Viharos éjszaka… Kerékpártúra 2010

Elkészültem a Koliszáj számára a Kerékpártúrás cikkel is, amit itt megosztok veletek.

Viharos éjszaka…

Kerékpártúra 2010

Megfogadtam tavaly, hogy visszatérek, és megtettem. Az idei kerékpártúra sem volt kevésbé jó, mint a tavalyi. Noha kevesebbet bicikliztünk, de a társaság, a „programok” még jobbak voltak.

Hétfő hajnalban szálltunk fel a vonatra, amely Keszthelyre vitt minket. Első nap még a sátorállítgatás tudományát tanulgattuk, illetve átismételtük, amit tavaly elvileg megtanultunk, majd este egy kis szabadprogram, séta várt ránk, ha akartunk.

Másnap reggeli után indultunk neki egy elég hosszú távnak, ami Révfülöpre vezetett. Forróság, napsütés és sok emelkedő várt ránk, de átvészeltük, és átjutottunk minden akadályon, ami aznap várt ránk. Ezúttal megúsztuk a sátorállítást, késve érkeztünk ugyanis a kempingbe, így aztán a jól megérdemelt pihenésünket tölthettük, amit egy fürdőzéssel kezdtünk el. Nem túlzok, ha azt mondom, fagyos volt a víz.

Másnap csupán a hajókikötőig tekertünk, ugyanis a déli partra kellett eljutnunk, hogy onnan folytassuk tovább túránkat. Balatonbogláron táboroztunk aznap, a levegő égetett, forróság volt. Csaba bácsi elvitt minket strandolni, este pedig egy kisebb csapat a sötétedő várost fedezte fel.

Csütörtökön az utolsó megpróbáltatás állt előttünk: eljutni Siófokra, a végállomásunkra. Az utak sokkal jobbak voltak, kevesebb emelkedővel. Kisebb bakiként ütött be, hogy a második csapattal eltévedtünk, de végül mi is odajutottunk, ahová kellett volna.

Siófokra érkezve mindenki csak a pihenésre, a vízre és az ételre tudott gondolni, de sajnos a sátrak még mindig nem olyanok, amik egy varázsütésre, vagy csettintésre maguktól felállnak. Két, élményekben gazdag napot töltöttünk itt, és az biztos, hogy soha nem felejtjük majd el.

Kerékpáros baleseteink az eltévedésen kívül szerencsére nem akadtak, ám az utolsó viharos éjszaka kárait Jutka néni keze érezhette leginkább.

Ezúton köszönjük Tóth Csaba, Bolló Csaba, illetve Szentimrei Ferenc tanár uraknak, és Galgovics Jutka néninek, hogy itt lehettünk, és együtt élvezhettük a hetet.

És végül, de nem utolsó sorban, idén is megígérem: 2011-ben is szeretnék ott lenni!