szombat, május 29, 2010

Pippa Lee négy élete (2009)

Hát, gondoltam, ha már Blake Lively, megnézem a filmet. Vegyes érzéseim vannak irányában. Tetszett is, meg nem is. Igazából néhány helyen eléggé össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy most mi is van?
Először fel sem tűnt, hogy Monica Belucci szerepel benne, aztán most látva a borítót, tényleg. Csodálkoztam, pedig csak egy elvetett gondolat volt, hogy ő az első feleség. Elég kis szerep jutott neki.
Pippa Lee fejlődése eléggé nagyméretű volt a film folyamán. Az anyja által irányított kis cicababából lázadó, akár hippinek is nevezhető tinédzser vált, majd boldog családanya egy kiadó vezetőjének személyében. A lánya utálja, fiával jó a kapcsolata, azonban apja halála után a lány is rádöbben, hogy mit dobott el magától. Pippát, az anyját. A békülésük tetszett.
Valahogy az elejétől gondoltam, pontosabban amikor megjelent, hogy a kissé dilis Sam (Mike Binder) lesz nála a befutó. Örültem, hogy összejöttek, és végre Pippa a saját döntését, a saját megérzéseit és vágyait követve elment vele.
10/8, szerintem.

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP