vasárnap, augusztus 22, 2010

Hooligans.

Tegnap hirtelen felindulásból falunapra indultunk Hetefejércsére. Beharangozták, hogy milyen nagy buli lesz - hát, nem volt az, nekem legalábbis nem jött be. Aztán pár napja anyum olvasta az újságot, és feltűnt, hogy Kölcsén Hooligans koncert lesz, nincs is messze tőlünk, körülbelül 50 km - vágjunk bele, menjünk el!
Nem voltam már szűz Hooligans koncert terén, a Tisza Parton is már nem egyszer voltam, de eddig számomra ez volt a legjobb.
Eszméletlen jó koncertet adtak. Évek óta nagy rajongója vagyok a zenekarnak, és tisztelem őket a munkásságukért, az életmódjukért is, ahogy még mindig így lázba hozzák a közönségüket, akik nem csak tizenéves kislányok, hanem fiúk, férfiak és nők, idősek egyaránt. Tisztelem őket, hogy élőben énekelnek, amit manapság már oly sokan nem képesek megtenni, és elvárják, hogy ezért jól megfizessék őket.
Évek óta vadászom autogramra is, és bár tegnap este elég hideg volt, mindössze tíz percet kellett állnom, mire Csipa kijött, és szinte azonnal aláírta a kártyámat.

Foglalkoznak a rajongókkal. Csipa poénokkal tette érdekesebbé a koncertet, ami mindenkinek tetszett, és végül Endi a dobütőit is eldobta. Hát, nem sikerült elkapnom, pedig anno elkaptam egy Tóth Tibi gitárpengetőt, amit azóta is a pénztárcámban őrizgetek.
Azt azért én sem bírtam elviselni, amikor két hülye részeg emberke betolakodott pont mellénk, a tömeg kellős közepére, és hastáncot jártak, hullámzással vegyítve, és fröcskölték a sörüket mindenfelé...
Zsoltikánál és Tibikénél fogytak fenn a sörök, de a hangulatot nem rombolta, sőt. A koncert közepén köszöntötték fel a "technikusukat", Szaszát, aki a 32. születésnapját ünnepelte tegnap - hát még egyszer boldog születésnapot neki :)
Élmény volt a tegnap este, és tuti nem ez volt az utolsó koncertem.

4 megjegyzés:

Theodora 2010. augusztus 22. 12:31  

Gratula az autogramhoz. :))
Én is már voltam Hooligans koncerten és én is hasonlókat érzékeltem és tapasztaltam. :)) Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjenek szépen el a csapat egyik koncertjére!! :))

gabi 2010. augusztus 22. 15:48  

az tuti., kihagyhatatlan élmény. :)

Vero 2010. augusztus 27. 14:33  

én is már sokszor voltam koncerten, beszélgettem is velük, s most nyáron sikeresen elkaptam egy dobütőt :)

gabi 2010. augusztus 27. 18:58  

ahh, mázlista. :) Csipával én is beszéltem pár szót, azért is írtam, hogy foglalkoznak a rajongókkal. Nagyon jófej, közvetlen.
Dobütőre én is hajtok, de egyelőre beérem a pengetővel is, de nem adom fel :)
imádom őket! :)

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP