The Last Song (2010)
Miley felnőtt. Az első gondolat már rögtön ez, ahogy elindul a film, és az első képkockákban meglátjuk Mileyt, azaz Ronniet. Hónapok óta várok arra, hogy végre megnézzem a filmet, hiszen kíváncsi voltam, hogy alakít Miley a sorozatok világán, Hannah Montana világán kívül. Hiszen, valljuk be, mindenki ráaggatta a képet, miszerint ő csak Hannahként tud maradandót alkotni - hát, tévedtünk.
A film első órájában azt lehetett érezni, hogy ez egy tündérmese. Minden és mindenki boldog, beköszöntött a szerelem, a család is újra egymásra talált, megtörténik a békülés Ronnie és az apja között, hála Willnek, a srácnak, aki megdobogtatja Ronnie szívét.
A fordulat ott következik be, amikor Steve, az édesapa összeesik, kórházba kerül, és kiderül, hogy mi a titka. Az, hogy senki nem tudja, milyen kevés ideje van már hátra, arra kényszeríti Ronnie-t, hogy felnőtté váljon, mindössze néhány nap, sőt, néhány óra leforgása alatt. Mindent be akar pótolni, és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy boldogak legyenek az utolsó napjai. Elengedi Willt, hagyja, hogy tönkremenjen a kapcsolatuk, de tudja, hogy meg kell hoznia ezt a döntést.
És az, hogy újra zongora mellé ül, hogy örömet szerezzen az édesapjának, és befejezi a dalt, amit ő már nem tudott, megadja a film igazi értelmét.
Nem olvastam el a leírást, hiszen nem akartam lelőni a poént, de azt kell mondjam, nem erre számítottam. Vígjáték, zene, ezt akartam, ehelyett kaptam egy csodát.
Nem szégyen bevallani, hogy zokogtam a végén, hiszen ez a film tényleg ezt érdemelte. Alig várom, hogy könyv formájában is olvashassam, hiszen Nicholas Sparks nem véletlenül híres.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése