Huh.

Tweet
Legyen már vége, legyen már vége! Minden vágyam, hogy nyár legyen, és gondtalanul fekhessek a napon... De még nem... a héten levizsgáztam KRESZ-ből, egy hibám lett a vizsgán, amire büszke vagyok, tehát lassan kezdem a rutint, talán nyár közepén már jogsim is lesz, remélem.
zt hittem, hogy lenyugszom, ha végeztem, de nem. Itt a nyakamon a törivizsga, a matekvizsga, szóval semmi időm nincs semmire. Hiányzik a nyár, hiányzik a pihenés, hiányzik a szabadság. Két hónap van hátra, de ez lesz életem leghosszabb és legnehezebb két hónapja :S Minden nap töritételekkel kelek és fekszem, és még így sem vagyok biztos magamban semmiben... félek, nagyon félek, hogy hanyasra vizsgázok. LEGYEN VÉGE!
Legalább a fodrászon már túl vagyok. Nagyon el volt töredezve a hajam, szóval megint megszabadultam a felétől, és megint várhatok, mire megnő, de mire megnő, megint le kell vágatnom... olyan szerencsétlen vagyok, de komolyan! Csak legyen már vége az iskolának! Még mindig ezt mondom :) Gondtalanságot akarok!

Egy részen túl

Tweet
Hát, a március nehezén végre túl vagyok, kezdhetek fellélegezni. Az utóbbi három napban Egerben voltam egy országos irodalomversenyen, amin már tavaly is jártam. Most sokkal jobban sikerült, mint tavaly, továbbjutottam a szóbeli fordulóba, elméletileg nagyon jó szóbelit mondtam, de sajnos "kiemelt" helyezett nem lettem, mindenképpen valahol 7-10 között lehetek, 10. volt az írásbelim, de nem tudom, a szóbeli mennyit változtatott rajta. Mindegy, nagyon örülök ennek az eredménynek is, és csudijó három napot töltöttünk Egerben.
A suli is kezd egy kicsit lazulni, most egy nyugodtabb időszak következik, de így is rá kell hajtanom, sok mindenből kellene "javítanom", meg ilyesmi. De remélem, hogy sikerül :)
Tök jó úgy gondolni a napokra, hogy úristen, nem vagyok elhavazva, lesz időm, csak legyen megint hétvége, mert azért nem esett jól megint szombaton hazajönni... :S 

Pokémon

Tweet

Nem törődünk eleget a múlttal...

Tweet
Nem törődünk eleget a múlttal. A múlt egy szó, ami mindenkiből ellentétes érzéseket vált ki. Van, aki szerint csak jön, és megy, nem kell vele foglalkozni, nézzünk csak előre, a jövő a lényeg. Azonban van, aki úgy gondolja, éppen a múlt az, ami alakítja és formálja életünket, éppen ezért soha nem szabad elfelejteni azt, ami volt.
Szerintem fontos foglalkozni azzal, ami már megtörtént. Gondoljunk csak bele: miért kell elfelejteni azt, hogy hogyan jutottunk oda, ahol tartunk? Kitapostunk egy utat, ami idáig vezetett, és mégis hagyjuk, hogy elhalványodjon.
Ha nem törődünk a múlttal, nem törődünk azokkal az emlékekkel, amik életünk egy-egy fontos szakaszából származnak, nem törődünk azokkal az emberekkel, akik valamikor számítottak nekünk, de a sors fura fintora elválasztott minket, és talán csak az emlékeket hagyta meg.
A múlt ugyanakkor történelem. Egy ember csak egy egyén a több százezer, több millió lakos közül, akik egy országban élnek. Szabad-e elfelejteni népünk múltját, és nem foglalkozni azzal a régi dicsőséggel, ami valaha oly naggyá tett minket? Nem! De mi mégis ezt tesszük. Mindig csak a jelenben, vagy vágyálmaink jövőjében próbálunk élni, néha csupán egyik napról a másikra. De kérdem én: mi van azzal, ami volt? Mi van azzal, hogy Magyarország egykor még nagy volt? Nem is érdekel minket… Az Oroszlánkirály című mesefilmben hangzott el egyszer ez a mondat: „Nézz a csillagokra. A múlt idők nagy királyai a csillagok szemével néznek le rád. Emlékezz rá! A nagy királyok odafentről figyelnek téged!” És ha tényleg így van? Nem hiszem, hogy büszkék lennének arra, amit most látnak… és az embereket ez sem érdekli.
Azonban Magyarország is csak egy a világ 193 független országa közül. Valamilyen módon mindegyiket összeköti a másikkal a nagy, közös múlt. Valaha szomszédok voltak, vagy gyarmatok, háborúk és békék tarkítják a mögöttük álló évszázadokat, évezredeket. Ez fontos, nélkülözhetetlen része lenne a világnak… A baj az, hogy csak lenne…
Talán picit morbid, de egyszerű példát hozok: az is a múltad része, aki meghalt. Nem törődsz a múltaddal, szóval nem törődsz a családtagjaiddal, barátaiddal, akik már elmentek, csak mert már nem részei a jelenednek, jövődnek? Ugye, nem? Elfelejted, hogy mi volt gyermekkorodban? Tény és való, néhány ballépést legszívesebben eltörölnénk, de már ott vannak, megtörténtek, éppen ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Országunk nagyjait és dicső történelmét sem olyan dolgok, amikkel nem kell törődni. Mi marad gyermekeinknek és az ő gyermekeiknek, unokáinknak, ha mi nem foglalkozunk vele?
Egy szó, mint száz: törődnünk kell a múltunkkal. Ha már másunk nem is lesz, az emlékeink mindig megmaradnak, és talán ez a legfontosabb. Nem lehet minden szép és jó, de feledésbe sem merülhet az élet, aminek a múlt is ugyanolyan része, mint a jelen és a jövő. Hiszen a most is múlt lesz egyszer…

Itt vagyok, még élek.

Tweet
Egy kicsit régen jelentkeztem, lassan már eltelt azóta egy hónap is, de megígérem, mostantól minden visszatér a régi kerékvágásba.
Megvan a komplex nyelvvizsgám angol nyelvből, szóval most már lazíthatok egy kicsit, nem kell annyira rátelepednem. Egész jól sikerült, 78%-os írásbelit írtam. Büszke vagyok magamra, és ilyet tényleg ritkán mondok.
A tanulás egy kicsit alábbhagyott részemről, de mostantól kezdve igyekszem mindent a legjobban kezelni. Letettem egy-két rossz szokásomról is, végre valahára. Jobb ember lettem talán? Remélem. Nem tudom megmondani, de talán. Felismertem pár hibámat, és ki akarom őket javítani. Emellett felismertem végre magam körül az embereket, kik azok, akikre ténylegesen számíthatok. Többször mondtam már ilyet, de ugyanakkor többször tévedtem is. Remélem, utoljára.
Tehát, mostantól újra itt leszek. Lesz mit megosztanom, főleg írást, aztán egy egész ütős könyvkritikával is készülök nektek a héten... :)

Helyzetjelentés

Tweet
Ha túlélem a következő hetet, akkor kijelenthetem, hogy a tél rázósabbik részén túl vagyok végre.
Ma lenyelvvizsgáztam, végre. Alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Sokkal nehezebb volt, mint számítottam, tehát nem volt könnyű, de annyira nehéz sem - remélem, hogy megvan. Nem akarok előre mondani semmit róla, mert most aztán tényleg nem tudom eldönteni, hogy átmentem-e, vagy sem, csak remélni tudok, hogy nem kell még egyszer mennem.
Jön a felvételi a sulinkban, bent maradok péntek estére, hogy úgymond levezényeljem/levezényeljük az egészet.
Valami extrafáradt vagyok, de hétfőn nincs iskola, szóval van lehetőségem egy picit többet pihenni.
A félévem nagyon jól sikerült, nem tudom pontosan, egy vagy két négyesem van, a többi mind ötös. Még a törim is. És lehet, hogy a fizikám is. Leesett az állam, mikor megtudtam, mert egyáltalán nem számítottam rá, de nagyon örülök, amióta gimis vagyok, most van a legjobb átlagom. Jobb már nem is lehetne, tekintve, hogy az egyik biztos négyes az a matek... amiből szerintem soha nem lesz ötösöm. Nem baj, jó ez így. :)
Alig várom már, hogy nyári szünet legyen... kezd nagy lenni a teher, és ez csak rosszabb lesz, ahogy közeledik az év vége. A felén már túl vagyunk, de jön a fakultációválasztás, év végi vizsgák... uhh.. csak legyen már vége!

Egy kis önsajnálat...

Tweet
Mostanság kicsit elhanyagoltam az ide való írást, hagytam magamat pihenni a szünet alatt, bár ebből nem lett valami nagy pihenés.
Annyira sokat kell tanulnom, hogy néha már a falra mászok. Tegnap a történelem volt terítéken, és esküszöm, a két és negyed év alatt, amióta gimnazista vagyok, soha nem tanultam még annyi történelmet, mint csak a tegnapi nap folyamán. Nagyon remélem, hogy hasznos is lesz, jó lenne jó jegyeket szerezni belőle.
Most megint azt érzem, hogy picit túlvállaltam magam, szokás szerint.
18-ára meg kellene szerveznem az őszi bál elé egy műsort, de őszintén, fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. Az még menni fog, hogy verseket keresek, írok egy köszöntőszöveget, és megkérem a srácokat, hogy táncoljanak. Kellene valami éneket is szerezni, mindezt összerakni, összepróbálni...
Versenyek, amik várnak rám, vannak bőven. A tanulást sem kellene elhanyagolni, és még az életemet is újból rendbe kellene hozni, mert ismételten egy katasztrófa.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy vége legyen a szünetnek, és visszamehessek a hajtásba, hogy letudjak mindent, és kiadjam magamból minden feszültségemet. Mert itthon hiába teszem, abból úgyis mindig csak a vita van.
Néha egyszerűen csak el szeretnék futni, de nem tehetem. Túl kell élnem, és el kell viselnem, de kezdek megerősödni, most már kezdek.
Szerencsémre ezúttal két hétre kell visszamennem, két hétig haza sem jövök. Legalább egy kis nyugalmat hoz majd ez az idő, remélem.
A héten végre újra találkoztam a barátnőmmel, Edinával. Jól esett eltölteni egy délelőttöt együtt, már több mint egy hónapja nem láttam, annyira zsúfolt mindenem nekem is, neki is. De mindent megtárgyaltunk, végre, hiszen volt mit. :)
Azt hiszem, megyek, és folytatom a történelmet. Még nem végeztem...

Hát itthon.

Két hét után hazatoltam végre a hátsómat. Sokkal gyorsabban telt el, mint ahogy vártam. Letudtam a nyelvvizsgát, ami pedig sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, legalábbis úgy néz ki. 80%-os lett a társalgási része, a magnó eredményére még várunk kábé egy hetet, de nem éreztem nehéznek, sőt, szóval biztosan megvan az a nyolc pont, ami ott kellett, hogy meglegyen... Nagyon remélem. Azért milyen jó érzés lehetne, hogy első próbálkozásra megvan... legalább adna egy kis önbizalmat, amiben mostanság elég nagy hiányában vagyok.
Kezd helyrerázódni az életem, legalábbis azt hiszem. Sokkal többet jelentenek nekem az apróságok, és ez jó. Nem? Egy a baj, hogy szinte semmire nincs időm. Tanulok, tanulok, vagy tanulok, szinte csak ebből állok. És minden a nyakamba fog szakadni. Avató, miénk a büfé a suliban az avatón, tanulás, és néha egy kis szabadidőre is szükségem van... A hétvégét azt hiszem, a kedvenc sorozataim évadnyitóival töltöm, illetve cikket írok, szóval mindenképpen hallatok még magamról, és érlelődik egy részletesebb beszámoló is a hétről... :)

Első hét...

Túl vagyok az első héten a tizenegyedik évfolyamon. Olyan gyorsan telik az idő, és ahogy beszélgettem az egy évvel alattam járókkal, számukra is. Mi már a felénél járunk, két évet letudtunk, és ezen kívül már csak kettő van hátra, no meg ez.
Máris érzem, hogy egyre zsúfoltabb lesz. Énekkar, két nap, földrajz érettségi előkészítő, ugyanis a jövő őszi pótérettségiken már elég sokan előrehozott érettségit akarunk tenni az osztályból. Aztán szeretném elkezdeni a spanyol szakkört is, illetve az újságba is rendszeresen írok, plusz még valamit rám akarnak bízni, de még fogalmam sincs, hogy mit. Itt van még a nyelvvizsga, bár egyen TALÁN túl leszek 20-án, az angol szóbeli középfokon, és plusz németórát is vállaltunk, habár idén csak egyet, szakkör szinten. Bár azt hiszem, ez a szakkör szint is olyan lesz, hogy kinyír a tanár, ha egyszer is hiányzunk -.-. Pedig ennek az lenne a lényege, hogy ha dolgunk van, akkor dolgunk van, és elengednek, de kétlem, hogy ez lenne nálunk is.
Azt hittem, kissé máshogy alakul majd a hét. Hogy megbeszéljük a siófoki dolgokat, de ehelyett, mintha mi sem történt volna, bár talán ez így a legjobb, hogy nem hozzuk szóba.
Minden olyan más. Egy évvel idősebbek lettünk, a kicsik már mintha felnéznének ránk, no, nem úgy, mint a végzősökre, de már jobban, mintha csak egy évvel járnánk felettük.
Igazából most, 20-áig semmit nem fogok tudni élvezni a laza hetekből, a még szinte alig tanulásból, hiszen görcsölök, görcsölök, és görcsölök. Nem olyan könnyű az a nyelvvizsga, mint gondoltam, sőt. Félelmetes. Bár későbbre vállaltam volna. Ráadásul én leszek az első az osztályból, aki elmegy, és ez megint csak elvárásokkal jár. Ha már elmegyek, akkor át is kéne menni, de azt hiszem, az sem lesz könnyű. Félek a szóbeli részétől, a magnótól már kevésbé. A szóbelin belül sem a képleírástól vagy a szitutól, inkább a kérdezz-felelek részétől. Csak lennék már túl rajta, de még mindig 16 nap választ el tőle. Ráadásul előtte való hétvégén haza sem jövök, bentmaradósom lesz. Azért bánom, hogy nem lesz még egy angolom előtte. Elvileg kapok előtte való nap egy szabadnapot, de Patakon leszünk bentmaradóson, így nem sok értelme lenne hazajönni, meg vissza, ha a többiek úgyis ott vannak. Hétfőn negyed tíztől kezdődik a szóbelim, és délután negyed kettőtől a magnó... Szokás szerint azt hiszem, végig fogom remegni az egészet, de minden vágyam, hogy meglegyen, hogy túl legyek rajta...
Most azzal töltöm a hétvégéket, hogy minél többet beszélek angolul, csak hogy ezzel is gyakoroljak. Dúdolgatok angolul, twitter, facebook bejegyzéseket írok angolul, és igyekszem végigrágni magam az 1000 kérdés, 1000 válasz kérdésein, de az sem könnyű. Ma negyed tizenkettőtől lesz az utolsó előtti angolom a vizsga előtt... Mire vállalkoztam, te jó isten?

Több mint egy klub - Barcelona 2010

Nos, megkértek, hogy a Barca-stadionba való látogatásról én írjam a cikket a koliújságba, most meg is tettem. Ez még a nyers változat, amit nem látott a főszerkesztő, ha szükség van valami változtatásra, majd megosztom azt a verziót is.

Több mint egy klub

Apukám focista volt egy amatőr csapatban, a munkája mellett, még mielőtt én megszülettem volna – legalábbis mindig azt mesélte nekem, mikor kicsi voltam. Ma már nem tudom, hogy mi az igazság, de hagyom magam ebben a hitben élni, hiszen büszkeséggel tölt a tudat, szóval nem kérdezek rá újból.

Egészen pici korom óta arra lettem nevelve, hogy tiszteljem a focit, bármilyen játékról is van szó. Szeressem a játékot, szeressem a csapatot, és akkor se pártoljak el, ha éppen hullámvölgybe értek.

Noha lány vagyok, a foci mégis fontos szerepet tölt be az életemben, így én is csillogó szemmel vártam, hogy végre belépjek a világhírű csapat, a Barcelona stadionjába.

Örök életre szóló élmény, ha valaki eljuthat ide – ha Barcás, ha nem – és nekem, nekünk sikerült.

A hatalmas, szinte már eufórikus érzés akkor elkezdődött, amikor leszálltunk a buszról, és megláttuk a hatalmas stadiont. Kattogtak a fényképezők, hiszen természetes, hogy meg akartuk örökíteni ezt a pillanatot.

A bejáratnál áll egy szobor, ami egy magyar ember számára nagy jelentőséggel bír: Kubala László neve már-már egybeolvadt a Barcelona csapatával, és ez büszkeséggel töltheti el kis országunkat.

Ahogy belépünk az első ajtón, rögtön érezni lehetett a stadion légkörét, a hatalmas tömeg izgatottságát. Az volt az első gondolatom, hogy itt valami nagy, valami fenomenális dolog fog történni velünk – és azt hiszem, igazam is volt. Nagyjából két órát kaptunk, hogy mindent megnézzünk – de az a Grand Tourhoz épphogy elég volt.

A múzeum rengeteg újdonsággal szolgált, de a legjobban a kupák fogtak meg. A tudat, a látvány, hogy mit vitt véghez ez a klub több mint 110 év alatt, elképzelhetetlenül jó érzéssel töltött el. Barca drukker lévén főleg. Láthattuk a sajtóközpontot, az ellenfél öltözőjét, sőt, akár a BL-serleggel is készíthettünk fotót.

De a nap legjobb része csak ezután következett, ehhez kétség sem férhet. Lemenni a pálya szélére, érinteni a füvet, amit a nagy sztárok is, látni a kispadot, és felülni a lelátóra, ahol több millió ember ült már, és élvezhetett egy-egy mérkőzést… soha nem felejtem el ezt a napot. És most már mindenki számára bebizonyult: A Barcelona tényleg több mint egy klub.

Izsák Gabriella

Két hét múlva...

Huh. Tegnap gondoltam bele igazából először, hogy két hét és költözök, mához két hétre pedig már suliban leszünk. Noha az első nap, első hét nem lesz olyan gázos, de mégiscsak megint elkezdődik valami.
De ez a valami igencsak másképp fog kezdődni, mint eddig. Sok minden változott, és még csak azt sem mondhatom, hogy a legjobb irányba. Történtek dolgok a kerékpártúrán, amik bár nem publikusak, mégis sok mindenben megváltoztatták a véleményemet, az értékrendemet, és ez sem minden szempontból a legjobb. Fura lesz így kezdeni az évet. Bíztam emberekben, mást gondoltam róluk, mint amit valójában kellett volna.
Én is változtam, sok mindenben. Szerintem az, hogy a már a tizenegyedik évet kezdem el, komolyabbá tett, de mégsem túl komollyá. Megtanultam értékelni a nyáron olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam, és most már tudom, hogy némely személyeknek milyen nagy jelentőségük van az életemben.
Megpróbáltam leszokni a dohányzásról, kőkemény 13 napig sikerült is, de ezt nem idén fogom elkezdeni, elég stresszes évnek nézek elébe, és azt hiszem, szükségem lesz néha arra az öt percre. Na, ez nem változott.
Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de én már valamennyire vágyom vissza a koliba. A suliba nem annyira, bár már kezd laposodni a nyár. De a koliba nagyon. Jó lesz megint egy szobában a barátokkal, megint együtt lógni délutánonként, esténként, nevetni és hülyülni szinte egész nap. De azért a tanulósdi nem hiányzik.

Hazajöttem.

Húha. Annyira gyorsan eltelt ez a két hét, hogy szinte fel sem tűnt, hogy Spanyolországban vagyok. Márpedig ott voltam. És most egy szép, részletes beszámolót olvashattok egy kalandosnak nem nevezhető, de bizonyos szinten mégis kalandos utazásról.
Az indulás már nem kezdődött jól. Berendeltek minket egy órára, hogy majd négykor indulhassunk, de előzetes tervek szerint a busznak kettőre meg kellett volna érkeznie, ehelyett négyre jött. Rossz jelnek tűnt, de mégis jól éreztük magunkat. Kissé kényelmetlen volt az utazás, első éjszaka alig 2-3 órát aludtunk a buszon. Szinte minden megállóban új országba keveredtünk. Szlovénia, Olaszország, és végül Franciaország, ahol a második éjszakát tölthettük. Nizza a Cote D'Azur, azaz a Francia Riviéra partján fekszik. Nem egy jó környéken voltunk elszállásolva a Forma-1 típusú hotelben, de a lényeg az volt, hogy ágyban töltsük az éjszakát. Lementünk strandolni, és bár a kavicsok szúrtak és forróak voltak, a tenger pedig még a szokottól is sósabb volt, gyönyörű partvonalra keveredtünk. A tenger a legszebb kék volt, amit valaha láttam.

Másnap reggel útnak indultunk, hogy megnézzük az egyik legkisebb önálló államot, Monacót. Monaco nagyon gazdag és drága városka, és szinte alig találni munkanélkülit. Gyönyörű partvonala van, és nem utolsó sorban, Forma-1 pályája a városon belül, amit mi szerencsésen végigjárhattunk. A kaszinó neves épülete előtt drága Ferrarik és egyéb drága sportkocsik sorakoztak. Alig három-négy óra alatt körbeszeltük egy kisebb csoportban a várost, míg a többiek csak sétálgattak, vagy lementek strandolni a partra.
A képem hátterében a híressé vált hajtűkanyar a pályából.

Még mielőtt útnak indultunk volna végcélunk, Spanyolország felé, megálltunk Cannesban, a híres filmfesztivál helyszínén, és fényképezkedhettünk a sztárok kézlenyomataival, illetve a vörös szőnyegen is. Ekkor már csak nagyjából tíz óra volt hátra az utunkból...

Folyt. köv. :)

Hivatalosan is vége.

Hivatalosan is vége van az évnek a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban is, ma 10 óra után pár perccel végere kimondta igazgató úr a várva várt szavakat: a 2009/2010-es tanévet bezárom.
Mindig is tudtam róla, hogy nagyon jó beszédeket ír, de a mostani különösen tetszett, ugyanis a VB metaforájával jellemezte az évet. 21 csapat, heti 30 órányi edzés, 50 akárhány edző. Piros és sárga lapok, satöbbi. Mindenkinek elnyerte a tetszését :)
El sem hiszem, hogy legközelebb csak július 21-én megyek vissza, hogy kezdetét vegye a tíz napos spanyol út, ami eszméletlen lesz. Monaco, Nizza, Barcelona, Gerona, riviéra, tengerpart, DELFINÁRIUM (L) Costa Brava, Tossa del Mar, és még sok-sok kis állomás lesz 62 fős csapatunknak...
Fura lesz, hogy üres lesz a suli, hogy nem kell korán kelni többé, nem kell nyavalyogni a dolgozatok, cetlik, témazárók, jegyek miatt, hogy nem izgulunk a felelések miatt, de örömteli is egyben. Hiszen VÉGE!

Fin.

Úristen. Én el sem hiszem. Vége van, ma hazaköltöztem. Vége a hétnek, vége az évnek, vége van a 10/bé osztálynak, legalábbis két és fél hónapra eltávolodunk egymástól, hogy mindenki a maga módján pihenje ki az elmúlt kilenc és fél hónap fáradalmait. Mert hát, valljuk be, volt ilyen bőven.
Ahhoz képest, hogy szinte imádkoznom kelljen a 4,5-ös átlagért, magamat is bőven felülmúltam, 4,75-el végeztem el a tizedik évfolyamot, ami egyenlő volt azzal, hogy nyáron GO SPANYOLORSZÁG! Még most sem tudom elhinni. Én. Megyek. Spanyolországba. Méghozzá nem is kevés időre, július 21-től egészen augusztus 3-ig. Nizza, Riviéra, Monaco, Barcelona! (L) Alig várom már.
Időközben, míg én utaztam haza, elstartolt a vébé, és az első meccs máris döntetlennel végződött. Kíváncsi vagyok, milyen izgalmakat tartogat számunkra az elkövetkező egy hónap, én biztos nézni fogok minden meccset! Vagyis mindent, amit tudok :)

Már csak egy kéz...

Egy kezemen meg tudom számolni, hány napot töltök még iskolában, mindössze négyet! Te jó isten. El sem tudom, hinni, hogy ez is eljött: már csak négy nap van hátra a suliból. Ballagásra is készülök, úgyhogy hamarabb haza fogok jönni, házivizsgám sincs, úgyhogy tényleg laza hetem lesz. Lenne, azt hiszem. Német, Matek, TörténelemTZ, és kémiából még egy kiselőadás. Még a Matekjegyem változhat. 5 is lehet, ha sikerül jóra megírnom ezt.
Pénteken túlestünk a földrajzon, felettébb könnyű volt, egy kis fegyvert használva meg végképp :D Na jó, csak egy-két helyen volt rá szükség, de azért jó, hogy volt. Talán még a 4,5 átlagom is meglesz év végén, aminek nagyon örülnék. Elég nehéz volt újra a normál kerékvágásba rendeződni félév után, de sikerült, és megint minden szép, és minden jó, azt hiszem. Imádok kollégista lenni, most jöttem rá. Mindig is félve gondoltam arra, hogy milyen lesz majd távol az otthontól, új környezetben, aztán mégis belerázódtam. Jó, várom a nyarat, az tény, várom a kerékpártúrát, a szünetet, a napozást, a pihenést, de azért ott is jó lenni.
Jövőhéten lesz műkörmöm. Életemben először, de szeretném kipróbálni...:) Tartok tőle, de hát... próba cseresznye :)
És ma végre először, három hét után napfényt látok, napszemüvegben voltam vásárolni, rövidnaciban ülök a gép előtt, mert meleg van, süt a nap, és nem esik az eső. Én még igazán szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a falunkat elkerüli a Tisza, csak a környéken folyik, nem úgy Borsod-megyében, ahol elég nagy vész van mindenhol. Edelénynél gát szakadt át, több település teljesen el van zárva, és az eső csak nem akart elállni, máig.
Republic koncert van a Vízikapunál, amire sajnos nem tudok elmenni, pedig úgy volt, hogy megyek... nagyon sajnálom, de ez van. Majd legközelebb, úgyis itt vagyok Gergelyiugornya mellett, a Tisza-party mellett, egész nyáron ott ülök majd, bőven kijut belőle :) Biztos lesz itt is Republic, legalábbis nagyon remélem...

It's dangerous...

Mindig csak esik, és esik és esik. Öröm volt, hogy csütörtökön mindössze húsz percnyi esőt láttam, és pénteken semmit. Nálunk Borsodban veszélyes a helyzet, főleg Sárospatak, Bodrogolaszi környékén. A Bodrogközt újra ellepte a víz, ahogy sok-sok évvel ezelőtt. Sorozatos áradások, faluk, sőt városok víz alatt. Miskolcon egy alig pár méter széles patak, amit egy lépéssel szinte át lehet lépni tart rettegésben egy városrészt, ugyanez Sátoraljaújhelyen. Nem tudom, mikor lesz ennek vége, de szerencsére most itt, Szabolcsban is süt a nap, a mérések szerint a Tisza is apad Tiszabecsnél, már Vásárosnaménynál is centiket kétóránként. Haladás, bár a hét méter sok idő lesz, mire eltűnik. Ugye Tiszabecsnél érkezik az országba, és ha ott elkezd apadni, akkor folyamatosan a többi városnál is apadni fog. Egy éjszaka alatt már rengeteg lement, a vízállás mindössze negyven centi körül van a határ környékén. Ez jó jelnek tűnik.
Már csak három hét van hátra a suliból, a három legkeményebb hét, legalábbis számomra. Vagyis négy legkeményebb hét, ugyanis a múltheti eléggé annak számított. Szerdán így is kompetenciafelmérést írunk, szerencsére az utolsót az iskolai éveink során, a tizedik évfolyam az utolsó, akinek ezen túl kell esnie.Most mindenki ezzel nyúz minket, de kéremszépen, legalább lesz egy nyugodt napunk a hét közepén.
Kaptam szabad kártyát a kollégiumban. Ez igazán nagy szám, mivel csak olyanok kaphatnak, akik tényleg sok közösségi munkában benne vannak, és tesznek is valamit. Írok a Koliszájba, műsorokban segítek, stb. Így most már kimehetek, ha a szobámnak nincs kimenője, illetve fél kilencig lehetek kint. Egy ilyen... károsszenvedélylánynak ez jó dolog esténként. :)
Megyek, bepótolom a sorozatlemaradásaimat, megnézem a jó sok évadzárót, amiről lemaradtam a héten... :)

Szlovákia.

Hajaj, nem voltam itthon a hétvégén, Szlovákiában volt bentmaradós hétvégénk. Jóvolt, jóvolt, bár a szlovák kaja nem volt valami ehető, de azért átvészeltünk két étkezést.
Jó programjaink voltak, ahhoz képest, amit vártunk, csak sajnos az időjárás nem kedvezett túlzottan, esős volt egész héten, hétvégén.
Hazafelé jövet bementünk Sátoraljaújhelyben Bobozni, ami eszméletlenül jó élmény volt! Még egyszer biztos elmegyek, mert ennyire jó, felszabadító élményben még nem volt részem.
Rozsnyón ebédeltünk szombaton, és láttuk Fodor Zsókát, tudjátok, Magdi nénit a Barátok Köztből. Mit ne mondjak, vicces volt.
Beteg is voltam, nehezen gyógyultam csak meg, és ez a sok eső csak rátetézett. De remélem, jobb lesz végre.
És már nincs sok a suliból. Egy hónap múlva ilyenkor már teljesen szabadok leszünk. Teljesen! És szabadon nézhetem a VB-t a spanyolokkal (L)
Sok javítás vár rám most még azért, és augusztusban nyelvvizsga. Félek!!

Mi búcsúzunk...

Mi Búcsúzunk…

Olyan fura. Mindjárt vége. Itt állunk a nyár küszöbén, és lassan búcsúzásra kényszerít minket az idő. Noha nem örökre, de mégis fájón. Hiszen visszaérünk mi még, nem is egyszer! Most mindenki keményen hajt, az utolsó erőfeszítéseket tesszük egy-egy jobb átlag/jegy érdekében.
De mégis… kiszakad egy darab, hiszen csak egyszer tízedikes az ember, ahogy mindent csak egyszer csinál először. Jobb esetben. Fura lesz, hiszen újra és még jobban beleszoktunk egy közösségbe, kilenc és fél hónap szinte minden egyes napját együtt töltöttük, és most két és fél hónapig alig, vagy egyáltalán nem látjuk egymást. Milyen lesz majd visszatérni, újra látni egymást a változásokkal együtt? Ez még a jövő zenéje.
Emellett, ha mi így érzünk, ha én így érzek, akkor mi járhat a végzősök fejében? Többségük talán többé nem is találkozik a másikkal. Összerázódtak a hosszú évek során, és most mind-mind szétszélednek. Nem lennék a helyükben. Most még nem vagyok kész.
A búcsú összetett érzés. Egyszerre szomorkás, hogy meg kell válni a régitől, a megszokottól, a szeretettől, de ugyanakkor izgalommal tölt el az új iránti várakozás. Ezt még nem nekem kellene írnom, tudom. De ez mindenki számára fura, nincs, akit hidegen hagyna. Egy újabb búcsú, újabb veszteség, valami más. De valami jó. Én már várom!

Érettségi. Suli.

Húha. Már kicsivel több mint 20 perce ülnek az érettségizők a tantermekben, é görnyednek a magyar tételek fölé. Nekem még van bő három évem az érettségiig, mínusz 1-2 az előrehozottak miatt. Fura belegondolni, hogy így vetnek véget egy 4-5 évig tartó gimnáziumi életnek, egy-egy kemény vizsgával, amire hónapokat, sőt, nem túlzok, ha azt mondom, éveket készültek.
Én már várom, hogy túl legyek rajta, már várom, hogy megtudjam, hogy szerepeltem, hogy elég leszek e a kommunikáció és médiára. Hogy elég leszek-e az életre. Mert erre is bizonyítékot ad.
De mint mondtam, addig még van három évem.  Három hosszúra nyúló év, ami mégis olyan gyorsan fog elröppenni, mint egy madár, ha megijed. Ki kell használni minden egyes pillanatot, és nem szabad halasztani, halasztani.
Most sajnos ezt tettem, és elég silányul állok. No, azért annyira nem, a 4,5-öt összekaparom, de ez volt a baj, halasztottam, hogy majd, majd ráérek még javítani, és erre itt vagyok, hogy már csak pár hét van hátra, és most kell hajtani. Sok mindenből rontottam félév óta, és sokkal kevesebből javítottam, mint szerettem volna, valahogy nem úgy alakult ez a félévem, mint szerettem volna, remélem, hogy a jövő évem sokkal jobb lesz.
Azt is remélem, hogy magam mögött hagyhatok egy nyelvvizsgát a nyáron, és hogy jövő nyárra már a jogosítvány utómunkálatait végzem majd... De sok minden áll még előttem!
Na, de a lényeg: EGY KALAPPAL MINDEN ÉRETTSÉGIZŐNEK!

Ballag már...

Hát, végre itthon vagyok. Már fél öt óta nem aludtam szinte semmit, leszámítva azt, amit a kocsiban szunyókáltam hazafelé. Ma van a ballagás, elkezdődött az érettségi szünet. És mi fél öt óta talpon vagyunk, hogy díszíthessük a sulink bejáratát... Ajaj :) Azért, egész jól sikerült. Én voltam a létrán, ÉN! Fél órán át, a legutolsó ágakat is én tettem fel :) Büszke vagyok magamra, főleg, hogy tériszonyom van. És szép lett az eredmény:

 A mienk - tizedikeseké - ilyenkor a leghálátlanabb meló, de megéri, mert szép, és mert... szép :) Megérte, hogy tele karcolással az egész karom, és fájnak az ujjaim :) 

Megvolt a kolis ballagás is, én voltam a narrátor. Nem rontottam semmit, megdicsértek, de sajnos közben jól meg is betegedtem, allergia, vagy szimpla megfázás, még nem jöttem rá, de kezdek ráunni a folyamatos köhögésre... Kétszer is voltunk virágot gyűjteni, jó sokat összeszedtünk, lehet, hogy aközben történt valami, vagy nem tudom...

Volt szerenád is, nem sokat aludtunk, de annyira szeretem, amikor énekelnek, főleg, ha végződök. Van benne valami különleges... Még lufikat is dobáltunk nekik, és aranyosak voltak, ahogy keresték a sajátjukat :)

Egész nyugis hetem volt, nem nagyon írtunk semmiből, kíméltek a ballagás miatt, szerintem. És ötös lett a matektzm! Az még számomra is rejtély, hogy hogy csináltam, de ötös lett.

Fáj a fejem, főleg, ha köhögök, meg fogok halni... pfff.

Könyvet is rendeltem, négyet is, 500 ft volt darabja, szerintem megérte. Halálos tavasz, Girl 16 - Kínok kínja, A férfi mind őrült és Leckék vasárnapi apukáknak. Még csak a Girl 16-ot olvasom, de alig várom, hogy túl legyek a többin is.

Búcsúdal mániás lettem, a ballagás, a szerenád miatt... imádom!