvitt minket strandolni, este pedig egy kisebb csapat a sötétedő várost fedezte fel.

Csütörtökön az utolsó megpróbáltatás állt előttünk: eljutni Siófokra, a végállomásunkra. Az utak sokkal jobbak voltak, kevesebb emelkedővel. Kisebb bakiként ütött be, hogy a második csapattal eltévedtünk, de végül mi is odajutottunk, ahová kellett volna.

Siófokra érkezve mindenki csak a pihenésre, a vízre és az ételre tudott gondolni, de sajnos a sátrak még mindig nem olyanok, amik egy varázsütésre, vagy csettintésre maguktól felállnak. Két, élményekben gazdag napot töltöttünk itt, és az biztos, hogy soha nem felejtjük majd el.

Kerékpáros baleseteink az eltévedésen kívül szerencsére nem akadtak, ám az utolsó viharos éjszaka kárait Jutka néni keze érezhette leginkább.

Ezúton köszönjük Tóth Csaba, Bolló Csaba, illetve Szentimrei Ferenc tanár uraknak, és Galgovics Jutka néninek, hogy itt lehettünk, és együtt élvezhettük a hetet.

És végül, de nem utolsó sorban, idén is megígérem: 2011-ben is szeretnék ott lenni!

Összefoglalók

2010-09-26T09:38:00.000+02:00

Na. akkor most azt hiszem, hogy egy elég hosszúcska posttal jövök, mivel túlestem az "alapdarabok" évadnyitó két-három részén. Nagyon gyorsan haladtam, már csak a Glee és az Így jártam anyátokkal, illetve a Grace Klinika nyitói vannak hátra, meg talán ledarálom a Hellcatst is, de az már kétséges a héten. Annyira nem szeretem, mikor két hétig nem vagyok itthon, mert ilyenkor olyan sok sorozat gyülemlik fel, hogy egyszerűen két nap alatt nem lehet megnézni mindent, amit szeretnék...
90210 3. évad
Igazából nem tudom eldönteni, hogy gyengének, vagy jónak ítéljem meg az évadnyitót. A szokásos bonyodalmak már elkezdődtek, rögtön az első részben. Kavarás a párok között, és a háttérben, senki nem tudja már megint, hogy mit csinál. Új szereplők, és azt hiszem, főleg Oscar, illetve Annie és Liam közös "barátja", akinek meg nem mondom, mi a neve, okozzák majd a legtöbb bonyodalmat.
Én azt reméltem, hogy az Annie-Liam első kapcsolat egy kicsit hosszabbra nyúlik majd, mint pár óra, de Liam szokás szerint elszúrja. Bár kétlem, hogy ennyiben maradna, főleg az új srác miatt, aki Liam ismerőse is.
Naomi hozza a szokásos formáját, senki nem hisz neki, még akkor sem, amikor kellene. Az különösen tetszik, hogy mindenkinek sikerült túltennie magát Annie "balesetén", és mindenki újra úgy néz rá, mint régen. Nos. Az első évadot Adrianna, a másodikat Annie vitte a hátán, és eddig úgy érzem, hogy Naomi lesz a harmadik. Kíváncsi vagyok, meddig fogja bírni, nagyobb hiszti nélkül.
Összességében véve azért tetszett. Inkább jónak ítélem, semmint gyengének.
The Vampire Diaries 2. évad
Az évadnyitót már múlt héten láttam, itt a második-harmadik részt néztem meg. Még mindig tetszik, bár egyre kiszámíthatóbb lesz a sorozat. Caroline magabiztossága, és gyorsan tanulása meglepett, azt hittem, sokkal nehezebb lesz vele a dolguk, bár azért néha még ő sem bír magával, ami nem is meglepő.
Elena karaktere valahogy egyre jobban nem tetszik. Damon is megmondta: egyre jobban hasonlít Katherine-re, nem tudja már ő sem kihagyni a kavarást az életéből, és ezzel nem csak magának, de másoknak is elég sokat árt, főleg Damonnak.
Stefan próbálja játszani a jófiút, a visszafogottat, de látszik rajta, hogy a birtoklási vágy uralja az ösztöneit. Birtokolni akarja Elenát, és megmutatni Damonnak, hogy soha nem kapja meg, de talán épp ez lesz a veszte.
Végre megtudtuk a Lockwood család, azaz Mason titkát, átváltozott vérfarkassá. Kiszámítható volt ez is, nem mondom.
Nem tudom... igazából tetszett, de jobbat vártam. Kíváncsi vagyok a folytatására.
Gossip Girl 4. évad
Unalmas volt. Vagyis inkább megszokott. Próbálták feldobni Chuck személyiségváltozásával, próbálták feldobni a "Serena-próbál-dönteni-két-srác-között-de-végül-senki-mellett-marad" szállal, de nem jött össze nekik.
Blair és Serena szokásos hajbakapása már kezd kissé unalmassá válni számomra. Minden évad azzal nyílik, hogy ők összevesznek, majd hirtelen kibékülnek, mert szükségük van egymásra.
Nate megismerkedik Juliettel, aki eleinte egy aranyos-kedves lánynak tűnik, de megtudjuk róla, hogy Serena és/vagy Nate megszállottja, tuti, hogy keresztbe fog még nekik tenni a közeljövőben.
Chuck kavargat Clemense Poesy-vel, tudjátok, Harry Potter-Fleur, akinek Henryként mutatkozik be, és megpróbál új életet kezdeni, de Blair megakadályozza, szerencsére. Nem akartam egy tutyimutyi Chuckot. Azért remélem, hogy nem itt marad abba a B-C szál, rossz látni, hogy szenvednek, hiába állítják, hogy túl vannak a másikon.
Georgina visszatér, de meg kell mondjam, ez a gyerek dolog valahogy... uhh, sablonos. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem ezt tudnám Georgina-szálként elképzelni. Egy gyerek? Mi lesz majd ebből? Mert hogy van valami azzal, hogy Dannak MUSZÁJ volt aláírnia az apaságot, az biztos. Ez tény... No, azért várok a folytatásra.

Hát itthon.

2010-09-25T13:12:00.000+02:00

Két hét után hazatoltam végre a hátsómat. Sokkal gyorsabban telt el, mint ahogy vártam. Letudtam a nyelvvizsgát, ami pedig sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, legalábbis úgy néz ki. 80%-os lett a társalgási része, a magnó eredményére még várunk kábé egy hetet, de nem éreztem nehéznek, sőt, szóval biztosan megvan az a nyolc pont, ami ott kellett, hogy meglegyen... Nagyon remélem. Azért milyen jó érzés lehetne, hogy első próbálkozásra megvan... legalább adna egy kis önbizalmat, amiben mostanság elég nagy hiányában vagyok.
Kezd helyrerázódni az életem, legalábbis azt hiszem. Sokkal többet jelentenek nekem az apróságok, és ez jó. Nem? Egy a baj, hogy szinte semmire nincs időm. Tanulok, tanulok, vagy tanulok, szinte csak ebből állok. És minden a nyakamba fog szakadni. Avató, miénk a büfé a suliban az avatón, tanulás, és néha egy kis szabadidőre is szükségem van... A hétvégét azt hiszem, a kedvenc sorozataim évadnyitóival töltöm, illetve cikket írok, szóval mindenképpen hallatok még magamról, és érlelődik egy részletesebb beszámoló is a hétről... :)

Hellcats - pilot - 1x01

2010-09-12T08:55:00.000+02:00

Értékelés: 5/4
Már nyár eleje óta várom a sorozatot, amikor láttam pár promót belőle. Meg kell mondjam, meglepően tetszett.
A sztori egy pompomlányokat szinte utáló lányról, Martiról szól, aki mégis arra kényszerül, hogy csatlakozzon a csinibabák világába - és nem is kevéssé illeszkedik be.
Persze, vannak rosszakarói, amit nem is lehetne kiküszöbölni, ha ilyen sorozatról van szó, de épp ez fogja izgalmassá tenni.
Meglepett, hogy az Ashley Tisdale által alakított Savannah karaktere ekkora jellemváltozáson ment át mindössze negyven perc alatt, legalábbis az én szememben. Azt hittem róla, hogy majd valami nyávogós csaj lesz, aki keresztbe fog tenni Martinak, ehelyett pont ő az, akivel a legjobb viszonyban lesz a lányok közül, legalábbis eddig így tűnt, és remélem, ez nem is fog változni - ahhoz képest, hogy az epizód elején még majdnem pofont osztott Martinak.
Aztán a rosszakaró, Alice már rögtön elkezdte a kavarást, pedig még szinte semmi sem történt... Kíváncsian várom, hogy alakul tovább a folytatás, de nekem egész jó évadnyitónak tűnt.

The Vampire Diaries - második évad - 2x01

2010-09-11T09:42:00.000+02:00

Értékelés: 5/4
Hát, végre valahára eljött az a nap is, amikor újra TVD-t nézhetek, új résszel. Kissé meglepő volt, és valahogy voltak részek, amiket egyáltalán nem így képzeltem el az első évad illetve a spoilerek után, de nem volt rossz.
Zavaró volt, ahogy Damon őrlődött Katherine és Elena miatt, de főleg Elena miatt. Megvolt a hivatalos D&E csók is, de egyáltalán nem így gondoltam. Eleinte azt hittem, hogy Elena csak magának próbálja bizonygatni, hogy ő Stefant szereti, és nem érez semmit Damon iránt, de mégis ezek az igazi érzései, ami természetesen összetöri Damont.
Stefan hatalmas változásokon ment keresztül, sokkal "szexisebb", mint eddig volt, és még a féltékenység is jól állt neki. Mindenki változott, azt kell mondjam. Nina Dobrev eszméletlen jó színésznő, és ez mostantól fog bebizonyosodni, amikor két szerepet játszik. Rögtön látni a különbséget Elena és Katherine karaktere között.
De egyszerűen hihetetlen, hogy a legjobb barátai, sőt, a Salvatore fivérek, akik százötven éve ismerik Katherinet, nem tudják megkülönböztetni egymástól Elenát és őt. Legalább apró részletekre figyeljenek fel, mint egyenes haj, göndör haj, illetve az öltözet.
Jeremy "halála" meglepett, de én hiszem, hogy Damon látta azt a gyűrűt, és azért tette, mert tudta, hogy úgyis felébred, és túléli.
Katherinet azért kicsit másképp képzeltem. Sokkal inkább úgy gondoltam, hogy azonnal az eseményekbe avatkozik, semmint a háttérben maradva kavargat a fő szálakba.
Azt hiszem, innentől kezdve Team Damon leszek. Eleinte csak a figuráját kedveltem, és azt hiszem, visszasírom azt a Damont, aki úgymond "letojta" az egész világot, és csak a gonoszságával foglalkozott. Sokkal jobb volt, mint ez az összetört, romhalmaz Damon.
Azért mindent egybevetve nem indul rosszul az évad. A rész lezárásában, ahogy Caroline meghal, újabb kérdések merülnek fel... nem marad ez ennyiben, főleg, hogy újabb vámpír csatlakozik az egyre bővülő névsorhoz...

Első hét...

2010-09-04T08:31:00.000+02:00

Túl vagyok az első héten a tizenegyedik évfolyamon. Olyan gyorsan telik az idő, és ahogy beszélgettem az egy évvel alattam járókkal, számukra is. Mi már a felénél járunk, két évet letudtunk, és ezen kívül már csak kettő van hátra, no meg ez.
Máris érzem, hogy egyre zsúfoltabb lesz. Énekkar, két nap, földrajz érettségi előkészítő, ugyanis a jövő őszi pótérettségiken már elég sokan előrehozott érettségit akarunk tenni az osztályból. Aztán szeretném elkezdeni a spanyol szakkört is, illetve az újságba is rendszeresen írok, plusz még valamit rám akarnak bízni, de még fogalmam sincs, hogy mit. Itt van még a nyelvvizsga, bár egyen TALÁN túl leszek 20-án, az angol szóbeli középfokon, és plusz németórát is vállaltunk, habár idén csak egyet, szakkör szinten. Bár azt hiszem, ez a szakkör szint is olyan lesz, hogy kinyír a tanár, ha egyszer is hiányzunk -.-. Pedig ennek az lenne a lényege, hogy ha dolgunk van, akkor dolgunk van, és elengednek, de kétlem, hogy ez lenne nálunk is.
Azt hittem, kissé máshogy alakul majd a hét. Hogy megbeszéljük a siófoki dolgokat, de ehelyett, mintha mi sem történt volna, bár talán ez így a legjobb, hogy nem hozzuk szóba.
Minden olyan más. Egy évvel idősebbek lettünk, a kicsik már mintha felnéznének ránk, no, nem úgy, mint a végzősökre, de már jobban, mintha csak egy évvel járnánk felettük.
Igazából most, 20-áig semmit nem fogok tudni élvezni a laza hetekből, a még szinte alig tanulásból, hiszen görcsölök, görcsölök, és görcsölök. Nem olyan könnyű az a nyelvvizsga, mint gondoltam, sőt. Félelmetes. Bár későbbre vállaltam volna. Ráadásul én leszek az első az osztályból, aki elmegy, és ez megint csak elvárásokkal jár. Ha már elmegyek, akkor át is kéne menni, de azt hiszem, az sem lesz könnyű. Félek a szóbeli részétől, a magnótól már kevésbé. A szóbelin belül sem a képleírástól vagy a szitutól, inkább a kérdezz-felelek részétől. Csak lennék már túl rajta, de még mindig 16 nap választ el tőle. Ráadásul előtte való hétvégén haza sem jövök, bentmaradósom lesz. Azért bánom, hogy nem lesz még egy angolom előtte. Elvileg kapok előtte való nap egy szabadnapot, de Patakon leszünk bentmaradóson, így nem sok értelme lenne hazajönni, meg vissza, ha a többiek úgyis ott vannak. Hétfőn negyed tíztől kezdődik a szóbelim, és délután negyed kettőtől a magnó... Szokás szerint azt hiszem, végig fogom remegni az egészet, de minden vágyam, hogy meglegyen, hogy túl legyek rajta...
Most azzal töltöm a hétvégéket, hogy minél többet beszélek angolul, csak hogy ezzel is gyakoroljak. Dúdolgatok angolul, twitter, facebook bejegyzéseket írok angolul, és igyekszem végigrágni magam az 1000 kérdés, 1000 válasz kérdésein, de az sem könnyű. Ma negyed tizenkettőtől lesz az utolsó előtti angolom a vizsga előtt... Mire vállalkoztam, te jó isten?

Step Up 3D (2010)

2010-08-30T09:51:00.001+02:00

Értékelés: 5/5
Nagyon vártam már, hogy végre megnézhessem a filmet, már azóta, amióta megláttam az első trailert.
Megfogott a film, és a története is, a táncok pedig egyszerűen zseniálisak voltak. A koreográfiák jól össze lettek állítva, és a háttértörténet is elég fontos szerepet kapott.
Megvolt a szokásos bonyodalom, és vívódás. Szinte az első pillanattól sejtettem, hogy Natalie (Sharni Vinson) háza táján nincs valami rendben, de amikor elcsattant az első csók közte és Luke (Rick Malambri) között, éreztem, hogy egymásra fognak találni, akármi is akad az útjukba. Ez az akármi pedig Julien volt, Natalie bátyja, és Luke szinte már ősi ellensége.
A tánc olyan értelmet nyer ebben a filmben, amilyet szinte még soha. Megment embereket attól, hogy összeomoljanak, Luke pedig ehhez fedélt ad a fejük fölé - de a pénz, a hatalom ismét nagyobb úr a küzdelemnél, a tánc értelménél.
A kedvenc jelenetem mindenképpen Natalie születésnapja volt, amikor minden titokra fény derül, és amikor a Luke-ban összeállt kép lerombolódik.

Szerepet kap Moose, akit már jól ismerhetünk a második részből, és ezúttal övé az egyik főszerep. Egyetemre kerül, abbahagyja a táncot, ami fáj neki, de muszáj - azonban a sors nem úgy akarja. Összeakad Luke-kal és a Kalózokkal, és fejébe veszi ő is, hogy megnyerik a World Jamet, megnyerik a fődíjat, és bebizonyítja, hogy igenis jó táncos. Közben a szerelem is rátalál, hosszú évek óta legjobb barátja, Camille személyében.
Luke filmet készít a táncról, arról, amit véghez vitt ezzel a csapattal, amit Natalie elküld egy filmes iskolának, Kaliforniába.
Visszatér jónéhány táncos a második részből, ezzel felpörgetve a szálakat.
Természetes, hogy a Kalózok végül nyernek, de sok mindenen kell keresztül menniük ezért, és végül Natalie is visszatalál hozzájuk, hál istennek.
A végén persze próbálják eltitkolni, hogy Luke végül elmegy Kaliforniába a filmes suliba Nattel, de úgyis tudjuk, hogy hepiend lesz a vége :)
Teljesen beleszerelmesedtem Lukeba. Az arca valahogy a Szökés sztárja, Dominic Purcell fiatalkori énje, és az első részben szereplő Channing Tatuum keveréke, ami egy markáns, érzelem-gazdag, férfias arcot nyújt neki. Moose is aranyos, a maga kis esetlen, de mégis vagány módján, a mozgása pedig felettébb zseniális.

Valahogy a film hivatalos leírása (filmkatalógus) egyáltalán nem azt mutatja be, ami valójában történik. Vagy én néztem másik filmet? Eszerint ugyanis Párizs, párizsi forró táncok vannak a filmben, holott a valódi helyszín New York, New York utcái, és a híres World Jam... no, nem baj, attól még IMÁDTAM!

Több mint egy klub - Barcelona 2010

2010-08-27T10:04:00.001+02:00

Nos, megkértek, hogy a Barca-stadionba való látogatásról én írjam a cikket a koliújságba, most meg is tettem. Ez még a nyers változat, amit nem látott a főszerkesztő, ha szükség van valami változtatásra, majd megosztom azt a verziót is.

Több mint egy klub

Apukám focista volt egy amatőr csapatban, a munkája mellett, még mielőtt én megszülettem volna – legalábbis mindig azt mesélte nekem, mikor kicsi voltam. Ma már nem tudom, hogy mi az igazság, de hagyom magam ebben a hitben élni, hiszen büszkeséggel tölt a tudat, szóval nem kérdezek rá újból.

Egészen pici korom óta arra lettem nevelve, hogy tiszteljem a focit, bármilyen játékról is van szó. Szeressem a játékot, szeressem a csapatot, és akkor se pártoljak el, ha éppen hullámvölgybe értek.

Noha lány vagyok, a foci mégis fontos szerepet tölt be az életemben, így én is csillogó szemmel vártam, hogy végre belépjek a világhírű csapat, a Barcelona stadionjába.

Örök életre szóló élmény, ha valaki eljuthat ide – ha Barcás, ha nem – és nekem, nekünk sikerült.

A hatalmas, szinte már eufórikus érzés akkor elkezdődött, amikor leszálltunk a buszról, és megláttuk a hatalmas stadiont. Kattogtak a fényképezők, hiszen természetes, hogy meg akartuk örökíteni ezt a pillanatot.

A bejáratnál áll egy szobor, ami egy magyar ember számára nagy jelentőséggel bír: Kubala László neve már-már egybeolvadt a Barcelona csapatával, és ez büszkeséggel töltheti el kis országunkat.

Ahogy belépünk az első ajtón, rögtön érezni lehetett a stadion légkörét, a hatalmas tömeg izgatottságát. Az volt az első gondolatom, hogy itt valami nagy, valami fenomenális dolog fog történni velünk – és azt hiszem, igazam is volt. Nagyjából két órát kaptunk, hogy mindent megnézzünk – de az a Grand Tourhoz épphogy elég volt.

A múzeum rengeteg újdonsággal szolgált, de a legjobban a kupák fogtak meg. A tudat, a látvány, hogy mit vitt véghez ez a klub több mint 110 év alatt, elképzelhetetlenül jó érzéssel töltött el. Barca drukker lévén főleg. Láthattuk a sajtóközpontot, az ellenfél öltözőjét, sőt, akár a BL-serleggel is készíthettünk fotót.

De a nap legjobb része csak ezután következett, ehhez kétség sem férhet. Lemenni a pálya szélére, érinteni a füvet, amit a nagy sztárok is, látni a kispadot, és felülni a lelátóra, ahol több millió ember ült már, és élvezhetett egy-egy mérkőzést… soha nem felejtem el ezt a napot. És most már mindenki számára bebizonyult: A Barcelona tényleg több mint egy klub.

Izsák Gabriella

Gondolatok.

2010-08-26T15:51:00.001+02:00

Úristen, valami eszméletlenül fura belegondolni, hogy kevesebb mint egy hét van hátra a szabadságból. Mondjuk, nekem ez csak bizonyos mértékben szabadság, inkább úgy mondanám, hogy a sulimentes időszak. Hiszen néha sokkal szabadabbnak érzem magam, amikor suliban, kollégiumban vagyok, mint itthon, még ha nem is mindig kellene így éreznem.
Jövő héten megint elstartol minden, noha ez a hét még eléggé laza lesz, hiszen két napból fog állni az egész "ülünk és szívunk a suliban" rész.
Kedden végre találkoztam a már 13 éve legjobb barátnőmmel, Edinával, akit június óta alig láttam. Vagy ő nem volt itthon, vagy én, és soha nem tudtunk megbeszélni egy normális, hosszú találkozót, egy személyes beszélgetést, és most végre sikerült. Beszélgettünk, pizzáztunk, sétáltunk, vásárolgattunk, és tényleg rám fért már végre egy kis kimozdulás. Leszámítva ezeket a falunapos-huszadikás partykat, amiket csak jóindulattal nevezek partynek, a Hooliganst kivéve, nem volt semmi izgalmas az utóbbi pár hetemben, mióta hazajöttem a Balatonról. Kezdett laposodni az egész, és már hiányzott egy kis felfordulás az életemből.
Nem mondom, hogy megkaptam, mert nem.
Tegnap éjjel álmodtam valamit a Siófoki dolgokkal kapcsolatban. Azt továbbra sem nyögöm ki, mi történt, mert nem tehetem, de az álmaim nem azt mutatják, hogy túltettem magam rajta. Bár próbálom bebeszélni az agyamnak, de nem könnyű elfelejteni, hiszen merőben megváltozott a véleményem pár emberről, sőt, magamról is, no meg az alkoholról. Fura dolgokra képesek az emberek, amikor nincsenek tudatuknál, vagy legalábbis elvesztették az ítélőképességük egy részét. Hát, én jócskán elvesztettem, hiszen nem is jutott volna eszembe, ha nem vagyok kicsit becsiccsentve.
Még ha ez lenne a probléma... de ezt könnyebben el lehetne felejteni, mint azt, ami ezután történt. Az a csalódás, ami másnap reggel ért. Próbálom elmagyarázni magamnak, hogy nem haragudhatok örökké,de akkor is nehéz megbocsátani, ha valaki ezt véleményezte, amit. ÉS az az ember, akitől ezt véletlenül sem vártam volna. Hát, meglepett. De köszönöm, M., hogy elmondtad - neked köszönhetem, hogy nem léptem bele egy óriási nagy lyukba, ami egy óriási nagy hülyeséghez vezetett volna, és talán életre szóló lelkiismeret-furdaláshoz, és megbánáshoz. Hát, ez van most.

Hooligans.

2010-08-22T11:31:00.001+02:00

Tegnap hirtelen felindulásból falunapra indultunk Hetefejércsére. Beharangozták, hogy milyen nagy buli lesz - hát, nem volt az, nekem legalábbis nem jött be. Aztán pár napja anyum olvasta az újságot, és feltűnt, hogy Kölcsén Hooligans koncert lesz, nincs is messze tőlünk, körülbelül 50 km - vágjunk bele, menjünk el!
Nem voltam már szűz Hooligans koncert terén, a Tisza Parton is már nem egyszer voltam, de eddig számomra ez volt a legjobb.
Eszméletlen jó koncertet adtak. Évek óta nagy rajongója vagyok a zenekarnak, és tisztelem őket a munkásságukért, az életmódjukért is, ahogy még mindig így lázba hozzák a közönségüket, akik nem csak tizenéves kislányok, hanem fiúk, férfiak és nők, idősek egyaránt. Tisztelem őket, hogy élőben énekelnek, amit manapság már oly sokan nem képesek megtenni, és elvárják, hogy ezért jól megfizessék őket.
Évek óta vadászom autogramra is, és bár tegnap este elég hideg volt, mindössze tíz percet kellett állnom, mire Csipa kijött, és szinte azonnal aláírta a kártyámat.

Foglalkoznak a rajongókkal. Csipa poénokkal tette érdekesebbé a koncertet, ami mindenkinek tetszett, és végül Endi a dobütőit is eldobta. Hát, nem sikerült elkapnom, pedig anno elkaptam egy Tóth Tibi gitárpengetőt, amit azóta is a pénztárcámban őrizgetek.
Azt azért én sem bírtam elviselni, amikor két hülye részeg emberke betolakodott pont mellénk, a tömeg kellős közepére, és hastáncot jártak, hullámzással vegyítve, és fröcskölték a sörüket mindenfelé...
Zsoltikánál és Tibikénél fogytak fenn a sörök, de a hangulatot nem rombolta, sőt. A koncert közepén köszöntötték fel a "technikusukat", Szaszát, aki a 32. születésnapját ünnepelte tegnap - hát még egyszer boldog születésnapot neki :)
Élmény volt a tegnap este, és tuti nem ez volt az utolsó koncertem.

Már nemsokára...

2010-08-19T17:08:00.000+02:00

Én már nagyon várok.

Két hét múlva...

2010-08-19T08:56:00.000+02:00

Huh. Tegnap gondoltam bele igazából először, hogy két hét és költözök, mához két hétre pedig már suliban leszünk. Noha az első nap, első hét nem lesz olyan gázos, de mégiscsak megint elkezdődik valami.
De ez a valami igencsak másképp fog kezdődni, mint eddig. Sok minden változott, és még csak azt sem mondhatom, hogy a legjobb irányba. Történtek dolgok a kerékpártúrán, amik bár nem publikusak, mégis sok mindenben megváltoztatták a véleményemet, az értékrendemet, és ez sem minden szempontból a legjobb. Fura lesz így kezdeni az évet. Bíztam emberekben, mást gondoltam róluk, mint amit valójában kellett volna.
Én is változtam, sok mindenben. Szerintem az, hogy a már a tizenegyedik évet kezdem el, komolyabbá tett, de mégsem túl komollyá. Megtanultam értékelni a nyáron olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam, és most már tudom, hogy némely személyeknek milyen nagy jelentőségük van az életemben.
Megpróbáltam leszokni a dohányzásról, kőkemény 13 napig sikerült is, de ezt nem idén fogom elkezdeni, elég stresszes évnek nézek elébe, és azt hiszem, szükségem lesz néha arra az öt percre. Na, ez nem változott.
Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de én már valamennyire vágyom vissza a koliba. A suliba nem annyira, bár már kezd laposodni a nyár. De a koliba nagyon. Jó lesz megint egy szobában a barátokkal, megint együtt lógni délutánonként, esténként, nevetni és hülyülni szinte egész nap. De azért a tanulósdi nem hiányzik.

The Last Song (2010)

2010-08-18T09:00:00.000+02:00

Értékelés: 10/10.
Miley felnőtt. Az első gondolat már rögtön ez, ahogy elindul a film, és az első képkockákban meglátjuk Mileyt, azaz Ronniet. Hónapok óta várok arra, hogy végre megnézzem a filmet, hiszen kíváncsi voltam, hogy alakít Miley a sorozatok világán, Hannah Montana világán kívül. Hiszen, valljuk be, mindenki ráaggatta a képet, miszerint ő csak Hannahként tud maradandót alkotni - hát, tévedtünk.
A film első órájában azt lehetett érezni, hogy ez egy tündérmese. Minden és mindenki boldog, beköszöntött a szerelem, a család is újra egymásra talált, megtörténik a békülés Ronnie és az apja között, hála Willnek, a srácnak, aki megdobogtatja Ronnie szívét.
A fordulat ott következik be, amikor Steve, az édesapa összeesik, kórházba kerül, és kiderül, hogy mi a titka. Az, hogy senki nem tudja, milyen kevés ideje van már hátra, arra kényszeríti Ronnie-t, hogy felnőtté váljon, mindössze néhány nap, sőt, néhány óra leforgása alatt. Mindent be akar pótolni, és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy boldogak legyenek az utolsó napjai. Elengedi Willt, hagyja, hogy tönkremenjen a kapcsolatuk, de tudja, hogy meg kell hoznia ezt a döntést.
És az, hogy újra zongora mellé ül, hogy örömet szerezzen az édesapjának, és befejezi a dalt, amit ő már nem tudott, megadja a film igazi értelmét.
Nem olvastam el a leírást, hiszen nem akartam lelőni a poént, de azt kell mondjam, nem erre számítottam. Vígjáték, zene, ezt akartam, ehelyett kaptam egy csodát.
Nem szégyen bevallani, hogy zokogtam a végén, hiszen ez a film tényleg ezt érdemelte. Alig várom, hogy könyv formájában is olvashassam, hiszen Nicholas Sparks nem véletlenül híres.

Vampire Suck (2010)

2010-08-08T11:39:00.000+02:00

Értékelés: 5/5
Tegnap megnéztem végre a Vampire Suckot, bevallom, már hónapok óta várom, hogy megjelenjen. Féltem attól, hogy ez egy paródia, és nem fog tetszeni a trailer ellenére, de IMÁDTAM! Egyszerűen majdnem lefordultam a székről, annyira nevettem egyes jeleneteknél. Tetszett, ahogy meghagyták az alapsztorit, de mégis kiforgatták, végül is, ez a paródia lényege, és azt kell mondjam, ez volt az eddigi legjobb, amit valaha is láttam, pedig elég gyakran nézek ilyesmit.
Én azt mondom, ha Twilight-rajongó vagy, akkor is megéri megnézni, de akkor is, ha nem - láthatod az egészet parodizálva, ahogy te azt már elképzelted.
Már csak Matt Lanter miatt is megérdemli a maximális pontot. Férfi főszereplőnket a 90210 Liamjeként ismerhettük meg, és most ismét megcsillogtatta a tehetségét - Edwardként.
Néhol a színészi játék hagyott maga után némi kívánnivalót, de hát, ezt most elnézzük, hiszen a maximális humorfaktort akarták kihozni a filmből. Tetszett.

Egyszerűen csak pont.

2010-08-07T11:05:00.000+02:00

Azon gondolkoztam, hogy elég régen írtam már ömlengős bejegyzést. Mármint írtam, írtam, az tény, de sosem arról, hogy mi történik velem. Talán azért, mert ez a nyár sem volt sokkal jobb, mint az eddigiek. Oké, elmentem Spanyolországba, jól éreztem magam, és az út gazdag volt izgalmakban, valóra vált az egyik legnagyobb álmom, ami tényleg nagyon jól esett nekem, de ettől még nem fordult fel fenekestül az életem, pedig most talán éppen erre vágyom.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de várom a szeptember elsejét. Legalább ott van valami izgalom az életemben, ami itt most nem nagyon. Nem a suli részét várom, bár talán egy kicsit azt is, legalább unatkozni nem fogok, hanem inkább a koli részét, hogy megint együtt legyünk, és nem majd' száz kilométerre egymástól. Meg aztán most olyan emberekkel ismerkedtem össze Spanyolországban, osztályból és nem osztályból egyaránt, akivel nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól elleszek. Nálunk mindig megvan egy-egy társaság, klikkek, akik együtt lógnak, és erre jók például az ilyen utak: hogy valamilyen szinten keveredjünk, hogy valami változatosság kerüljön az életünkbe.

Holnap - elvileg - megyek vissza Patakra, hogy hétfőn hajnalban induljunk a kerékpártúrára, a Balcsira. És eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre találkozhatok Dórimmal (L) Jó lesz, úgy érzem.
De ott az az elvileg. És itt jön a képbe, hogy én miért akarok ennyire elhúzni itthonról. Egyre durvább a helyzet, no, nem fizikailag. Egyszerűen nem bírom már folyamatosan a vitázást anyával, és nem bírom már magamban tartani. Soha ilyen rossz nem volt a viszonyunk, mint most, csak akkor szólunk egymáshoz, ha muszáj. Eddig ez fájt,de most már kezdek túljutni rajta, és elviselni a helyzetet. A jelmondat: Szabad akarok lenni, szabályok és harc nélkül. Csak jöjjön el az idő, amikor ezt elérhetem.