vasárnap, május 30, 2010

Vettel állította meg Webbert, de Hamilton győzött

Mark Webber szinte végig vezetett a Formula–1-es világbajnokság hetedik futamán, a Török Nagydíjon, azonban a 48. körben összeütközött csapattársával, az őt támadó Sebastian Vettellel. A német kiesett, az ausztrál folytatni tudta a futamot, de csak a két McLaren-pilóta mögött ért célba: a futamot Lewis Hamilton nyerte meg, a második Jenson Button, a harmadik Webber lett. A Ferrari leszerepelt története nyolcszázadik nagydíján.

Mark Webber a Török Nagydíj tegnapi időmérő edzésén is folytatta menetelését: a Red Bull ausztrál pilótája sorozatban harmadszor indulhatott az első rajtkockából, így jó esélye volt arra, hogy sorozatban harmadik futamgyőzelmét arassa. Ebben elsősorban a két McLaren-pilóta, Lewis Hamilton és Jenson Button, illetve saját csapattársa, Sebastian Vettel akadályozhatta meg.


A 800. versenyén rajthoz álló Ferrari csalódást keltően teljesített az időmérő edzésen: a háromszoros isztambuli győztes Massa csak a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso őt is alulmúlta tizenkettedik rajtpozíciójával.
Webber jól kapta el a rajtot, csakúgy, mint a harmadik pozícióból induló Vettel, aki nagyszerű manőverrel megelőzte Hamiltont. A másik mclarenes, Button is elaludt a rajtnál, így Michael Schumacher feljött a negyedik helyre, igaz, a címvédő világbajnok még az első kör vége előtt visszaelőzte a németet, kihasználva a McLaren sebességbeli fölényét.
Vettel sem sokáig autózott a második pozícióban, ugyanis Hamilton szinte azonnal visszaelőzte őt, és hatalmas lendületettel Webbert vette üldözőbe. A brit az egyenesekben nagyon közel került az ausztrálhoz, de Webber magabiztosan, koncentráltan tartotta vezető helyét.
Hamilton először a tizenkettedik kör végén próbálkozott az előzéssel, de Webber visszaverte a támadásokat – időközben Fernando Alonso kiállt a boszutcába, míg a Vettel, Button, M. Schumacher, Rosberg kvartett (egymástól is) jócskán lemaradva üldözte az éllovasokat.
A tizenhatodik körben Webber és Hamilton egyszerre jött ki a bokszutcába, a szerelők párbaját a Red Bull-os fiúk nyerték, így az ausztrál megőrizte első helyét, ráadásul a kerékcseréjét korábban letudó Vettel is megelőzte a 2008-as világbajnokot. Két körrel később Button is csatlakozott az élbolyhoz, négytagúvá bővítve azt.
A verseny féltávjához közeledve beborult az ég, a csapatok rádión jelezték pilótáiknak, hogy eső várható – volt rá esély, hogy az égi áldás alaposan átírja a forgatókönyvet. Az idő telt, a beharangozott eső azonban csak nem érkezett meg. Jött viszont egy sárga zászlós figyelmeztetés, miután Jarno Trulli veszélyes helyen hagyta ott a magát megadó Lotust.
Húsz körrel a vége előtt továbbra is Webber száguldott az élen, mögötte Vettel, Hamilton és Button következett. A 40. körben azonban Vettel vérszemet kapott: megtámadta csapattársát, majd amikor egymás mellé ért a két Red Bull, befelé húzódva nekiment az ausztrálnak (igaz, Webber sem mutatkozott túlságosan előzékenynek az esetnél...). Az osztrák csapat mindkét pilótája kisodródott, Vettel defektet kapott, és ki is esett, Webber azonban folytatni tudta a versenyt – igaz, csak a harmadik helyen, hiszen Hamilton és Button is ellépett mellette.
A 46. körben elkezdett zuhogni az eső a pálya bizonyos részein. Két körrel később az élen haladó két McLaren egymásnak esett, előbb Button előzte meg Hamiltont, majd a 2008-as világbajnok visszavette az előnyt a címvédőtől. A pengeváltás után stabilizálódni látszott a csapaton belüli sorrend, így a későbbiekben nem fenyegette veszély Hamilton győzelmét.
A második helyen Button, a harmadikon Webber ért célba. Schumacher a negyedik helyen zárt, míg a Ferrarik leszerepeltek az istálló 800. futamán: Massa a hetedik, Alonso a nyolcadik helyen zárt. Hamilton pályafutása tizenkettedik futamgyőzelmét aratta, ráadásul hosszú szüntetet követően győzött újra: legutóbb a tavalyi Szingapúri Nagydíjon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Egy dolog biztos: az elkövetkező napokban sokat és sokszor hallunk még Webber és Vettel ütközéséről...

Forrás: nso.hu

szombat, május 29, 2010

Nyögve nyertek a spanyolok

Kicsit félve néztem a spanyol meccset. Eleinte a szaúdiak vezettek, majd egyenlítettek a spanyolok, és bebiztosítva az eredményt, újabb gólt lőttek. 2-1 volt. Ismét egyenlített Szaúd-Arábia, és az utolsó pillanatban sikerült csak újra vezetést szereznie a Furiának. Bevallom, én sima spanyol győzelemre számítottam ehelyett elég nyögvenyelős győzelmen vannak túl. Remélem, a továbbiakban sikeresebbek lesznek!
Torres nem lépett pályára, még pihenget a sérülései miatt.

Pippa Lee négy élete (2009)

Hát, gondoltam, ha már Blake Lively, megnézem a filmet. Vegyes érzéseim vannak irányában. Tetszett is, meg nem is. Igazából néhány helyen eléggé össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy most mi is van?
Először fel sem tűnt, hogy Monica Belucci szerepel benne, aztán most látva a borítót, tényleg. Csodálkoztam, pedig csak egy elvetett gondolat volt, hogy ő az első feleség. Elég kis szerep jutott neki.
Pippa Lee fejlődése eléggé nagyméretű volt a film folyamán. Az anyja által irányított kis cicababából lázadó, akár hippinek is nevezhető tinédzser vált, majd boldog családanya egy kiadó vezetőjének személyében. A lánya utálja, fiával jó a kapcsolata, azonban apja halála után a lány is rádöbben, hogy mit dobott el magától. Pippát, az anyját. A békülésük tetszett.
Valahogy az elejétől gondoltam, pontosabban amikor megjelent, hogy a kissé dilis Sam (Mike Binder) lesz nála a befutó. Örültem, hogy összejöttek, és végre Pippa a saját döntését, a saját megérzéseit és vágyait követve elment vele.
10/8, szerintem.

péntek, május 28, 2010

Ayo Technology



Már csak... két hét :)

Már csak két hét. Olyan jó belegondolni, hogy lassan két kezemen meg tudom majd számolni, hogy hány nap van még hátra ebből a csúnya iskolából, ami lassan az őrületbe kergeti a diákságot. Bár bevallom, kicsit hiányozni fog, legalábbis az osztályom biztosan. A tanulás már sokkal kevésbé. Alig várom, hogy vége legyen, de addig még vár rám egy német, egy földrajz és egy szép kis töridolgozat. Minimum. A többiről nem is beszélve.
Végre megkaptuk a jelentkezési lapokat a nyári táborokra, kerékpár és vízitúra. Szerintem mindkettőre megyek, de még passz. Bicajozni tuti, tavaly is voltam, nagyon várom!
Minden olyan fura lesz koli nélkül, de már alig várom, hogy szabad legyek két és fél hónapig. Ah.
Vettem felsőt a héten, nagyon tetszik, legalábbis nekem biztos :) Meg napszemcsit is, újat. Nem igaz, hogy nálam mindig eltörnek, noha általában nem az én kezem által :)
Önismereten előre kellett pillantanunk a jövőbe. 15 évvel előre, és átgondolni, hogy mit szeretnénk kezdeni a jövőben. Nem is tudom... végül is, fura belegondolni. Újságíró, rendezvényszervező, háttérszemély a médiában, nem tudom. Még van időm. :) Azt hiszem...

hétfő, május 24, 2010

Sarah Dessen - Figyelj rám!

Voltak előítéleteim a könyvvel kapcsolatban, és mindig csak halasztottam, halasztottam, hogy ó, ráérek még elolvasni. Aztán most ugye hazajöttünk szünetre, kezembe vettem, és elkezdtem.
Letaglózott. Nem tudtam letenni a kezemből, a fejemben egy hang mindig azt súgta, hogy "nem, nem, nem elég, még, még!"
Megfogott, és mély nyomot hagyott bennem. A szerkesztése is meglepően jó volt, ahogy élünk a jelenben, de hogy értsük a történteket, olykor visszapillantást nyerhetünk a ködös múltba, amely végigkíséri a történetet, így alakítva kerek egésszé. Három különböző nővér, három különböző sors alakulását követhetjük nyomon.
Megjelenik Owen, aki a kezét nyújtja Annabel felé, kihúzva őt az egyre mélyülő gödörből, ami fogságban tartja.
Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.
A múlt egy sötét folt mindhárom lány életében, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy elfelejtsék, és hosszú az út addig, hogy mindannyian rájöjjenek, nem lehet eltörölni, ami megtörtént, az örökké végigkíséri a jövőt.
Kapcsolatok alakulnak ki, kapcsolatok múlnak el, de van, ami örökké ott marad majd veled... tökéletes! Úgy érzem, még párszor el fogom olvasni.
Értékelés: 10/10

vasárnap, május 23, 2010

Remember Me letöltés!

Töltsd le Robert Pattinson legújabb filmjét!

Emlékezz rám! (Remember Me) (2010) CAM XVID-PrisM (feliratos)
Eredeti cím: Remember Me
Bemutató (USA): 2010. március 12.
Magyar cím: Emlékezz rám
Magyar bemutató (HUN): 2010. május 6
Műfaj: Romantikus, Dráma
Rendező: Allen Coulter
Forgatókönyvíró: William Fetters, Jenny Lumet
Szereplők: Robert Pattinson, Emilie de Ravin, Chris Cooper, Lena Olin, Pierce Brosnan
Filmstúdió: Summit Entertainment
Robert Pattinson (Alkonyat, Újhold) egy lázadó természetű fiatal srácot alakít Allen Coulter romantikus drámájában. Tyler (Pattinson) kapcsolata édesapjával (Pierce Brosnan) teljesen megromlott, mióta családjuk egy tragédia következtében szétszakadt, és a fiatalember New York City-be költözött. Tyler úgy gondolja senki sem értheti meg, hogy amin keresztül ment, ám egy nap megismerkedik Ally-vel (Emilie de Ravin) akinek elbűvölő természete teljesen rabul ejti, és elindítja a gyógyulás felé vezető úton. A szerelmén keresztül Tyler újra elkezdi élvezni az életet és boldogságban telnek napjai, de hamarosan egy régi titkok nyomára bukkan…
adatok:
[color=lawngreen]Video Specifications:::[/color]
Format:::::::::::::::::::MPEG-4 Visual
Codec::::::::::::::::::::XVID
Duration:::::::::::::::::1Hour 43Minutes
Overall Bitrate::::::::::983Kbps
Width::::::::::::::::::::704
Height:::::::::::::::::::352
Frame Rate:::::::::::::::25.000fps
Size:::::::::::::::::::::700mb
Video Source:::::::::::::Pomni.menja.2010.D.CAMRip.ELEKTRI4KA.VANO Much thx
[color=lawngreen]Audio Specifications:::[/color]
Format:::::::::::::::::::Mpeg Audio
Codec::::::::::::::::::::MP3
Bitrate::::::::::::::::::125kbs
Frequency::::::::::::::::48.000Khz
Audio Source:::::::::::::Rabid cheers mate

http://xlfile.com/6bmhxozx8jw1
vagy
http://xfilex.com/xhnoa12f9rh7/emlekezzram_filmcentrum.info.avi.htm

Tegnapeste.Inter.Bayern.

Valahogy mindig élvezettel nézek meccseket, gondolok itt a focira. Így alap, hogy tegnap este letottyantam a tévé elé, és nézni kezdtem a Bajnokok ligája döntőjét, mondván, ha már úgyis itthon vagyok rajta, miért ne nézzem meg? Aztán rájöttem, hogy értelmetlen, mert nincs is kinek szurkolnom. Se az Inter, se a Bayern nincs a kedvenceim között, de üsse kő, ki nem hagyhatjuk a BL-döntőt. És inkább szurkolok az olaszoknak, mint a németeknek. Valamilyen oknál fogva irtózom tőlük.
Nem baj, néztem a meccset, és előre éreztem, hogy az Inter fog nyerni. Most egy darabig lappangott a focilázam, hiszen nem is tudom, mikor láttam utoljára olyan meccset, ami érdekelt volna, de most megint alig várom, hogy VB legyen. Pont hazaérek, pont nézhetem.

szombat, május 22, 2010

Glee - Dream On!

Awww, NPH (L)
Alig várom, hogy legyen felirat.

Glee s1e17-18

Két részt is megnéztem a Gleeből, és még mindig imádom. Még jobban, mint ezelőtt.
Ahogy közeledünk az évadzáróhoz, úgy nő inkább egyre jobban a szívemhez ez a sorozat, és nem is tudom elképzelni, mit érzek majd azután, ha megnézem a Neal Patrick Harris-es részt is.
Tetszik, ahogy Sue karaktere fejlődik, egyre közelebb kerül a kedvességhez, de aztán valami mégis visszatartja, de a szíve mélyén ott van az az igazi jó ember.
Rachel egocentrikussága sem zavar már annyira, és még mindig drukkolok nekik Finnel, mert én hiszem, hogy nem Jessie a hozzá való srác, főleg nem azok után, amit Finn tett, mikor Rachel hangja elment. Ő állt mellette, ő mutatta be Lukenak, aki egy eszményi srác, bár lebénult, sajnos. Pedig jó ember. És a dal, amit  a legvégén énekeltek a 18-as résznek... mindig is szerettem a One-t, de most, még jobban!
Will sajnos egyre lejjebb kerül a ranglétrán, pontosabban az emberségi ranglétrán, de mindent megtesz annak érdekében, hogy jó legyen. Ahogy Kurt is küzd az apjáért, de ha önmaga, ha önmagán kívül van, a férfi nem veszi észre. Amíg rá nem jön, hogy mekkora érték, mekkora tehetség rejlik a fiában...




Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem átmelenget.
Kattints a továbbra a dalszövegért.

Eclipse poszterek

Eclipse poszterek

Idézet

A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók, melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe.

Desperate Housewives s6e23

Megvolt ez is. Noha számomra a Született feleségek már rég elvesztette azt a varázsát, ami az első évadok során tapasztaltam, azért még nem adtam fel, és úgy vélem, a hetedik évad során sem fogom feladni.
Susanék elmentek, Angie ismét ölt, ezúttal Patricket és Gaby segítségével. Ügyesen kijátszotta, nem mondom. Bree végre bevallotta a sok-sok éve rejtegetett titkot, hogy Andrew miatt halt meg Carlos édesanyja, és emiatt Orson elhagyta őt, és talán már vissza sem tér a következő évad során. Bár nem szeretném, hogy így záródjon a szerelmi száluk. Lynette noha veszélyben volt, mégis a közte és Eddie között kialakult kapcsolat, és a baba hirtelen megszületése megmentette. Bár azt kicsit furcsálltam, hogy megszült, semmi félelem a higiénia miatt, aztán másnap már boldogan búcsúzkodik Susantől. No, nem baj, ez is csak egy kis apró bakinak számítható fel, amit már megszoktunk. Nos, az új évad rejtélyét azt hiszem, ismét Paul Young, tudjátok, Marie Alice volt férje biztosítja majd, aki visszatért a Lilaakác közbe... Ki tudja, milyen újabb titkokat rejteget még számunkra?
Az évad összességében 10/6 volt. Nem csak Amerikában csökkent a nézettsége, itt is. Nem olyan jó ez már, mint eleinte volt, kezdenek eldurvulni, nem tudnak mit kitalálni talán, vagy nem tudom. Talán a hetedik, a sorsdöntő hetes majd javít a helyzeten. Ősszel megtudjuk!

Wass Albert

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

Vámparnaplók spoiler

Új információk láttak napvilágot a Vámpírnaplók második évadával kapcsolatban. Ha nem akarsz semmit megtudni, akkor ne kattints majd a továbbolvasásra.
Ezen kívül most már biztos, hogy az RTL leadja a Vámpírnaplókat, bár pontos időpont még nincsen. A hírt Twitteren erősítette meg az RTL Klub vezetősége.
Most pedig, a spoilerek. Kattints a további bejegyzésekre!

90210 s2e22 - Évadzáró

Ez is megvolt. Ez bevallom, számomra sokkal ütősebb volt, mint a Gossip Girl zárója, sokkal több kritikus rész volt benne. Nem tudjuk, mi lesz Dixonnal, aki engedély nélkül elment, nem tudjuk, mi lesz Annie-vel, aki végre elmondja, mi történt a buli éjszakáján, és nem tudjuk, mi lesz Liammel, aki összeveri Jaspert, miután felgyújtja a hajót, amibe oly sok munkát fektetett.
Az Annie és Liam szál kezd komolyodni, noha még nem szőttek bele semmi komolyabb romantikát, gondolok itt egy csókra, igenis ők számomra a legszebb, és legösszeillőbb pár a világon. A többiek kezdenek unalmassá válni. Például Silver és Teddy, vagy Ivy és Dixon. Az ő kapcsolatuk is kezd sablonossá válni.
Adrianna és Navid egy szappanoperába is beillő dráma keretein belül jöttek újra össze, ami kissé klisé volt, de elviseltem. Egyedül ők maradtak nekem Annievel.
Naomi megkapta a magáét, bár így utólag, talán nem is igazán ezt érdemli, ahogy Ryan sem.
Úgy összességében 10/8 volt az évad. Megint csak elismétlem, nem gondoltam volna, hogy Annie (Shenae) képes a hátán vinni az évadot, de egész jól elboldogult vele. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat a jövő a sorozatnak, szeptemberben kiderül!

Második évad!

Visszatérnek. Itt lesznek jövőre is, és már itt is van az első kép!

Gossip Girl s3e22 ÉVADZÁRÓ

Hát, ez is megvolt. Nem volt valami nagy durranás, mint amire számítottunk, de így is kaptunk bőven házi feladatot a nyárra, és még így is izgatottan fogjuk várni a folytatást.
A Dan Serena szál kezd bonyolódni. Elcsattan egy csók, amiről nem akarnak senkinek szólni, de akaratukon kívül mégis mindenki megtudja, és máris itt a bonyodalom. Nate és Serena szakítanak, és úgy tűnik, lassan mindketten tovább fognak lépni.
Blair megpróbál ellent mondani a szívének, de végül mégis Chuck karjaiban köt ki, aki még előtte lefeküdt Jennyvel. Így aztán a leánykérés közben minden elszakad, és mindennek vége.
A Georgina szálat kezdem megunni. De úgy érzem, ezzel a kis meglepetéssel a szíve alatt nem fogja szétrombolni a S&D kapcsolatot, ami úgy érzem, nem itt záródott le.
Jenny végül elmegy, ki tudja hová, de tudjuk, hogy egyszer még visszajön, ahogy Cuck is, noha majdnem a halálba taszította egy golyó... Így nem is izgi, hogy tudom, nem hal meg... :)
Nem baj, azért még mindig várom a folytatást.
Úgy az évad összességében: 10/8

It's dangerous...

Mindig csak esik, és esik és esik. Öröm volt, hogy csütörtökön mindössze húsz percnyi esőt láttam, és pénteken semmit. Nálunk Borsodban veszélyes a helyzet, főleg Sárospatak, Bodrogolaszi környékén. A Bodrogközt újra ellepte a víz, ahogy sok-sok évvel ezelőtt. Sorozatos áradások, faluk, sőt városok víz alatt. Miskolcon egy alig pár méter széles patak, amit egy lépéssel szinte át lehet lépni tart rettegésben egy városrészt, ugyanez Sátoraljaújhelyen. Nem tudom, mikor lesz ennek vége, de szerencsére most itt, Szabolcsban is süt a nap, a mérések szerint a Tisza is apad Tiszabecsnél, már Vásárosnaménynál is centiket kétóránként. Haladás, bár a hét méter sok idő lesz, mire eltűnik. Ugye Tiszabecsnél érkezik az országba, és ha ott elkezd apadni, akkor folyamatosan a többi városnál is apadni fog. Egy éjszaka alatt már rengeteg lement, a vízállás mindössze negyven centi körül van a határ környékén. Ez jó jelnek tűnik.
Már csak három hét van hátra a suliból, a három legkeményebb hét, legalábbis számomra. Vagyis négy legkeményebb hét, ugyanis a múltheti eléggé annak számított. Szerdán így is kompetenciafelmérést írunk, szerencsére az utolsót az iskolai éveink során, a tizedik évfolyam az utolsó, akinek ezen túl kell esnie.Most mindenki ezzel nyúz minket, de kéremszépen, legalább lesz egy nyugodt napunk a hét közepén.
Kaptam szabad kártyát a kollégiumban. Ez igazán nagy szám, mivel csak olyanok kaphatnak, akik tényleg sok közösségi munkában benne vannak, és tesznek is valamit. Írok a Koliszájba, műsorokban segítek, stb. Így most már kimehetek, ha a szobámnak nincs kimenője, illetve fél kilencig lehetek kint. Egy ilyen... károsszenvedélylánynak ez jó dolog esténként. :)
Megyek, bepótolom a sorozatlemaradásaimat, megnézem a jó sok évadzárót, amiről lemaradtam a héten... :)

péntek, május 21, 2010

Megasztár s5

A legújabb kiskedvencem. De most komolyan, csodálkoztok?

hétfő, május 17, 2010

90210 finálé

Liverpooli nyár

Mondhatni nem vár kiegyensúlyozott felkészülés a Liveproolra ezen a nyáron. Lássuk hát mik azok a részletek, amikre oda kell figyelnünk. Legyenek ezek dátumok, vagy akár játékosok.


A Liverpool mérkőzései a felkészülési időszakban:

2010.07.29. - Európa Liga harmadik selejtező kör, 1. mérkőzés
2010.07.31. - Borussia Mönchengladbach - felkészülési mérkőzés
2010.08.05. - Európa Liga harmadik selejtező kör, visszavágó


Fontosabb dátumok:

2010.06.11. - kezdődik a Világbajnokság
2010.06.17. - A Premier League sorsolásának bejelentése
2010.07.11. - Világbajnokság döntője
2010.07.16. - Ezen a napon derül ki, ki lesz az ellenfél az Európa Ligában


Érkezők:

Jonjo Shelves (Charlton) - 1,7 millió font
Milan Jovanovic (Standard Liege) munkavállalási engedélyre várva
Danny Wilson (Rangers) ezen a héten jelenthetik be hivatalosan

Távozók:

Fabio Aurelio - lejáró a szerződés - ?
David Martin - lejáró szerződés - MK Dons

Formula-1: Schumacher 20 másodperces büntetést kapott, így 12. lett

Mint korábban beszámoltunk róla, a német Michael Schumacher az utolsó kanyarban előzte meg Fernando Alonsót, miután a biztonsági autó kiállt. A német pilóta manőverét megvizsgálta a versenybizottság, és végül 20 másodperces büntetésben részesítette, aminek révén a 12. helyre esett vissza. 
Így tehát Alonso a 6.!

vasárnap, május 16, 2010

Újabb Red Bull-dupla: győzött Webber!

Az esélyeknek megfelelően az élről induló Mark Webber rajt-cél győzelmet aratott a 61. Formula-1-es világbajnokság Monacói Nagydíján. A hibátlanul versenyző ausztrál klasszis mögött a rajtnál előző csapattárs, Sebastian Vettel, valamint az időmérőn még második Robert Kubica lett még dobogós. A kvalifikáció kihagyása miatt a boxból induló Fernando Alonso feljött a hatodik helyre, de a futam utolsó kanyarjábal megcsúszott, így Michael Schumacher megelőzte. A verseny előtt még Jenson Button vezetett összetettben, de motorhiba miatt a harmadik körben kiesett.

Alonso az időmérő után:

FERNANDO ALONSO (FERRARI), AKI MÉG NEM ADTA FEL REMÉNYEIT:

„Ilyen dolgok előfordulnak, ezzel nem tudok mit kezdeni. Remélem, hogy vasárnap még lesz lehetőségem az előrelépésre, a jó eredményre. Meglátjuk! Nehéz feladatot jelent, hogy Monacóban az utolsó helyről indulok, de hosszú verseny vár ránk, 2006-ban Schumacher is a legvégéről kezdett és ötödik lett. Az a célom, hogy pontokat gyűjtsek vasárnap. Majd kiderül, hogy lesz-e szerencsém.”
 Teljes összefoglalóért kattints

Egy kis ez, egy kis az.

Tegnap végre megvettem azt a nadrágot, amire hetek óta áhítozom, méghozzá potom áron, ugyanis 5100 forint helyett csak 2500 volt. Öröm volt ránézni, és felért egy édes Eszterházy-tortával az érzés, mikor felpróbáltam :D
Voltunk babalátogatóban is. Imádom a gyerekeket, szeretek velük foglalkozni, és tényleg jó érzés. Az unokanővérem kislánya nemsokára egy éves lesz, őt látogattuk meg. Tündéri egy baba, rengeteg törődést igényel, de egyáltalán nem esett nehezemre. Szeretem, nagyon! :)
Lassan menni kell vissza a koliba, elég húzós hetem lesz, benti dolgozat irodalomból, töridogozat, de szerencsémre a legnehezebben, a fizikán már túl vagyunk. Korántsem lesz olyan eredménye, mint amire szükségem lenne, de most mit tegyek? Nem értek a fizikához, nem is lesz rá szükségem...
Csak ezen az egy hónapon legyünk túl, könyörgöm, és legyen meg a 4,5-ös átlagom, könyörgöm. Most talán pont megvan...

Glee s1e16

Bevallom, hogy már a múlt héten írhattam volna kritikát, de félbehagytam. Valahogy most nem kötött le annyira, mint szerettem volna, és a felénél egyszerűen kikapcsoltam. Aztán ma nem működött a net a vihar miatt, gondoltam, befejezem. És tényleg hülye voltam, mert megérte. Az eleje tényleg unalmas volt, de aztán a végére újra előhozták azt, ami miatt érdemes nézni újra és újra minden héten.
Christina Aguilera You're Beautiful dala mindig is a kedvenceim közé tartozott, és örülök, hogy ilyen mondandóval adták elő ebben az epizódban. Mercedes hangja pont tökéletes volt hozzá. Itt most nem voltak meg a szokásos klisék, amikhez szoktunk, és amik még jók is voltak a sorozatban, itt most különlegesre váltottak.Nos, én izgatottan várom a folytatást!

90210 s2e20-21

Szegény Navid. Ha ennyit mondok, akkor összefoglalom ezt a két részt, amit ma láttam. Épp, amikor rájön, hogy még mindig érez valamit Adrianna iránt, közbelép a közkedvelt tinisztár, Javier, és összejön Adriannával, eleinte csak egy duett keretéig, aztán tovább mélyül a dolog kettejük között.
Silver és Teddy kapcsolata is elmélyül, végre kimondják a rettegett szót. Silver találkozik a fiú apjával, aki eleinte nem kedveli, majd megkedveli, és végül odáig fajul, hogy megkéri a lányt, hagyja el Teddyt, ugyanis elvonja a figyelmét. Silver eleinte ellene van, aztán mikor Teddy elveszít egy meccset, rájön, hogy igaza van, és otthagyja. Egy részeg estén megcsókolja Dixont, aki épp haragban van Ivyval, de ők is kibékülnek.
Jen visszatér, hogy pokollá tegye Naomi életét, és mindent a maga malmára hajt, és végül kiderül, hogy gyereket vár, bár nem tudom eldönteni, hogy tényleg így van-e. Naomi és Liam is eltávolodnak, de közben Annie-vel kerül közelebbi viszonyba, akit ismét kísért a buli utáni tette. Azonban ő is kezdi érezni, hogy vibrál közöttük a levegő Liammel...

szombat, május 15, 2010

GG évadzáró

Jól sejtettem én! Itt egy kis Spoiler az évadzáróhoz, és videók is.

Mint ahogy azt már az előzetesben és a sneak peek videóban is láthattuk, Serena és Dan együtt éjszakáznak, és még egy csók is elcsattan köztük. Az egész éjszaka persze Jennynek köszönhetően nem maradhat titokban, és Gossip Girlön keresztül mindenki tudomást szerez a már nem is olyan nagy titokról. Viszont a meglepetés csak most következik. A Derena páros valamelyik tagja (Dan, Serena) megtörik, és az évad végén beismeri, hogy nem tud tovább úgy tenni, mintha semmit sem éreznének egymás iránt.
Szintén az évadzáró végével kapcsolatban. Az eljegyzési gyűrűn (amit várhatóan Chuck akar majd Blairnek adni) és a botrányokon kívül, egy lövés is lesz. Ausiello csak annyit árult el, hogy a lehetséges jelöltek között a három férfi főszereplő van: Chuck, Dan és Nate (Viszont a korábbi spoilerekből már kiderült, hogy Nate valaminek az áldozata lesz). Remélem, beindultak a fogaskerekek, és összeállt a kép! :)









Gossip Girl s3e20-21

Gyorsan letudtam a délután folyamán a legutóbbi két részt, és már csak egy van hátra az évadból, amit holnapután vetítenek odakint.
Kezdem unni Serenát és Jennyt, egyre mélyebbre süllyednek, már nem csak az egymás iránti ármánykodásban, hanem saját maguk ellen is irányulnak. Serena egy buborékban él, és nem hajlandó elfogadni mások óva intő véleményét, miszerint az édesapja rossz ember, ő mindent megtesz, hogy ne Rufus mellett, hanem Will mellett legyen az édesanyja, és apuci is teper rendesen, hogy ugyanezt elérje.
Blair úgy dönt, hogy a továbbiakban a Columbia diákja lesz, és otthagyja az NYU-t. Chuck még mindig mindent megtesz, hogy a közelébe férkőzzön, így a jelentkezési lapját is ő adja be. Nate és Serena egyre távolabb kerülnek egymáshoz lelkileg, testileg, míg Vanessa és Dan csak testileg, ugyanis a lány Haitire utazik egy dokumentumfilm miatt. Ez idő alatt azonban úgy tűnik, hogy Dan és Serena újra közel kerülnek egymáshoz, legalábbis a fiú az, aki mellette áll, amikor az apja újra elmegy... Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi lesz az utolsó részben!

Született feleségek s6e22

Hát, ezen is túl vagyok. Megint csak azt kell mondjam, érződik, hogy lassan a végéhez érünk az évadnak, egyre inkább felgyülemlik most minden probléma.
Susan és Mike még mindig pénzügyi gondokkal küzdenek, és Susan körútra indul, hogy visszaszerezzen minden pénzt, de nem minden úgy sül el, ahogy ő szeretné.
Gaby egy lasagna receptet kér Angietől, akit fogva tart Patrick, és már Danny is vele van, így a nő a kész lasagnában üzen Gabynak, aki csak vesződések árán látja meg a papírt, de nem tudjuk meg, mit tesz. Egyre inkább veszélyben forog az életük.
Közben a rendőrség megtalálja Irina és Eddie anyja, Barbara holttestét, de nem jönnek rá, hogy ki a gyilkos. Lynette meglátogatja a fiút, hogy elmondja neki a hírt, de a fiú hazudozni kezd, és végül lebukik, így Lynette óriási veszélyben van.
Sam, Rex fia sem mutatja éppen a jó oldalát, zsarolja Breet, hogy átírja a nevére a céget...

Kubica nyerte a 3. edzést, Alonso összetörte a Ferrarit

Számos kisebb-nagyobb rontás jellemezte a Monacói Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzését, amelyen végül Robert Kubica bizonyult a leggyorsabbnak a Renault-val. Fernando Alonso összetörte Ferrariját, és egyelőre nem tudni, a szerelők mennyire tudják helyrehozni az autót az időmérőig.

Monacóban napos, száraz idő fogadta a mezőnyt szombaton délelőtt, a levegő hőmérséklete 21 Celsius-fok körül alakult, az aszfalton ennél néhány fokkal mértek melegebbet.

Elsőként a Renault pilótapárosa, Vitalij Petrov vezetésével, hajtott ki a pályára, de szép sorban a többiek is, egy-két kivételtől eltekintve, csatlakoztak hozzájuk, majd ahogyan az lenni szokott, mindannyian tértek is vissza szerelőikhez autóik átvizsgálásának céljából.

Az első mért kör megtételére jó 10 percet kellett várni, Jaime Alguersuari, Toro Rossóján a keményebb keverékű abroncsokkal 1:19.939-es időt repesztett, az eredmény azonban még messze elmaradt Fernando Alonso csütörtöki legjobbjától. Csakúgy, mint Michael Schumacher első gyorskörének ideje is, a német ugyan jócskán megjavította Alguersuari eredményét, várható volt, hogy 1:18.743-nál jobbak is születnek majd szombaton délelőtt.

Közel 20 perccel az utolsó szabadedzés megkezdését követően Alonso vette át a vezetést a Ferrarival, aki 1:16:266-os idővel ugrott az élre. A Monacóban eddig remek formában lévő spanyol azonban röviddel ezután a 3-as kanyarban (Massenet) elvesztette uralmát F10-ese felett és a védőkorlátnak csapta autóját, amelynek jobb oldala nagyon csúnyán összetört. Kérdéses, hogy mennyire tudják helyrehozni a szerelők a sérüléseket az időmérő edzésig.

Mindeközben Robert Kubica ugrott az élre a Renault-val, aki már az első edzésnapon is jól teljesített, és folyamatosan ott autózott az élbolyban, ám nem sokáig örülhetett az első helynek, hiszen Lewis Hamilton vette át a vezetést. Percekkel később azonban ismét Kubica állt az élre, akitől ezúttal Sebastian Vettel próbálta elvenni az első helyet, eredménytelenül. Nem úgy a Red Bull Racing másik pilótája, Mark Webber, aki bő negyed órával a leintés előtt 1:15.210-es idővel vette át a vezetéstés akinek autóján ekkor már a lágyabb keverékű gumik teljesítettek szolgálatot.

Az utolsó percekben népesült be újra a monacói utcai pálya, és sorra változtak a helyezések nemcsak a top tízben, de a középmezőnyben is, egyedül Webber őrizte vezető helyét, mígnem kevesebb, mint két perccel a leintés előtt, bár a Red Bull Racing ausztrálja is javítani tudott, Kubica vette át ismét a vezetést. A remek formában lévő lengyel ráadásul úgy került Webber elé, hogy az utolsó szektorban két autót is előznie kellett a szűk monacói pályán. Az utolsó edzést már leintették, ám akik gyorskörön voltak, befejezhették a köröket, így esett meg az, hogy Kubica és Webber közé Felipe Massa furakodott be a Ferrarival, aki négy századmásodpercre közelítette meg renault-s kollégáját. A trió, amelynek tagjai mindannyian 1:14-es időt értek el, szerencsések voltak az aszfaltcsíkon lévő forgalom tekintetében is, hiszen többen, köztük Schumacher is, kényszerült elvenni a lábát a gázpedálról az utolsó percekben a lassabb autók miatt.

Az első három helyet megszerző pilóta mögött végül Hamilton, Vettel, a két Mercedes, Schumacher és Rosberg sorrendben, illetve Sebastian Buemi (Toro Rosso), Adrian Sutil (Force India) és Jenson Button (McLaren) időeredményei kerültek még be a top tízbe.

Ahogyan arról a felvezetésben is szó esett, számos incidenst lehetett látni az utolsó, már csak egyórás szabadedzés során, amelyen nyilvánvalóan Alonso ütközése bizonyult a legnagyobb szenzációnak. Az Autosport szerint a spanyol azt nyilatkozta, hogy nem műszaki, hanem vezetői hiba miatt törte össze a Ferrarit. A maranellóiak másik pilótáját, Massát ugyanakkor egy hajszál választotta el attól, hogy Alonsóhoz hasonlóan járjon, ő azonban szerencsésebbnek bizonyult a Loewsnél és az Uszoda kijáratánál.

The Vampire Diaries s1e22 - Évadzáró

Nahát. Igazán ütős kis évadzárón vagyunk túl, és nem csalódtam egyáltalán, amikor elkezdtem nézni a sorozatot, ezt vártam, sőt, kevésbé jót, de eszméletlenül szupert kaptam.
Eleinte egy normál epizódnak indult, meg is kellett kérdeznem magamtól, hogy ez lenne az évadzáró? Hát, ez volt. Ütött rendesen.
Ugye, elérkezett az alapítók napja, és megy a nagy szervezkedés, nem csak az emberek, de a vámpírok között is. John izzítja a fegyvert, a vámpírok pedig a bosszút.
Damon próbál meg egyre közelebb kerülni Elenához, de a lány állítja, hogy csak Stefan az, akit szeret. Megvan a nagy buli, kezdődik a tűzijáték, beindul a fegyver. Minden vámpírt megtalálnak, kivéve Stefant, akit Alarick megment. Azonban nincs valami rendben a polgármester és Tyler háza táján sem. Nem vámpírok, de akkor mik? Mert nem emberek, az biztos... ez a következő évad rejtélye lesz, úgy érzem.
Elena elmondja Johnnak, hogy tudja, kije ő neki, és segít Stefannak és Damonnak. Damon segítséget ajánl Jeremynek, aki faggatózik a vámpírok érzéseivel kapcsolatban, közben pedig Anna vérét szorongatja. Megissza, és bevesz egy csomó gyógyszert...
Miközben Damon elhagyja Elena házát, a küszöbön találkoznak, megköszön mindent, és megcsókolják egymást, amit Jenna meglát. John megijed a konyhában tőle, és beszélgetni kezdenek, amikor is Elena levágja John ujjait. Elena? Nem. Katherine. Ellopja Elena cuccait, és mire Elena a házba ér, már leszúrja Johnt...
Úgy összességében az évad: 10/10
Ütött, nagyon. Soha jobbat! :)

Alonso szerint Monacóban közelebb kerülhetnek a Red Bullhoz

A Forma-1-es világbajnoki pontverseny második helyezettje, Fernando Alonso szerint Monacóban a Ferrarival közelebb kerülhetnek az éllovas Red Bull Racing pilótáihoz. A spanyol annak ellenére is bizakodó, hogy az energiaital-gyárosok csapatfőnöke, Christian Horner kijelentette, Monacóban is megőrzik előnyüket riválisaikkal szemben. 

A kétszeres világbajnok spanyol - Lewis Hamilton utolsó előtti körében bekövetkezett balesete miatt - a második helyen végzett hazai versenyén, és így a Red Bull pilótáit megelőzve, három ponttal van lemaradva az összetett pontversenyben a világbajnoki címvédő brit, Jenson Button mögött. A Spanyol Nagydíjat Mark Webber
már-már ijesztő fölénnyel nyerte meg. Alonso szerint ha balesetmentesen lezajlik a monacói futam, jó eredménnyel zárhatja ezt a hétvégét is.
"Tisztában vagyok vele, hogy jelen pillanatban a mezőny legerősebb istállója a Red Bull Racing, és a McLaren is jól szerepelhet Monacóban. A Spanyol Nagydíj során végig problémákkal küzdöttünk, és jelentős lemaradásunk van a Red Bull-lal szemben, de ha nem hibázunk, a teljesítményünk biztosan javulni fog a hétvégén"- idézi Alonsót az Autosport

A spanyol sokszor az ellenfelek súlyos hibáit kihasználva ért el jó eredményt, de saját hibáit tekintve is kimagaslónak számít jelenlegi pozíciója. A Maláj Nagydíjon a csapat helytelen taktikájának köszönhetően már a kvalifikáció első etapjában búcsúznia kellett a folytatástól, Kínában kiugrott a rajtnál, Barcelonában azonban a körülményekhez képest jó versenyt futott.

péntek, május 14, 2010

Desperate Housewives s6e20-21

Behoztam szinte minden lemaradást, úgyhogy nagyon jól állok. Tehát, néhány kiemelkedő dolog. Eddie beköltözik Lynette házába, és majdnem lebukik, mikor megöli az anyját, és Lynette pont akkor megy hozzájuk. Terápiára küldik, mivel dühkitörései vannak, és oda kellene az anyja is. Lynette elmegy, hogy megkeresse, de nem találja sehol....nem csoda.
Mike pénzt kér Carlostól, de nem akarja elmondani Susannak, azonban Gaby segítségével rájönnek, és megpróbálják megszívatni a férfiakat.
Breenek egyre több gondja akad Rex fiával, ő is hazudozik, és nem tudja mire vélni, nem tudja eldönteni, mi lenne a helyes, de végül Orson és Andrew oldalára áll, és megpróbálnak közös erővel rájönni, hogy mit kellene tenni Sammel, hogy megtudják közben a teljes igazságot.
Megjelenik Danny igazi apja, Patrick, és elüti Nicket, Angie nagyon aggódik, így elküldi Danny-t, de mikor Patrick meglátogatja az otthonában, elmondja, hogy élve akarja, hogy szenvedjen majd, és nála fogja tölteni az éjszakát... Senkiben nem bízhatunk, még abban sem, akit azt hisszük, hogy ismerünk Senkit nem ismerhetünk igazán...

Mellék: MEGVAN A TVD felirat, holnap reggel már nézem is :) most fáradt vagyok, jóéjt!

The Vampire Diaries s1e21


Eléggé érződik már az epizódon az évadzáró feeling. Sok mindent megtudhatunk a múltból, és kezdünk sejteni jónéhány dolgot a következő, azaz évadzáró epizódból, amit már tegnap levetítettek, remélem, hamar jön a felirat. (kb 85%on van, azt mondják.)
A lényeg, hogy Isobel a városban van, és mindent megtesz, hogy megszerezze a fegyvert, amivel a vámpírok végét okozhatják Katherine segítségével. Elrabolja Jeremyt, hogy ezzel zsarolja Elenát. Bonnie és Elena kibékülnek, látszólag legalábbis, és Bonnie segít, hogy levegyék a varázst a fegyverről, és úgy adják oda Isobelnek. A baj csak az, hogy Bonnie csupán látszatot mutat.
Damon és Elena egyre közelebb állnak egymáshoz, és most már nem titok, ami eddig az volt: Damon szerelmes belé.
Azt ugye tudjuk, hogy Isobel Elena anyja, de Damon összerakta a teljes igazságot is, miszerint a jó John bácsi Elena igazi édesapja, de esze ágában sincs ezt elmondani a lánynak, no, nem is csodálkozom rajta.
Ugye a végén Bonnie bevallja, hogy tett valamit, amit nem lett volna szabad... és várhatom a feliratot! :)

Szlovákia.

Hajaj, nem voltam itthon a hétvégén, Szlovákiában volt bentmaradós hétvégénk. Jóvolt, jóvolt, bár a szlovák kaja nem volt valami ehető, de azért átvészeltünk két étkezést.
Jó programjaink voltak, ahhoz képest, amit vártunk, csak sajnos az időjárás nem kedvezett túlzottan, esős volt egész héten, hétvégén.
Hazafelé jövet bementünk Sátoraljaújhelyben Bobozni, ami eszméletlenül jó élmény volt! Még egyszer biztos elmegyek, mert ennyire jó, felszabadító élményben még nem volt részem.
Rozsnyón ebédeltünk szombaton, és láttuk Fodor Zsókát, tudjátok, Magdi nénit a Barátok Köztből. Mit ne mondjak, vicces volt.
Beteg is voltam, nehezen gyógyultam csak meg, és ez a sok eső csak rátetézett. De remélem, jobb lesz végre.
És már nincs sok a suliból. Egy hónap múlva ilyenkor már teljesen szabadok leszünk. Teljesen! És szabadon nézhetem a VB-t a spanyolokkal (L)
Sok javítás vár rám most még azért, és augusztusban nyelvvizsga. Félek!!

csütörtök, május 06, 2010

Született feleségek s6e17-19

Na, ezen kívül már csak két eddig leadott rész van, megpróbálom tízig átrágni magam rajta, tízkor indulok vissza a koliba. Ez most tényleg csak egy gyors összefoglaló lesz.
Bob és Lee gyereket akarnak, de a dadaanya mindig visszamondja, így Gabrielle akarja vállalni, de amikor rájön, hogy elvesztené a babát, ő is visszalép, így Bob és Lee szakítanak.
Danny igazi apja az a pasi, akitől a Bolen család menekül, és a pasi megtudja, hol laknak, így elmegy Széplakra, és az a terve, hogy elviszi magával a fiút.
Robin és Katherine kapcsolata hivatalossá válik, így el is költöznek, hogy pletykától mentesen éljenek.
Mikenak rengeteg tartozása van, de nem engedi, hogy Susan fizesse, mert akkor rájönne, hogy több az, mint amennyit ki tudnának fizetni.
Porter(vagy Preston? már nem tudom :D) hazajön Európából egy orosz szépséggel, akit el akar venni, de Lynettenek nem tetszik, és egy kis utánajárással rá is jön, hogy a nő egy csaló, így kidobja a házból. Eddie, a srácok barátja akarja felvenni, de mikor a csaj beszól neki, megöli. Tehát Eddie az a gyilkos, aki lányokat bánt. (Julie és a kávézóscsaj)...
Breenél megjelenik Rex állítólagos fia, de soha nem stimmel nála valami. Mindent kimagyaráz, és tetteti a jófiút, amit Bree be is vesz, de Orsonnak és Andrewnak nem tetszik a fiúcska...

szerda, május 05, 2010

Előzetesek

Előzetesek a következő epizódokból.






András Kallay-Saunders

Igen, igen, megtaláltam! Ő kell nekem. Egyelőre úgy nézem, András lesz a nagy kedvencem az eddigi továbbjutók közül :) Alig várom, hogy többet halljak róla!

Született feleségek s6e16

Nos, ez egy igazán tanulságos rész volt, főleg Gabrielle számára. Betegek a gyerekek, és ő nem lehet otthon, így hát Bobékhoz költözik, ahol party az élet, és ez nagyon tetszik neki. Mindaddig, míg meg nem tudja, hogy mennyire kell örülnie annak, hogy otthon két szerető kisgyermek várja, akik az övéi.
Penny meg akar szökni otthonról, mivel Lynette elfelejtette a születésnapját, és féltékeny a kisbabára, de minden rendben lesz köztük. Angie és Nick aggódnak, mert Danny elment, és mint kiderül, nem kempingezik Eddie-vel, hanem New Yorkban van Anánál.
Susan ráveszi az idős párt, Karent és Royt, hogy házasodjanak össze, de aggasztja Roy viselkedése. Karen tüdején foltot találnak... Robin és Katherine kapcsolata bonyolódik, és Katherine arra jut, hogy Robinnak el kellene költöznie, azonban végül az ágyban kötnek ki... de fura!

Titánok harca (2010)

A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot.
Perszeusz (Sam Worthington), akit isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől (Ralph Fiennes). Veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól (Liam Neeson) a hatalmat.
Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.
Egy kis délelőtti mozinak szántam. Többet vártam tőle, azok után, hogy így beharangozták, legalábbis csak jót hallottam róla, de azért nem volt rossz film. Imádom a mitológiát, Görögországot, tehát kissé elfogult vagyok, ha ezzel a témával állok szemben. A színészi alakítások jók voltak, vagyis bizonyos mennyiségben, a mitológiai lények és az istenek megformálása, kialakítása is tetszett. Ralph Fiennestől Voldemort után jobb Hádészt vártam. Ez a fajta gonosz nem állt valami jól neki. Maradjunk inkább kígyópofánál.
Azt kell mondjam, hogy nálam nem lesz még egyszer a DVD-ben ez a film. Egyszeri unaloműzőnek oké, de... ennyi.

Született feleségek s06e14-15

Két újabb rész, már nincs sok hátra, úgyhogy totálisan büszke vagyok magamra. Még van kb. egy napom befejezni, talán meglesz :)
Orson meg akar halni, ez most már biztos. Azonban Bree rájön, hogy mégis tudná őt szeretni, így mindent megtesz annak érdekében, hogy ne ölje meg magát, és emellett még a házasságuk is rendbe jöjjön. Robin, a sztriptíztáncosnő ad neki tanácsot, hogy élessze fel az intimitást.
Gabrielle és Carlos tudják, hogy a Bolen család között valami nincs rendben, így mindent megtesznek, hogy eltávolítsák Dannytől Anát, elküldik New Yorkba a modelliskolába, de Danny Robin hatására utánamegy.
Tom és Lynette még mindig párterápiára járnak, de megutálják a terapeutát, miután látják egy színdarabban, hogy mennyire rémes.
Robin Susanék után Katherinehez költözik, és egy csajos este végén megcsókolja, hogy felidegesítsen két pasit. Bevallja, hogy leszbikus, ami kissé furán érinti Katherinet, de letagadja. Aztán elejtenek egy kis megjegyzést a végén, ami talán utal arra, hogy lesz egy leszbikus szál is a meleg mellett. Robin mindenkire hatással van a Lila akác közben... És hát. Mrs. McCluskeyról is kiderül, hogy úgymond a szexiparban dolgozott. Na, ez vicces volt :D

TVD magyar premier!

Június 25-én pénteken, 22:20-kor lesz a The Vampire Diaries premierje az RTL Klub-on. Magyar címe még nincs. A sorozat 2009/10-es The CW újonc, az 1. évad 22 részes, a csatorna már berendelte a 2. évadát.

kedd, május 04, 2010

Glee - Total Eclipse of the Heart

Most jó darabig ez lesz az új kedvenc... hallgassátok csak, mennyire összecseng a hangjuk, és mennyire egymáshoz illik!

...

Legnagyobb érdemünk nem az, hogy nem bukunk el, hanem az, hogy minden bukás után felállunk.
Ralph Waldo Emerson
Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.

Wass Albert

Torres játéka kétséges

Még nem lehet tudni, hogy Fernando Torres ott lesz-e az egy hónap múlva startoló VB nyitómeccsén.
Peter Brukner a csapat orvosi stábjának vezetője így nyilatkozott: "Most is éppen a rehabilitációját végzi, ahogy egész nap. Nagyon elhivatott ez ügyben."

"Egy ilyen sérülésénél nem lehet biztosra menni, de ha így folytatja akkor a világbajnokság valamely részében már pályára léphet. Nem akarjuk sürgetni őt, mert a cél most az, hogy a hosszú távú egészségét helyezzük előtérbe, de meg kell találnunk az arany középutat aközött, hogy mi jó a válogatottnak, és mi a jó a Liveproolnak."

Született feleségek s06e13

Ez a lenyugvás epizódja volt. Semmi új bonyodalom, sőt, inkább az ellenkezője, az eddigi bonyodalmak kerültek jó helyre.
A fő szál Tom és Lynette kapcsolata volt, amit egy párterápiával és érzelemnaplóval sikerült nagyjából helyrehozni.
Juanita első napján a suliban besorolódik a leopárdok csoportjába, míg MJ zsiráf. És senki nem tudja, hogy melyik csoport jelöli a haladó szintet, de Gaby rájön, amiből hatalmas vita kerekedik ki, de végül mint minden más, ez is megoldódik.
A lányok meglátogatják Katherinet a diliházban, és látják, hogy sokat javult az állapota. A megbocsátás része volt ez, az tény. Tekintve a Katherine dologra, és Orson és Bree kapcsolatára, de itt van Lynette és Tom, és Gaby és Susan is...

Mi búcsúzunk...

Mi Búcsúzunk…

Olyan fura. Mindjárt vége. Itt állunk a nyár küszöbén, és lassan búcsúzásra kényszerít minket az idő. Noha nem örökre, de mégis fájón. Hiszen visszaérünk mi még, nem is egyszer! Most mindenki keményen hajt, az utolsó erőfeszítéseket tesszük egy-egy jobb átlag/jegy érdekében.
De mégis… kiszakad egy darab, hiszen csak egyszer tízedikes az ember, ahogy mindent csak egyszer csinál először. Jobb esetben. Fura lesz, hiszen újra és még jobban beleszoktunk egy közösségbe, kilenc és fél hónap szinte minden egyes napját együtt töltöttük, és most két és fél hónapig alig, vagy egyáltalán nem látjuk egymást. Milyen lesz majd visszatérni, újra látni egymást a változásokkal együtt? Ez még a jövő zenéje.
Emellett, ha mi így érzünk, ha én így érzek, akkor mi járhat a végzősök fejében? Többségük talán többé nem is találkozik a másikkal. Összerázódtak a hosszú évek során, és most mind-mind szétszélednek. Nem lennék a helyükben. Most még nem vagyok kész.
A búcsú összetett érzés. Egyszerre szomorkás, hogy meg kell válni a régitől, a megszokottól, a szeretettől, de ugyanakkor izgalommal tölt el az új iránti várakozás. Ezt még nem nekem kellene írnom, tudom. De ez mindenki számára fura, nincs, akit hidegen hagyna. Egy újabb búcsú, újabb veszteség, valami más. De valami jó. Én már várom!

Született feleségek s6e11-12

Két újabb részen vagyok túl, de még mindig sok van hátra, és sajnos a netem sem tölt olyan gyorsan, mint ahogy szeretném.
Szóval, túl vagyunk a tragédián, azonban nem mindenki élte túl. Mint Karl, mind Lynette egyik babája is meghalt. A 11-es epizód nagy része arról szólt, hogy "mi lett volna, ha...". Egy-egy elképzelt jövőbe nyerhetünk bepillantást, hogy mi lett volna, ha pár dolog másképp történik, mint ahogy megtörtént.
Orson lebénul, Gabrielle és Carlos kibékül Lynette-el és Tommal. Mona meghal, így a Bolen család megnyugodhat.
Aztán minden kezd rendbejönni. Orson hazaköltözik, habár csak hogy kikészítse Breet. Felolvasásra kerül Karl végrendelete, amiben Susanre hagyja egy sztiptízbár felét, és azt hiszi, Mike odajár, pedig az csak az egyik munkahelye.A 12-es valamennyivel nyugodtabb volt, mint az előző részek, így most izgatottan várom a folytatást.

Comet jelöltek

Megvannak az idei VIVA Comet jelöltek! Tetszik a felhozatal! :)
Legjobb új előadó kategória: Adri, BNF, Interjou, Mon Cheri, Stereo2.0
Legjobb női énekes kategória: Barbee, Bartók Eszter, Hien, Lola, Noémi Virág
Legjobb férfi énekes kategória: Ákos, Fekete Dávid, Király Viktor, LL.Junior, SP
Legjobb együttes kategória: AFC, BNF, Idiot Side, Josh és Jutta, Unique
Legjobb klip kategória: SP: Kép maradsz, Hien: Túl szép, Noémi Virág: Melleted ébredek, Lola: Callin, Zséda: Ajtók mögött

Desperate Housewives s6e10

Na ez aztán ütős epizód volt. Karácsonyra készülünk, de a konfliktusok nem szakadnak meg.
Végre kiderül, hogy Katherine megőrült, és remélhetőleg ezzel minden jóra fordul, hála Dylannek, a lányának. Bree megmondja Orsonnak, hogy válni akar, a férfi pedig szemrebbenés nélkül belemegy. Azonban amikor megtudja, hogy Karl feleségül akarja venni Breet, kitör a balhé.
Lynette és Gabrielle még mindig nem tudnak szót érteni egymással, de a KATASZTRÓFA talán mindent megváltoztat majd. Ugyanis jön a katasztrófa. A repülő, aminek a segítségével Karl meg akarta kérni Bree kezét lezuhan, és balesetek sorozatát okozza. Mona, aki mindent megtud Bolenékről, meghal. A Mikulás háza ráomlik Karlra, Orsonra és Breere, senki nem tudja, mi van velük. Celiát Lynette menti meg, mikor látja, hogy Gabrielle nem fog odaérni...

Zilahy Lajos - Halálos tavasz

Budapest, egy előkelő szálloda dolgozószobája. Elegáns, komoly fiatal férfi ül az íróasztalánál és levelet ír. Megírja tizenöt éve nem látott barátjának, miért is búcsúzik el az élettől néhány perc múlva. 

Zilahy Lajos, minden idők talán legnépszerűbb magyar írója. Első bestsellere, a Karády Katalin és Jávor Pál által örök időkre filmként is klasszikussá vált regénye, a Halálos tavasz a világ legegyszerűbb története. Egy fiú szeret egy lányt, aki mást szeret. Csak ennyi. Semmi több. Talán ebben rejlik a csoda. Talán ezért szeretjük annyira, már oly sok-sok éve. És fogjuk is szeretni, amíg csak könyv és szerelem lesz a világon.
Sokat gondolkoztam azon, hogy megéri -e könyvkritikákat is írnom, és végül ide jutottam. Lehet, hogy nem minden könyv kerül ide, amit ezentúl elolvasok, de nagyrészt, ami megfogott, az biztosan itt lesz.
Kezdve a Halálos tavasszal. A molyn könyvkiárusítás volt/van, és anyukám tanácsolta, hogy a Halálos tavaszt is tegyem a kosárba. Hát, megtettem, és nem bántam meg. Mindössze pár óra alatt kivégeztem.
Nagyon jól bemutatja a polgári világot, ez emberek érzéseit, és hogy képes egy férfi a magasból a megsemmisülésbe zuhanni. Szerelmek szövődnek és bomlanak fel, főleg félreértések alapján, amelyek nem egy, nem kettő, hanem akár tíz ember életét is képesek megváltoztatni.
Már napokkal ezelőtt elolvastam, és tudtam, hogy valahogy ki kell adnom magamból az érzést, amit ez a könyv adott nekem. Szomorú, szép. Félreértések, csupa csupa félreértés hajszol egy gazdag embert az öngyilkosság felé, hogy maga mögött hagyjon minden szépet és jót, ami várhatott volna rá. Mert tudta, hogy így már nem érdemes élnie, nem gondolva arra, hogy kiknek okoz még fájdalmat ezzel a tettével.
Fájdalmasan szép, ahogy a Molyn olvastam a kritikákat. Hát, az biztos.
10/10

Született feleségek s6e06-09

Újabb sorozat, amint elkezdtem bepótolni, és bevallom, egész jól haladok vele.
Az utóbbi napokban négy részen rágtam át magam, és örülök, hogy itthon vagyok érettségi szüneten, mert legalább van időm.
Szóval, nem vesztett semmit a fényéből, még mindig megvan az a rejtélyes varázs, ami miatt megszerettük a sorozatot.
Lényeg a lényeg, a négy rész összefoglalója. (huh, de nehéz dolgom van :D)
Lynette még mindig titkolja, hogy terhes, és mikor kiderül, nagy a galiba. Mikor épp kibékülnének Gabriellel és Carlosszal, Carlos megkapja a papírt, miszerint Lynette beperelte, a nő nem tudta időben visszavonni, így most megalázza, majd kirúgja. Tom karaktere igen viccessé vált mostanság. Csal a vizsgákon, közben pedig folyton kanos, főleg, mióta Lynette babát vár.
Bree még mindig Karllal van, és rájön, hogy beleszeretett, a férfi pedig mindent megtesz, hogy komolyabbá váljon a kapcsolatuk, azonban Orson kezd sejteni dolgokat, Angie pedig kisegíti. Kezdenek felderülni a Bolen család titkai, de még mindig nagy a homály.
Közben még egy lányt megtámadnak, és meg is ölik, de még mindig nem tudjuk meg, ki az. A lényeg, hogy nem Nick Bolen.
Danny, a fia ráhajt Julie-ra, miközben ő Nickbe "szerelmes", és mikor a lány kikosarazza, öngyilkos akar lenni.
Susan és Katherine kapcsolata egyre inkább romlik, Katherine kész pszichopata. Miután elhozza MJ-t egy buliról, és összeveszik Mike-kal, felhívja a mentőket, miszerint el fog vérezni, és leszúrja magát. (Ezzel volt vége a 9-es résznek, szóval nem tudom, mit akar ezzel, csak tippem van.)
Gaby kiveteti Juanitát a suliból, így muszáj otthon tanítania, de nem megy az olyan könnyen, mint azt ő gondolta. Végül más megoldással próbálják meg kiküszöbölni ezt.
Susan is megtudja Bree és Karl kapcsolatát, és miután rájön, hogy Bree szereti Karlt, áldását adja rájuk.
Azt hiszem, ennyi, most megyek, és nézem tovább! :)

TVD előzetes

Új videók a Vampire Diaries következő részéhez, az Isobelhez.
Előzetesek





Részletek:


Can't Back Down

Őszintén, én már nagyon várom a Camp Rock 2-t. Nem tudom, hogy csak túl nagy reményeket fűzök e hozzá, vagy tényleg jó lesz, de minden esetre kíváncsi vagyok!
Megjelent az első hivatalos dal is a youtuben, Can't Back Down címmel... nekem tetszik!

hétfő, május 03, 2010

90210 s2e19

Hát, ez egy igazán érdekes epizód volt. Liam Annie tanácsára kibékül Naomival, mikor az mindenkinek bevallja, hogy ő volt a hibás, nem Mr. Cannon, de titkon egymás iránt táplálnak érzéseket. Mármint Liam és Annie. Közben otthon mindkettejüknél problémák vannak: Harry és Debbie házassága válságban, Liam sem élvezheti a boldog hétköznapokat az apjával, amikor a mostohaapja megkeseríti az életét.
Jen is visszatér, és megfogadja, hogy pokollá teszi Naomi életét, amitől a lány teljesen összetörik. Dixon szerencsejátékozik, és nagyot bukik, így adós marad, ám a fiú csak annyit kér, hogy hozza el a suli kulcsait, Dixon bele sem gondol, hogy a közelgő vizsga kérdéseit akarják ellopni - végül az iskola rongálása, és hatalmas nagy balhé lesz belőle. Így az ő kapcsolata is kisebb válságba kerül Ivyvel.
Most senki felé nem járnak jó idők, ugyanis Silver és Teddy sem állnak túl jól. Látszólag minden romantikus, minden szép és jó, de amikor Silver kimegy Teddy egyik fontos meccsére, ahol az apja is ott van, és megtudja, hogy Teddy még csak említést sem tett róla, akkor betelik a pohár.
Hát szóval, nagyjából ennyi. Én igazából úgy vagyok ezzel a Liam-Annie-Naomi hármassal, hogy Liam és Annie összeillenek, de ugyanakkor Naomival is jó párost alkot a fiú, úgyhogy el sem tudom dönteni, ki mellett lenne jobb... De talán most Annie felé húzok...

Somló Tamás - Léghajó

Ha még nem hallottátok ezt a számot, feltétlen hallgassátok meg, mert nagyon gyönyörű!


Töltsd is le!
SOMLÓ TAMÁS - LÉGHAJÓ

Érettségi. Suli.

Húha. Már kicsivel több mint 20 perce ülnek az érettségizők a tantermekben, é görnyednek a magyar tételek fölé. Nekem még van bő három évem az érettségiig, mínusz 1-2 az előrehozottak miatt. Fura belegondolni, hogy így vetnek véget egy 4-5 évig tartó gimnáziumi életnek, egy-egy kemény vizsgával, amire hónapokat, sőt, nem túlzok, ha azt mondom, éveket készültek.
Én már várom, hogy túl legyek rajta, már várom, hogy megtudjam, hogy szerepeltem, hogy elég leszek e a kommunikáció és médiára. Hogy elég leszek-e az életre. Mert erre is bizonyítékot ad.
De mint mondtam, addig még van három évem.  Három hosszúra nyúló év, ami mégis olyan gyorsan fog elröppenni, mint egy madár, ha megijed. Ki kell használni minden egyes pillanatot, és nem szabad halasztani, halasztani.
Most sajnos ezt tettem, és elég silányul állok. No, azért annyira nem, a 4,5-öt összekaparom, de ez volt a baj, halasztottam, hogy majd, majd ráérek még javítani, és erre itt vagyok, hogy már csak pár hét van hátra, és most kell hajtani. Sok mindenből rontottam félév óta, és sokkal kevesebből javítottam, mint szerettem volna, valahogy nem úgy alakult ez a félévem, mint szerettem volna, remélem, hogy a jövő évem sokkal jobb lesz.
Azt is remélem, hogy magam mögött hagyhatok egy nyelvvizsgát a nyáron, és hogy jövő nyárra már a jogosítvány utómunkálatait végzem majd... De sok minden áll még előttem!
Na, de a lényeg: EGY KALAPPAL MINDEN ÉRETTSÉGIZŐNEK!

vasárnap, május 02, 2010

August Rush (2007)

Még valamikor nagyon régen (jó, tavaly) az osztályommal láttam ezt a filmet, osztályfőnököm választása volt, és nagyon megfogott, bevallom, megkönnyeztem a végét.
Csodaszép történet, mese a tehetségről, és az elválásról, a kötelezettségekről. Evan egy árvaházban él, mivel a szüleitől elszakították, de hisz abban, hogy bármikor megtalálhatják őt, hisz a zene erejében.
Különleges tehetsége van, ha zenéről beszélünk. Érzi az erejét, érzi a varázsát, és hisz benne, hisz a zenében, ami nem mindennapi adottság, főleg egy kisgyermek számára.
Egyik nap elindul, hogy felkutassa a szüleit, és hatalmas megpróbáltatásokon megy át, míg egy véletlen folytán találkozik az édesapjával, de egyikük sem tudja a másikról, hogy ki ő.
Szerelemből fogant, kötelességből hagyták el, de a szerelem megmaradt a szülők között, ugyanakkor soha nem keresték egymást.
Imádtam a végét. Zseniális ez az egymásra találás, és hogy végre minden boldog. Na, ezt könnyeztem én meg. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodának lehetek majd tanúja, mikor megnézem ezt a filmet, de mikor láttam, tudtam, hogy ezt újra és újra meg fogom nézni. És az az újra most jött el, és a varázs nem tűnt el. Még mindig él bennem, még mindig él a filmben, sokadik nézésre is megmarad, úgy érzem.

Poligamy (2009)

Magyar film, úgyhogy nem szántam neki nagy reményeket. Most nem azért, hogy szidjam a magyar filmeket, de nem sok jó van közöttük, legalábbis, az újabbak között nem sok.
Ebben azonban kellemeset csalódtam. Remek története volt, és a színészi játék is hozta az elvárásoknak megfelelőt.
Az alaptörténet lényege, hogy András forgatókönyvíró, és már öt éve kapcsolatban él Lillával, aki bejelenti, hogy gyermeket vár, András azonban nincs készen rá. Persze megijed, ahogy az ilyenkor szokás, és álmatlanul fekszik az ágyban, de végül elalszik. Másnap, mikor felébred, egy másik nőt talál maga mellett, és nem tudja mire vélni, de minden jel arra mutat, hogy ez a nő az a Lilla, akivel ő öt éve együtt él, de mégsem. Ez mindig így változik, akárhányszor lefekszik Lillával, és kezdi megkedvelni a helyzetet, azonban egy idő után kényelmetlenné válik, és kezdi hiányolni az ő eredeti Lilláját, mígnem találkozik a terhestornán vele, éppen Irmának hívják, és nem is ismeri őt. Ezúttal Osvárt Andrea alakítja Lillát, és a szülőszobára kerülnek, de amikor megpillantja a kicsit... az a fej Csányi Sándornál (L)
Mikor a nőre néz, már az ő Tomkos Kátya által játszott Lilláját látja, és minden rendben.
Másfél hónap múlva Lilla poénkodik, és eljátssza, hogy nem ismeri meg Andrást, ami feszélyezi a férfit, de minden rendben... Majd képek a jövőből, négy gyerekről, és boldogságról.
Egyszóval, jó kis filmre sikeredett, szerintem érdemes még párszor megnézni :)

Megasztár s5

Tegnap startolt a Megasztár ötödik szériája. Igazából eléggé kezd számomra sablonossá válni, bár bevallom, ezeken a válogatókon igen jókat lehet nevetni, már csak ezért is fogom nézni.
Néha magam is elcsodálkozom, hogy milyen emberek képesek jelentkezni, azt gondolva, hogy jó hangjuk van, holott fáj, ahogy énekelnek.
Azért, persze, vannak tehetségek is, akik tényleg megérdemlik, hogy itt lehessenek. Gondolom, emlékeztek arra a jelentkezőre tegnapról, aki New Yorkból költözött Magyarországra, és most jelentkezett. Nos, ő például pont egy ilyen tehetség, jó hanggal megáldva. Engem valamilyen szinten Király Viktorra emlékeztet, még a hangja is. Nálam egyelőre neki van a legnagyobb esélye. Igazából sajnálom, hogy a következő részt nem láthatom, de most már ez az utolsó... Remélem! :)
Az pedig külön poén, hogy Rúzsa Magdinak majdnem sikerült átvernie a zsűrit, és újra bekerülni, nem csodálom, hogy még mindig továbbjutna, eszméletlenül jó hangja van. A négy megasztár közül nekem mindig is ő volt a kedvenc.
Nézzétek, mert megéri!

szombat, május 01, 2010

Gossip Girl s3e19

Ezazezaz! Erre volt szükségem :) Jó kis intrika mindenütt, és alap, hogy ezt a Gossip Girl adja a hétvégén. Megérte várni erre az epizódra, ütősre sikeredett.
Végre, hogy Nate lepattintotta Jennyt, utálom azt a kiscsajt, sokkal jobban szeretem a Serenate párosítást :) A kedvenc, az örök kedvenc. Örülök, hogy úgy tűnik, most már minden OK lesz közöttük.
Ez a Lily szál aggasztó volt számomra, és gondoltam, hogy Serena apja valami rosszban sántikál, sejtettem, hogy Lily nem is igazán beteg, legalábbis a végéből ez derül ki számomra.
Vanessa és Dan kapcsolata is válságba kerül, ahogy most szinte mindenkié, és ki tudja, sikerül-e helyrehozni, mindketten csináltak hülyeségeket. Nem kellett volna Vanessának Dan tudta nélkül jelentkeznie, neki pedig a véleményéről nem kellett volna hazudnia. Hát, ez van.
Chuck még most sem tudott túllépni Blaieren, ahogy a lány sem, bár ő ügyesen titkolja, azonban az epizód végére magának és Chucknak is bevallja, hogy nem megy az olyan könnyen, hiszen mindig része lesz a múltjának és az életének, ezt nem tagadhatja.
Jenny elhúzhat a pi*ába. Bocsi a rajongóktól, de ez van, kész, utálom. Azért azonban várom a folytatást! :) Már van is előzetes! Még jó, hogy érettségi szünetem van, mert igen izgis rész lesz!

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP