I'm not a princess, this ain't a fairytale.

Tweet
Hát, itt vagyok. Túl a két héten, túl a bentmaradóson, túl az életemen, ha mondhatom így. Márpedig, azt hiszem, mondhatom így.
Két hétig nem láttam az itthont, és egész jól bírtam, a szokásoshoz képest. Jó volt. Pest szépségeivel ismerkedtünk meg a hétvégén, Közlekedési Múzeumban, Bazilikában, Mezőgazdasági Múzeumban, sőt, színházban is jártunk. A darab (Páratlan Páros) rendkívül jó volt, humoros komédia, ami egy picit elvonta a figyelmemet a rám/ránk váró megpróbáltatásokról.
Megszerveztem/tük az őszi bált, végül, és nem is sikerült olyan rosszul, mint amire számítottam. A műsor része rendben lezajlott, és a buli is egész jól sikerült. Átmentünk a "vizsgán", azt mondták, és remélem, nem ez volt az utolsó általunk szervezett esemény.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy visszamenjek a koliba, és ismét ne legyek itthon. Ott minden annyira más. Hiába kemény a suli, hiába veszi el minden szabadidőmet, mégis szabadnak érzem magam. Szabadabbnak, mint itthon, ahol szembe kell néznem ismételten egy csomó problémával. Bárcsak egy csettintéssel visszakaphatnám a régi életemet! Mit tettem? Már én sem tudom. Nem tudom, hogy kezdődött a vita, hogy kezdődött az egész, egyszerűen csak el akarom felejteni az egészet, és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Mikor még minden olyan könnyű volt. Miért olyan nehéz a felnőtté válás küszöbén állni? Miért olyan nehéz átlépni az akadályokon, amiket az élet gördít elénk? Mert ez a nagy kotyvalék az életem. És nem akarom, hogy kotyvalék legyen. Azt akarom, hogy színtiszta ásványvíz, vagy akármi legyen, de ne moslék. Márpedig nagyon úgy érzem, hogy most moslék az életem.
Azt hittem, jön a karácsony, és minden oké lesz. Az utóbbi időben kezdett minden megváltozni, minden a jó irányba fordult, és azt hittem, hogy ennyi volt, végre megnyugodhatok. Hát, tévedtem. Talán egy kis vihar előtti csend volt, és most tombolhat a vihar.
De én nem szeretem a vihart. Én félek tőle... és nincs, aki megvédjen...