"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
Tweet
Gyengének tűnök, holott nem vagyok az. Nem akarok harcolni, nem szeretem a harcot, mégis mindenki azt gondolja, nem is tudok.
Miért nem nézünk beljebb a külsőnél? Miért nem ismerjük meg jobban a másikat, mielőtt ítélkeznénk?
Újból és újból visszatér bennem a kérdés, de soha nem tudom megválaszolni. Fogom-e valaha? Lesz e helyes válasz erre a kérdésre?
Rég volt már, hogy gondtalanul tekintettem magam elé, hogy nem kerestem mindenben és mindenkiben a hibákat. És most mégis készülök egyet elkövetni, újra. Mert néhány hiba túl jó ahhoz, hogy csak egyszer kövessük el, ezt megtanultam. Mihez vezet ez? Bárcsak tudnám...
"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek."
Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok.Egyesek tényleg rátalálnak arra az egyetlen emberre,aki jóban-rosszban kitart mellettük.Ez az ember lehet egy házastárs,és ünnepelheted őt álomesküvővel.De az is lehetséges,hogy az az ember,akire egy életen át számíthatsz,az az ember,aki igazán ismer,talán még jobban ismer,mint te önmagad,Ő nem más,mint az az ember,aki melletted volt gyerekkorod óta.
Tweet
Hát, én is eljutottam végre oda, hogy saját tumblrt csináljak magamnak. Nem tudom, hogy mire jutok majd vele, hová, de megcsináltam. :) egy kis angol nekem sem árt néha... :)
HOPEFUL-LAND
Tweet
Szintén régebbi írás.
Tündérmese?
Egyszer volt, hol nem volt… így kezdődik minden szép tündérmese. A hercegnőt megmenti a szőke herceg, fehér lován, hosszú kardjával levágja a sárkány fejét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
De mi lenne, ha soha nem jönne a herceg? Hagytuk volna aludni Hófehérkét és Csipkerózsikát? Hamupipőke szolgaként, megalázva öregedne meg gonosz mostohája mellett? Ki tudja. Hisz mindig jött a herceg…
Legbelül minden erős nő egy törékeny, aprócska hercegnő, aki megmentésre vár. De sajnos nem minden erős nőn látszik, hogy milyenek is ők valójában, mit takar a kemény külső. Így az ő megmentő hercegük várat magára… Vagy elidőzik egy kicsit, hogy féloldalas mosolyában gyönyörködhessünk, és megbánt, és továbblovagol, olykor-olykor visszanézve, hogy még egyszer beletaposson a már így sem dobogó szívünkbe…
Néha arra gondolok, hogy szeretnék egy esőcsepp lenni. Szeretnék szabadon zuhanni a magasból, hogy a földre essek, s meghaljak, majd minden kezdődjön elölről, újra érezve a szabadság könnyítő érzését.
Mintha egy tőr döfködne belülről folyamatosan. Egy tőr, aminek neve van, egy olyan tőr, ami a hercegemé… és a tőr csak forog és forog… és egyre halványul a világ a szemembe szökő könnycseppektől.
A hercegnők nem tudnak így élni, a hercegnőknek nem SZABAD így élni. Igaz, én nem vagyok hercegnő, de akkor sem bírok így ezen a világon lenni…
Boldogan éltek, míg meg nem haltak… így végződik minden szép tündérmese. A hercegnő beköltözik a herceg kastélyába és örökké egymás szívében élnek, boldogan. Csak egy baj van… az élet nem egy tündérmese.
Tweet
Még egy régebbi írásom, amit most találtam meg...
Tweet
Éreztétek már úgy, hogy noha vannak vágyaitok, mégsem tudjátok elérni őket? Ott vannak egy karnyújtásnyira, de mégis visszakoztok az utolsó pillanatban valami mondvacsinált indokkal. Nem azért, mert meggondoltátok magatokat, nem azért, mert elmúlt a vágy, hanem azért, mert eljött egy hátráltató érzés. Egy érzés, amit úgy hívnak, félelem.
Két tűz közé kerülsz, egy kereszteződésbe, mint amikor autóban ülsz, és indexelned kell, el kell döntened, merre mész tovább. Belevágsz-e abba, amire mindennél jobban vágysz, vagy hátrafelé teszel egy lépést, és megbújsz a félelmed mögött.
Mersz élni? Mersz lépni egyet előre? Lehet, hogy az lesz a legjobb döntés életedben, lehet, hogy az lesz a legrosszabb. De ha meg sem próbálod, akkor sosem tudod meg, mi lett volna, ha.
Könnyű azt mondani, hogy ne félj, közhelyesnek tűnik, de talán mégis ez a legjobb, legegyetlenebb tanács, amit ilyenkor adhat az ember. Ne félj attól, ami rád vár, ha befordulsz a kereszteződésen. Vedd kézbe az életed irányítását, és ne hagyd, hogy sodródj az árral. Lehet, hogy valamikor az a jó, de mégis, ha te irányítasz, akkor nem érhet meglepetés.
Szereted a meglepetéseket? De nem biztos, hogy azokat is, amiket az élet ad neked. A Nagybetűs Élet. Lépj be, irányíts, és ne félj!
Tweet
Ilyentájt mindig újra kisgyereknek érzem magam, amikor elámított, hogy villognak a karácsonyfa égői, és hogy milyen hatalmas is tud lenni egy hóember...
Tweet
Az első pillanatban, mikor megláttalak,
Nagy, s akkor fagyos szívembe zártalak.
Télből nyárba fordult az életem,
Nem vártam, hogy ez történik énvelem.
Boldogságom mára határtalanná vált,
Testem egy forró ölelésedért kiált.
Az idő lelassulni látszik, nem siet,
Még megfogalmazni sem tudom, mi ez.
Mikor már gondolatod is elveszi eszem,
S ami először eszembe jut, azt teszem.
Jobbá tettél, azt mondják sokan,
Ezt érzik egyetlen széles mosolyomban.
Olyan vagyok, mint egy virág tavasszal,
Ami incselkedik a nap sugaraival.
Te vagy az én melegítő tavaszi napom,
Szirmaimat csak neked nyitogatom.
Tweet
Azt kívánom...
Ropog a hó a talpam alatt,
Csend öleli körül a fehér tájat.
Vonz a ház, a jó meleg otthon,
Meleg tea, forró száz fokon.
Bújnék csak a takaró alá,
S egyedül lennék talán...
Nem vágyom semmi másra,
Csak rád, egy ölelő társra.
Közeleg a szeretet ünnepe,
Jelzi már díszek, égők tömege.
Én azt kívánom már egyedül,
Veled lehessek gondok nélkül.
Tweet
Hát, itt vagyok. Túl a két héten, túl a bentmaradóson, túl az életemen, ha mondhatom így. Márpedig, azt hiszem, mondhatom így.
Két hétig nem láttam az itthont, és egész jól bírtam, a szokásoshoz képest. Jó volt. Pest szépségeivel ismerkedtünk meg a hétvégén, Közlekedési Múzeumban, Bazilikában, Mezőgazdasági Múzeumban, sőt, színházban is jártunk. A darab (Páratlan Páros) rendkívül jó volt, humoros komédia, ami egy picit elvonta a figyelmemet a rám/ránk váró megpróbáltatásokról.
Megszerveztem/tük az őszi bált, végül, és nem is sikerült olyan rosszul, mint amire számítottam. A műsor része rendben lezajlott, és a buli is egész jól sikerült. Átmentünk a "vizsgán", azt mondták, és remélem, nem ez volt az utolsó általunk szervezett esemény.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy visszamenjek a koliba, és ismét ne legyek itthon. Ott minden annyira más. Hiába kemény a suli, hiába veszi el minden szabadidőmet, mégis szabadnak érzem magam. Szabadabbnak, mint itthon, ahol szembe kell néznem ismételten egy csomó problémával. Bárcsak egy csettintéssel visszakaphatnám a régi életemet! Mit tettem? Már én sem tudom. Nem tudom, hogy kezdődött a vita, hogy kezdődött az egész, egyszerűen csak el akarom felejteni az egészet, és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Mikor még minden olyan könnyű volt. Miért olyan nehéz a felnőtté válás küszöbén állni? Miért olyan nehéz átlépni az akadályokon, amiket az élet gördít elénk? Mert ez a nagy kotyvalék az életem. És nem akarom, hogy kotyvalék legyen. Azt akarom, hogy színtiszta ásványvíz, vagy akármi legyen, de ne moslék. Márpedig nagyon úgy érzem, hogy most moslék az életem.
Azt hittem, jön a karácsony, és minden oké lesz. Az utóbbi időben kezdett minden megváltozni, minden a jó irányba fordult, és azt hittem, hogy ennyi volt, végre megnyugodhatok. Hát, tévedtem. Talán egy kis vihar előtti csend volt, és most tombolhat a vihar.
De én nem szeretem a vihart. Én félek tőle... és nincs, aki megvédjen...
Úristen, valami eszméletlenül fura belegondolni, hogy kevesebb mint egy hét van hátra a szabadságból. Mondjuk, nekem ez csak bizonyos mértékben szabadság, inkább úgy mondanám, hogy a sulimentes időszak. Hiszen néha sokkal szabadabbnak érzem magam, amikor suliban, kollégiumban vagyok, mint itthon, még ha nem is mindig kellene így éreznem.
Jövő héten megint elstartol minden, noha ez a hét még eléggé laza lesz, hiszen két napból fog állni az egész "ülünk és szívunk a suliban" rész.
Kedden végre találkoztam a már 13 éve legjobb barátnőmmel, Edinával, akit június óta alig láttam. Vagy ő nem volt itthon, vagy én, és soha nem tudtunk megbeszélni egy normális, hosszú találkozót, egy személyes beszélgetést, és most végre sikerült. Beszélgettünk, pizzáztunk, sétáltunk, vásárolgattunk, és tényleg rám fért már végre egy kis kimozdulás. Leszámítva ezeket a falunapos-huszadikás partykat, amiket csak jóindulattal nevezek partynek, a Hooliganst kivéve, nem volt semmi izgalmas az utóbbi pár hetemben, mióta hazajöttem a Balatonról. Kezdett laposodni az egész, és már hiányzott egy kis felfordulás az életemből.
Nem mondom, hogy megkaptam, mert nem.
Tegnap éjjel álmodtam valamit a Siófoki dolgokkal kapcsolatban. Azt továbbra sem nyögöm ki, mi történt, mert nem tehetem, de az álmaim nem azt mutatják, hogy túltettem magam rajta. Bár próbálom bebeszélni az agyamnak, de nem könnyű elfelejteni, hiszen merőben megváltozott a véleményem pár emberről, sőt, magamról is, no meg az alkoholról. Fura dolgokra képesek az emberek, amikor nincsenek tudatuknál, vagy legalábbis elvesztették az ítélőképességük egy részét. Hát, én jócskán elvesztettem, hiszen nem is jutott volna eszembe, ha nem vagyok kicsit becsiccsentve.
Még ha ez lenne a probléma... de ezt könnyebben el lehetne felejteni, mint azt, ami ezután történt. Az a csalódás, ami másnap reggel ért. Próbálom elmagyarázni magamnak, hogy nem haragudhatok örökké,de akkor is nehéz megbocsátani, ha valaki ezt véleményezte, amit. ÉS az az ember, akitől ezt véletlenül sem vártam volna. Hát, meglepett. De köszönöm, M., hogy elmondtad - neked köszönhetem, hogy nem léptem bele egy óriási nagy lyukba, ami egy óriási nagy hülyeséghez vezetett volna, és talán életre szóló lelkiismeret-furdaláshoz, és megbánáshoz. Hát, ez van most.
Huh. Tegnap gondoltam bele igazából először, hogy két hét és költözök, mához két hétre pedig már suliban leszünk. Noha az első nap, első hét nem lesz olyan gázos, de mégiscsak megint elkezdődik valami.
De ez a valami igencsak másképp fog kezdődni, mint eddig. Sok minden változott, és még csak azt sem mondhatom, hogy a legjobb irányba. Történtek dolgok a kerékpártúrán, amik bár nem publikusak, mégis sok mindenben megváltoztatták a véleményemet, az értékrendemet, és ez sem minden szempontból a legjobb. Fura lesz így kezdeni az évet. Bíztam emberekben, mást gondoltam róluk, mint amit valójában kellett volna.
Én is változtam, sok mindenben. Szerintem az, hogy a már a tizenegyedik évet kezdem el, komolyabbá tett, de mégsem túl komollyá. Megtanultam értékelni a nyáron olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam, és most már tudom, hogy némely személyeknek milyen nagy jelentőségük van az életemben.
Megpróbáltam leszokni a dohányzásról, kőkemény 13 napig sikerült is, de ezt nem idén fogom elkezdeni, elég stresszes évnek nézek elébe, és azt hiszem, szükségem lesz néha arra az öt percre. Na, ez nem változott.
Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de én már valamennyire vágyom vissza a koliba. A suliba nem annyira, bár már kezd laposodni a nyár. De a koliba nagyon. Jó lesz megint egy szobában a barátokkal, megint együtt lógni délutánonként, esténként, nevetni és hülyülni szinte egész nap. De azért a tanulósdi nem hiányzik.
© Blogger Template by Emporium Digital 2008
Back to TOP
