Öröm.

Tegnap estefelé megnéztem a gólokat a délutáni meccsekről, és valahogy elfogott az érzés, hogy micsoda élmény lehet egy focicsapatban játszani. Ahogy figyeltem az amerikai csapat gólörömét, mikor Donovan továbbjuttatta őket, az felemelő érzés volt. Amikor mindenki egy emberként ölelkezik össze, kiáltoznak, nevetnek, és örülnek, és megosztják egymással, a nézőkkel, sőt, a világgal a boldogságukat, az valami "csudijó" érzés lehet.
Megmutatkozik az összetartás, egymás tisztelete, és egymás sikerének való örülés, ha mondhatom így. Egy csapat, akik csak látszólag állnak különálló emberekből, a valóságban mind egyek, egy célért küzdenek, a győzelemért. És ha nem is jön össze, ahogy az életben elég gyakran vallunk kudarcot, ők mégis egy emberként küzdenek tovább a célért. Egy kudarc még nem a világ vége, és ezt talán a focisták tudják a legjobban.
Pont ezért szeretem én a világeseményeket, ha futballról van szó. Több ország, akik most összegyűltek, háború és viták nélkül. Bár ellenfelek, de mégis barátok. És ott lebeg a cél előttük, a közös cél: a trófea.