Step Up 3D (2010)

Értékelés: 5/5
Nagyon vártam már, hogy végre megnézhessem a filmet, már azóta, amióta megláttam az első trailert.
Megfogott a film, és a története is, a táncok pedig egyszerűen zseniálisak voltak. A koreográfiák jól össze lettek állítva, és a háttértörténet is elég fontos szerepet kapott.
Megvolt a szokásos bonyodalom, és vívódás. Szinte az első pillanattól sejtettem, hogy Natalie (Sharni Vinson) háza táján nincs valami rendben, de amikor elcsattant az első csók közte és Luke (Rick Malambri) között, éreztem, hogy egymásra fognak találni, akármi is akad az útjukba. Ez az akármi pedig Julien volt, Natalie bátyja, és Luke szinte már ősi ellensége.
A tánc olyan értelmet nyer ebben a filmben, amilyet szinte még soha. Megment embereket attól, hogy összeomoljanak, Luke pedig ehhez fedélt ad a fejük fölé - de a pénz, a hatalom ismét nagyobb úr a küzdelemnél, a tánc értelménél.
A kedvenc jelenetem mindenképpen Natalie születésnapja volt, amikor minden titokra fény derül, és amikor a Luke-ban összeállt kép lerombolódik.

Szerepet kap Moose, akit már jól ismerhetünk a második részből, és ezúttal övé az egyik főszerep. Egyetemre kerül, abbahagyja a táncot, ami fáj neki, de muszáj - azonban a sors nem úgy akarja. Összeakad Luke-kal és a Kalózokkal, és fejébe veszi ő is, hogy megnyerik a World Jamet, megnyerik a fődíjat, és bebizonyítja, hogy igenis jó táncos. Közben a szerelem is rátalál, hosszú évek óta legjobb barátja, Camille személyében.
Luke filmet készít a táncról, arról, amit véghez vitt ezzel a csapattal, amit Natalie elküld egy filmes iskolának, Kaliforniába.
Visszatér jónéhány táncos a második részből, ezzel felpörgetve a szálakat.
Természetes, hogy a Kalózok végül nyernek, de sok mindenen kell keresztül menniük ezért, és végül Natalie is visszatalál hozzájuk, hál istennek.
A végén persze próbálják eltitkolni, hogy Luke végül elmegy Kaliforniába a filmes suliba Nattel, de úgyis tudjuk, hogy hepiend lesz a vége :)
Teljesen beleszerelmesedtem Lukeba. Az arca valahogy a Szökés sztárja, Dominic Purcell fiatalkori énje, és az első részben szereplő Channing Tatuum keveréke, ami egy markáns, érzelem-gazdag, férfias arcot nyújt neki. Moose is aranyos, a maga kis esetlen, de mégis vagány módján, a mozgása pedig felettébb zseniális.

Valahogy a film hivatalos leírása (filmkatalógus) egyáltalán nem azt mutatja be, ami valójában történik. Vagy én néztem másik filmet? Eszerint ugyanis Párizs, párizsi forró táncok vannak a filmben, holott a valódi helyszín New York, New York utcái, és a híres World Jam... no, nem baj, attól még IMÁDTAM!

Több mint egy klub - Barcelona 2010

Nos, megkértek, hogy a Barca-stadionba való látogatásról én írjam a cikket a koliújságba, most meg is tettem. Ez még a nyers változat, amit nem látott a főszerkesztő, ha szükség van valami változtatásra, majd megosztom azt a verziót is.

Több mint egy klub

Apukám focista volt egy amatőr csapatban, a munkája mellett, még mielőtt én megszülettem volna – legalábbis mindig azt mesélte nekem, mikor kicsi voltam. Ma már nem tudom, hogy mi az igazság, de hagyom magam ebben a hitben élni, hiszen büszkeséggel tölt a tudat, szóval nem kérdezek rá újból.

Egészen pici korom óta arra lettem nevelve, hogy tiszteljem a focit, bármilyen játékról is van szó. Szeressem a játékot, szeressem a csapatot, és akkor se pártoljak el, ha éppen hullámvölgybe értek.

Noha lány vagyok, a foci mégis fontos szerepet tölt be az életemben, így én is csillogó szemmel vártam, hogy végre belépjek a világhírű csapat, a Barcelona stadionjába.

Örök életre szóló élmény, ha valaki eljuthat ide – ha Barcás, ha nem – és nekem, nekünk sikerült.

A hatalmas, szinte már eufórikus érzés akkor elkezdődött, amikor leszálltunk a buszról, és megláttuk a hatalmas stadiont. Kattogtak a fényképezők, hiszen természetes, hogy meg akartuk örökíteni ezt a pillanatot.

A bejáratnál áll egy szobor, ami egy magyar ember számára nagy jelentőséggel bír: Kubala László neve már-már egybeolvadt a Barcelona csapatával, és ez büszkeséggel töltheti el kis országunkat.

Ahogy belépünk az első ajtón, rögtön érezni lehetett a stadion légkörét, a hatalmas tömeg izgatottságát. Az volt az első gondolatom, hogy itt valami nagy, valami fenomenális dolog fog történni velünk – és azt hiszem, igazam is volt. Nagyjából két órát kaptunk, hogy mindent megnézzünk – de az a Grand Tourhoz épphogy elég volt.

A múzeum rengeteg újdonsággal szolgált, de a legjobban a kupák fogtak meg. A tudat, a látvány, hogy mit vitt véghez ez a klub több mint 110 év alatt, elképzelhetetlenül jó érzéssel töltött el. Barca drukker lévén főleg. Láthattuk a sajtóközpontot, az ellenfél öltözőjét, sőt, akár a BL-serleggel is készíthettünk fotót.

De a nap legjobb része csak ezután következett, ehhez kétség sem férhet. Lemenni a pálya szélére, érinteni a füvet, amit a nagy sztárok is, látni a kispadot, és felülni a lelátóra, ahol több millió ember ült már, és élvezhetett egy-egy mérkőzést… soha nem felejtem el ezt a napot. És most már mindenki számára bebizonyult: A Barcelona tényleg több mint egy klub.

Izsák Gabriella

Gondolatok.

Úristen, valami eszméletlenül fura belegondolni, hogy kevesebb mint egy hét van hátra a szabadságból. Mondjuk, nekem ez csak bizonyos mértékben szabadság, inkább úgy mondanám, hogy a sulimentes időszak. Hiszen néha sokkal szabadabbnak érzem magam, amikor suliban, kollégiumban vagyok, mint itthon, még ha nem is mindig kellene így éreznem.
Jövő héten megint elstartol minden, noha ez a hét még eléggé laza lesz, hiszen két napból fog állni az egész "ülünk és szívunk a suliban" rész.
Kedden végre találkoztam a már 13 éve legjobb barátnőmmel, Edinával, akit június óta alig láttam. Vagy ő nem volt itthon, vagy én, és soha nem tudtunk megbeszélni egy normális, hosszú találkozót, egy személyes beszélgetést, és most végre sikerült. Beszélgettünk, pizzáztunk, sétáltunk, vásárolgattunk, és tényleg rám fért már végre egy kis kimozdulás. Leszámítva ezeket a falunapos-huszadikás partykat, amiket csak jóindulattal nevezek partynek, a Hooliganst kivéve, nem volt semmi izgalmas az utóbbi pár hetemben, mióta hazajöttem a Balatonról. Kezdett laposodni az egész, és már hiányzott egy kis felfordulás az életemből.
Nem mondom, hogy megkaptam, mert nem.
Tegnap éjjel álmodtam valamit a Siófoki dolgokkal kapcsolatban. Azt továbbra sem nyögöm ki, mi történt, mert nem tehetem, de az álmaim nem azt mutatják, hogy túltettem magam rajta. Bár próbálom bebeszélni az agyamnak, de nem könnyű elfelejteni, hiszen merőben megváltozott a véleményem pár emberről, sőt, magamról is, no meg az alkoholról. Fura dolgokra képesek az emberek, amikor nincsenek tudatuknál, vagy legalábbis elvesztették az ítélőképességük egy részét. Hát, én jócskán elvesztettem, hiszen nem is jutott volna eszembe, ha nem vagyok kicsit becsiccsentve.
Még ha ez lenne a probléma... de ezt könnyebben el lehetne felejteni, mint azt, ami ezután történt. Az a csalódás, ami másnap reggel ért. Próbálom elmagyarázni magamnak, hogy nem haragudhatok örökké,de akkor is nehéz megbocsátani, ha valaki ezt véleményezte, amit. ÉS az az ember, akitől ezt véletlenül sem vártam volna. Hát, meglepett. De köszönöm, M., hogy elmondtad - neked köszönhetem, hogy nem léptem bele egy óriási nagy lyukba, ami egy óriási nagy hülyeséghez vezetett volna, és talán életre szóló lelkiismeret-furdaláshoz, és megbánáshoz. Hát, ez van most.

Hooligans.

Tegnap hirtelen felindulásból falunapra indultunk Hetefejércsére. Beharangozták, hogy milyen nagy buli lesz - hát, nem volt az, nekem legalábbis nem jött be. Aztán pár napja anyum olvasta az újságot, és feltűnt, hogy Kölcsén Hooligans koncert lesz, nincs is messze tőlünk, körülbelül 50 km - vágjunk bele, menjünk el!
Nem voltam már szűz Hooligans koncert terén, a Tisza Parton is már nem egyszer voltam, de eddig számomra ez volt a legjobb.
Eszméletlen jó koncertet adtak. Évek óta nagy rajongója vagyok a zenekarnak, és tisztelem őket a munkásságukért, az életmódjukért is, ahogy még mindig így lázba hozzák a közönségüket, akik nem csak tizenéves kislányok, hanem fiúk, férfiak és nők, idősek egyaránt. Tisztelem őket, hogy élőben énekelnek, amit manapság már oly sokan nem képesek megtenni, és elvárják, hogy ezért jól megfizessék őket.
Évek óta vadászom autogramra is, és bár tegnap este elég hideg volt, mindössze tíz percet kellett állnom, mire Csipa kijött, és szinte azonnal aláírta a kártyámat.

Foglalkoznak a rajongókkal. Csipa poénokkal tette érdekesebbé a koncertet, ami mindenkinek tetszett, és végül Endi a dobütőit is eldobta. Hát, nem sikerült elkapnom, pedig anno elkaptam egy Tóth Tibi gitárpengetőt, amit azóta is a pénztárcámban őrizgetek.
Azt azért én sem bírtam elviselni, amikor két hülye részeg emberke betolakodott pont mellénk, a tömeg kellős közepére, és hastáncot jártak, hullámzással vegyítve, és fröcskölték a sörüket mindenfelé...
Zsoltikánál és Tibikénél fogytak fenn a sörök, de a hangulatot nem rombolta, sőt. A koncert közepén köszöntötték fel a "technikusukat", Szaszát, aki a 32. születésnapját ünnepelte tegnap - hát még egyszer boldog születésnapot neki :)
Élmény volt a tegnap este, és tuti nem ez volt az utolsó koncertem.

Már nemsokára...

Én már nagyon várok.

Két hét múlva...

Huh. Tegnap gondoltam bele igazából először, hogy két hét és költözök, mához két hétre pedig már suliban leszünk. Noha az első nap, első hét nem lesz olyan gázos, de mégiscsak megint elkezdődik valami.
De ez a valami igencsak másképp fog kezdődni, mint eddig. Sok minden változott, és még csak azt sem mondhatom, hogy a legjobb irányba. Történtek dolgok a kerékpártúrán, amik bár nem publikusak, mégis sok mindenben megváltoztatták a véleményemet, az értékrendemet, és ez sem minden szempontból a legjobb. Fura lesz így kezdeni az évet. Bíztam emberekben, mást gondoltam róluk, mint amit valójában kellett volna.
Én is változtam, sok mindenben. Szerintem az, hogy a már a tizenegyedik évet kezdem el, komolyabbá tett, de mégsem túl komollyá. Megtanultam értékelni a nyáron olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam, és most már tudom, hogy némely személyeknek milyen nagy jelentőségük van az életemben.
Megpróbáltam leszokni a dohányzásról, kőkemény 13 napig sikerült is, de ezt nem idén fogom elkezdeni, elég stresszes évnek nézek elébe, és azt hiszem, szükségem lesz néha arra az öt percre. Na, ez nem változott.
Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de én már valamennyire vágyom vissza a koliba. A suliba nem annyira, bár már kezd laposodni a nyár. De a koliba nagyon. Jó lesz megint egy szobában a barátokkal, megint együtt lógni délutánonként, esténként, nevetni és hülyülni szinte egész nap. De azért a tanulósdi nem hiányzik.

The Last Song (2010)

Értékelés: 10/10.
Miley felnőtt. Az első gondolat már rögtön ez, ahogy elindul a film, és az első képkockákban meglátjuk Mileyt, azaz Ronniet. Hónapok óta várok arra, hogy végre megnézzem a filmet, hiszen kíváncsi voltam, hogy alakít Miley a sorozatok világán, Hannah Montana világán kívül. Hiszen, valljuk be, mindenki ráaggatta a képet, miszerint ő csak Hannahként tud maradandót alkotni - hát, tévedtünk.
A film első órájában azt lehetett érezni, hogy ez egy tündérmese. Minden és mindenki boldog, beköszöntött a szerelem, a család is újra egymásra talált, megtörténik a békülés Ronnie és az apja között, hála Willnek, a srácnak, aki megdobogtatja Ronnie szívét.
A fordulat ott következik be, amikor Steve, az édesapa összeesik, kórházba kerül, és kiderül, hogy mi a titka. Az, hogy senki nem tudja, milyen kevés ideje van már hátra, arra kényszeríti Ronnie-t, hogy felnőtté váljon, mindössze néhány nap, sőt, néhány óra leforgása alatt. Mindent be akar pótolni, és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy boldogak legyenek az utolsó napjai. Elengedi Willt, hagyja, hogy tönkremenjen a kapcsolatuk, de tudja, hogy meg kell hoznia ezt a döntést.
És az, hogy újra zongora mellé ül, hogy örömet szerezzen az édesapjának, és befejezi a dalt, amit ő már nem tudott, megadja a film igazi értelmét.
Nem olvastam el a leírást, hiszen nem akartam lelőni a poént, de azt kell mondjam, nem erre számítottam. Vígjáték, zene, ezt akartam, ehelyett kaptam egy csodát.
Nem szégyen bevallani, hogy zokogtam a végén, hiszen ez a film tényleg ezt érdemelte. Alig várom, hogy könyv formájában is olvashassam, hiszen Nicholas Sparks nem véletlenül híres.

Vampire Suck (2010)

Értékelés: 5/5
Tegnap megnéztem végre a Vampire Suckot, bevallom, már hónapok óta várom, hogy megjelenjen. Féltem attól, hogy ez egy paródia, és nem fog tetszeni a trailer ellenére, de IMÁDTAM! Egyszerűen majdnem lefordultam a székről, annyira nevettem egyes jeleneteknél. Tetszett, ahogy meghagyták az alapsztorit, de mégis kiforgatták, végül is, ez a paródia lényege, és azt kell mondjam, ez volt az eddigi legjobb, amit valaha is láttam, pedig elég gyakran nézek ilyesmit.
Én azt mondom, ha Twilight-rajongó vagy, akkor is megéri megnézni, de akkor is, ha nem - láthatod az egészet parodizálva, ahogy te azt már elképzelted.
Már csak Matt Lanter miatt is megérdemli a maximális pontot. Férfi főszereplőnket a 90210 Liamjeként ismerhettük meg, és most ismét megcsillogtatta a tehetségét - Edwardként.
Néhol a színészi játék hagyott maga után némi kívánnivalót, de hát, ezt most elnézzük, hiszen a maximális humorfaktort akarták kihozni a filmből. Tetszett.

Egyszerűen csak pont.

Azon gondolkoztam, hogy elég régen írtam már ömlengős bejegyzést. Mármint írtam, írtam, az tény, de sosem arról, hogy mi történik velem. Talán azért, mert ez a nyár sem volt sokkal jobb, mint az eddigiek. Oké, elmentem Spanyolországba, jól éreztem magam, és az út gazdag volt izgalmakban, valóra vált az egyik legnagyobb álmom, ami tényleg nagyon jól esett nekem, de ettől még nem fordult fel fenekestül az életem, pedig most talán éppen erre vágyom.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de várom a szeptember elsejét. Legalább ott van valami izgalom az életemben, ami itt most nem nagyon. Nem a suli részét várom, bár talán egy kicsit azt is, legalább unatkozni nem fogok, hanem inkább a koli részét, hogy megint együtt legyünk, és nem majd' száz kilométerre egymástól. Meg aztán most olyan emberekkel ismerkedtem össze Spanyolországban, osztályból és nem osztályból egyaránt, akivel nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól elleszek. Nálunk mindig megvan egy-egy társaság, klikkek, akik együtt lógnak, és erre jók például az ilyen utak: hogy valamilyen szinten keveredjünk, hogy valami változatosság kerüljön az életünkbe.

Holnap - elvileg - megyek vissza Patakra, hogy hétfőn hajnalban induljunk a kerékpártúrára, a Balcsira. És eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre találkozhatok Dórimmal (L) Jó lesz, úgy érzem.
De ott az az elvileg. És itt jön a képbe, hogy én miért akarok ennyire elhúzni itthonról. Egyre durvább a helyzet, no, nem fizikailag. Egyszerűen nem bírom már folyamatosan a vitázást anyával, és nem bírom már magamban tartani. Soha ilyen rossz nem volt a viszonyunk, mint most, csak akkor szólunk egymáshoz, ha muszáj. Eddig ez fájt,de most már kezdek túljutni rajta, és elviselni a helyzetet. A jelmondat: Szabad akarok lenni, szabályok és harc nélkül. Csak jöjjön el az idő, amikor ezt elérhetem.

Elérhető a Vampire Suck!

Már korábban írtam beharangozót a Twilight Saga paródiájához, ami most már hivatalosan is megjelent. A magyar címe a Vámpírok szívnak lesz, de egyelőre még csak feliratosan érhető el.
A képre kattintva megtalálod a linkeket, felirattal, online nézhetően.

Spanyolország - 3. rész

Ott tartottam, hogy szerda reggel van. 10kor indultunk Geronába, ahol tettünk egy sétát a városban, megnéztük az arab fürdőt, egy parkot, a kilátót és a katedrálist, majd kaptunk úgy egy óra szabadidőt, amikor végre kereshettünk egy tabackot. Ideje volt :D Ezután Figuerasba indultunk, ahol jó sok időt kaptunk a Dalí múzeumra. Nem vagyok valami nagy múzeumkedvelő, így csak gyorsan végigrohantunk, de még így is találtunk érdekes dolgokat, de a szabadidőt inkább kint élveztük, a bazároknál. Ha itt jártok, a múzeum mellett ne igyatok jégkását, mert túlságosan édes! :)

Igazából ez a nap nem volt valami gazdag programokban, én egy picit unatkoztam is, de attól még jó volt, főleg a medence utána :)
Másnap piacolni indultunk Tossába, gyalog. Tudni kell, hogy Tossa a kemping mellett fekvő városka, három kilométeres séta vezet oda, emelkedőkön és lejtőkön egyaránt, de megérte átmenni. Mindenki bevásárolt a piacon, hiszen azt mondták, tudunk majd alkudni. Ezzel csak az volt a bökkenő, hogy az árusok alig akartak, pedig az idegenvezetők bizonygatták, hogy biztosan lehet. Jó, azért megvettünk mindent, amit akartunk, mert ki tudja, tudunk-e még vásárolni. Áthajóztunk Lloretbe, ami az éjszakai élet fő helyszíne a környéken, de arab boltokban is gazdag. Az arabok pedig tudnak alkudni. I Love Barcelona pulóvert 25 euró helyett 12-ért vettem, és így tovább, és így tovább. Szólhattak volna, és akkor nem veszünk meg mindent Tossában. Én a mezemet sajnálom: 16 euróért vettem, M-es, tehát kicsit nagy, holott Lloretben 5 euróért vehettem volna ugyanolyan, S-esben. Nem baj, már ez van.

Eleredt az eső, de még volt egy csomó időnk, így négyen, három fiú és én beültünk a Burger Kingbe. Eszegetünk, eszegetünk, amikor egyszer csak füstöl a légkondi, mindenki azt hiszi, bekrepált, amikor nagy nyugisan öt perc után bejelentik a dolgozók, hogy kigyulladt a konyha, és mindenki nevetve ment ki a kajáldából. De az eső még esett. Vicces volt, az biztos :) Égő Burger King konyha...
Hazahajóztunk a kempingbe, és bár borult volt az idő, a medencétől semmi és senki nem tántoríthatott el minket... :)
És eljött a várva várt pillanat: pénteken Barcelonába indultunk. Ezt a napot vártam szerintem a legjobban, hiszen olyan sok szépet hallottam már a városról, és sokan mondták, hogy első pillantásra bele lehet szeretni. Nekem sikerült. Gyönyörű. Borultan indult a nap, de azért elég jó idő lett időközben. Először a Sagrada Familia épületét néztük meg, ami bár még nincs kész, máris csodálatos. Én tuti visszamegyek oda, ha kész lesz. Aztán útközben megnéztünk két Gaudí épületet, ami eléggé bizarr, vagy fura volt, nem is tudom, hogy nevezzem. Ezután a Guell Parkba indultunk, ami szintén neves helyszín Barcelonában, csodás növényekkel,. épületekkel, bár elég kevés időt kaptunk, hogy körbejárjuk. A Guell Park után elmentünk a Spanyol faluba, ami olyasmi, mint nálunk a Szentendrei Skanzen, Spanyolország minden tájáról kerültek ide épületek, nevezetességek, és egy kisebb Picasso múzeum is van benne. Ezután a kilátóhoz mentünk, ahol teljes képet kaphattunk Barcelona városáról, majd a La Ramblason sétáltunk, ami Barcelona főutcája: és innentől kezdve három óra szabadidő.

Körbejártuk az utcát, felkerestünk a nekünk fontos helyeket: Hard Rock Café, Starbucks, McDonald's, és még be is vásároltunk, szintén az araboknál. Aranyos emberkék, mi tagadás.
Este fél 10-től a Fuentes de Montjuich műsora várt ránk, két részletben. Ez egy világító-zenélő szökőkút, ami a zene ritmusára mozgatja a vízsugarakat, és változtatja a színeket. Először egy modern zenei összeállításban, majd egy komolyban nézhettük végig, míg legvégül felcsendült "Barcelona himnusza", a Barcelona. Gyönyörű szép volt, és ez még tényleg megkoronázta a napunkat.

Ezután szabadnapunk volt, amit medencézéssel töltöttünk. Vasárnap Hungaroring, Magyar-Nagydíj, így 10-től fél kettőig medence, 2-től 4-ig ebédlő és Forma-1, majd megint medence. Este Spanyol vacsi várt ránk, amitől már első hallásra is félni kezdtem. Tengeri kütyük. Barcelonában jártunk a piacon, ahol láttam, hogy néz ki a garnéla, de el nem tudtam képzelni a tányéromon. Hát, sajnos láttam.

Ezzel az volt a gáz, hogy még a zöldségeknek is halízük volt, átvettek mindent. A második fogásban majdnem ettem tintahalat, azt hittem, hagymakarika, de még időben szóltak, így maradtam a csirkénél és a krumplinál. Végre kaptunk Sangríát, hivatalosan is, és jó hangulatban indulunk fel a házakhoz. Elvileg kilenckor egy vetélkedő volt, de mi heten (4 fiú, 3 lány) inkább lemaradtunk, és átgyalogoltunk Tossába, egyedül. Odafelé nem is volt olyan félelmetes, bár horrorsztorikkal traktáltak a fiúk, és kitalálták, ha látunk egy mobilvécét, meghalunk, mert ez tényleg egy horrorfilm. Mondanom sem kell, láttunk egyet.
Lementünk odaát a partra, amit Cala Llevadóban is megtehettünk volna, de így izgisebb volt, és iszogattunk egy kis Sangríát, szinte fél üveggel fejenként. Kicsit fellazulva indultunk vissza, fél 12-re kellett visszaérnünk, de a kivilágítatlan földúton még a fiúk is féltek. Örök élmény marad ez az este!

Nagyon szuper utazás volt. Bár kicsit rossz volt, hogy másnap csak ötkor indultunk haza, de tízkor már ki kellett költözni, így megint volt hét óránk, amivel nem tudtunk mit kezdeni, de elütöttük szépen. Kedd este, 11 körül érkeztünk vissza Sárospatakra... :)
Hát, ez volt az én 10 napom Spanyolországban!

Spanyolországi út - a folytatás

No, és akkor most onnan folytatnám, ahol tegnap abbahagytam. Eleinte sem tűnt jó dolognak, hogy azt mondták, 7 és 8 között érkezünk meg a kempingbe, és csak 11kor foglalhatjuk el a szobákat, de az ért mindenkit a legnagyobb meglepetésként, mikor 5 óra 40 perckor megállt a busz, és közölték, hogy megérkeztünk.
9-ig ki sem pakoltunk a buszból, így járkálással és alvással tölthettünk el 3 órát - még mindig kényelmetlenül. Akiből már kiszállt minden álom, arra vetemedett, hogy lesétált a partra, köztük mi is. Lefelé menet nem tűnt olyan vészesnek, de amikor már felfelé kellett jönni, akkor jöttünk rá, hogy fárasztó lesz nap mint nap megtenni az utat, ha a partra akarunk menni, talán ezért is maradtunk leggyakrabban fent, a medencénél.

Két unalmasnak ígérkező nap várt ránk, ugyanis sem szombaton, sem vasárnap nem volt közös program, így nagyrészt a parton napoztunk, úszkáltunk a tengerben, vagy csak aludtunk, illetve látogattuk a medencét.
Az első programokkal töltött nap hétfőn várt ránk, amikor is Montserratba látogattunk, a híres Fekete Madonnához. Gyönyörű volt a kilátás odafentről, csak kicsit félelmetes, hiszen tériszonyom van. De imádtam. A Fekete Madonna egy olyan szobor, ami teljesíti az ember kívánságát, ha megfogjuk a kezét - kívántam, és nagyon remélem, hogy valóra fog válni, valamikor.
Mint szinte minden nap, itt is bejött a baki: mit kezdj magaddal és majd' 3 óra szabadidővel 700 akárhány méter magasban? Hát, mi fogaskerekűztünk, és egy félórás sétát tettünk, ami olyan volt, mint a Kálvária Sátoraljaújhelyen.

Ezután Barcelonába indultunk, hogy meglátogassuk a Barca stadiont, ami számomra a nap fénypontja volt. Itt viszont még kevésnek is tartottuk a két és fél óra szabadidőt. Személy szerint a múzeumon csak végigrohantam, mert akkora a stadion, annyi a látnivaló, hogy féltem, nem lesz időm lemenni a pálya szélére, körbejárni az egészet, és igazam is lett, hiszen éppen időben végeztünk, de mindent láttunk, jártunk mindenhol.  Ellenfél öltözőjében, pálya szélén, sajtóközpontban, és még a kupákat is láttuk.
Egy örök élmény marad számomra, hogy eljuthattam ide, Barcás lévén főleg.

Másnap szintén egy Barcelonai program várt ránk, ezúttal a Marineland delfináriumba és aquaparkba látogattunk. Eleinte unalmasnak tartottam, de amikor a fiúk felrángattak a bumeráng csúszdára, és megkaptam a napi adrenalinlöketem első adagját, rögtön élvezni kezdtem. Terveim szerint egész nap a napon feküdtem volna, hogy barnuljak, de ehelyett jó, ha két percre lejöttem a csúszdákról, vagy kijöttem a vízből. Nagyon jó volt, imádtam itt lenni. Kár, hogy olyan gyorsan elment a nap, még szívesen úszkáltam volna a vízben...

Folytatás következik!

Hazajöttem.

Húha. Annyira gyorsan eltelt ez a két hét, hogy szinte fel sem tűnt, hogy Spanyolországban vagyok. Márpedig ott voltam. És most egy szép, részletes beszámolót olvashattok egy kalandosnak nem nevezhető, de bizonyos szinten mégis kalandos utazásról.
Az indulás már nem kezdődött jól. Berendeltek minket egy órára, hogy majd négykor indulhassunk, de előzetes tervek szerint a busznak kettőre meg kellett volna érkeznie, ehelyett négyre jött. Rossz jelnek tűnt, de mégis jól éreztük magunkat. Kissé kényelmetlen volt az utazás, első éjszaka alig 2-3 órát aludtunk a buszon. Szinte minden megállóban új országba keveredtünk. Szlovénia, Olaszország, és végül Franciaország, ahol a második éjszakát tölthettük. Nizza a Cote D'Azur, azaz a Francia Riviéra partján fekszik. Nem egy jó környéken voltunk elszállásolva a Forma-1 típusú hotelben, de a lényeg az volt, hogy ágyban töltsük az éjszakát. Lementünk strandolni, és bár a kavicsok szúrtak és forróak voltak, a tenger pedig még a szokottól is sósabb volt, gyönyörű partvonalra keveredtünk. A tenger a legszebb kék volt, amit valaha láttam.

Másnap reggel útnak indultunk, hogy megnézzük az egyik legkisebb önálló államot, Monacót. Monaco nagyon gazdag és drága városka, és szinte alig találni munkanélkülit. Gyönyörű partvonala van, és nem utolsó sorban, Forma-1 pályája a városon belül, amit mi szerencsésen végigjárhattunk. A kaszinó neves épülete előtt drága Ferrarik és egyéb drága sportkocsik sorakoztak. Alig három-négy óra alatt körbeszeltük egy kisebb csoportban a várost, míg a többiek csak sétálgattak, vagy lementek strandolni a partra.
A képem hátterében a híressé vált hajtűkanyar a pályából.

Még mielőtt útnak indultunk volna végcélunk, Spanyolország felé, megálltunk Cannesban, a híres filmfesztivál helyszínén, és fényképezkedhettünk a sztárok kézlenyomataival, illetve a vörös szőnyegen is. Ekkor már csak nagyjából tíz óra volt hátra az utunkból...

Folyt. köv. :)