szombat, augusztus 07, 2010

Egyszerűen csak pont.

Azon gondolkoztam, hogy elég régen írtam már ömlengős bejegyzést. Mármint írtam, írtam, az tény, de sosem arról, hogy mi történik velem. Talán azért, mert ez a nyár sem volt sokkal jobb, mint az eddigiek. Oké, elmentem Spanyolországba, jól éreztem magam, és az út gazdag volt izgalmakban, valóra vált az egyik legnagyobb álmom, ami tényleg nagyon jól esett nekem, de ettől még nem fordult fel fenekestül az életem, pedig most talán éppen erre vágyom.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de várom a szeptember elsejét. Legalább ott van valami izgalom az életemben, ami itt most nem nagyon. Nem a suli részét várom, bár talán egy kicsit azt is, legalább unatkozni nem fogok, hanem inkább a koli részét, hogy megint együtt legyünk, és nem majd' száz kilométerre egymástól. Meg aztán most olyan emberekkel ismerkedtem össze Spanyolországban, osztályból és nem osztályból egyaránt, akivel nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól elleszek. Nálunk mindig megvan egy-egy társaság, klikkek, akik együtt lógnak, és erre jók például az ilyen utak: hogy valamilyen szinten keveredjünk, hogy valami változatosság kerüljön az életünkbe.


Holnap - elvileg - megyek vissza Patakra, hogy hétfőn hajnalban induljunk a kerékpártúrára, a Balcsira. És eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre találkozhatok Dórimmal (L) Jó lesz, úgy érzem.
De ott az az elvileg. És itt jön a képbe, hogy én miért akarok ennyire elhúzni itthonról. Egyre durvább a helyzet, no, nem fizikailag. Egyszerűen nem bírom már folyamatosan a vitázást anyával, és nem bírom már magamban tartani. Soha ilyen rossz nem volt a viszonyunk, mint most, csak akkor szólunk egymáshoz, ha muszáj. Eddig ez fájt,de most már kezdek túljutni rajta, és elviselni a helyzetet. A jelmondat: Szabad akarok lenni, szabályok és harc nélkül. Csak jöjjön el az idő, amikor ezt elérhetem.

8 megjegyzés:

Theodora 2010. augusztus 7. 17:38  

Én is várom, hogy találkozhassunk! :))♥
Fel a fejjel, kitartást Csajszikám! :))

gabi 2010. augusztus 7. 20:17  

köszi, hogy így tartod bennem a lelket :)

Theodora 2010. augusztus 8. 11:45  

:))♥

gabi 2010. augusztus 8. 13:18  

csak mondogassad is, hogy a kerékpártúra jó lesz, mert még mindig nincs kedvem hozzá...

Theodora 2010. augusztus 8. 15:06  

Mondogatni fogom egészen addig, még el nem jutsz odáig, hogy jó a kerékpártúra!! ;) :))

gabi 2010. augusztus 8. 15:45  

köszi, jó lesz :D meg azt is mondogasd, hogy megjavul az oldalam nekem is, mire hazajövök :D

Theodora 2010. augusztus 8. 16:22  

Mondogatni fogom azt is és meg fog javulni! ;) :D

gabi 2010. augusztus 15. 7:39  

(L) megjavult

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP