Viszlát, Potter!

Tweet

 Nem! Nem! Nem! Oda akarok állni J. K. Rowling elé, és ennyit ordítani. NEM! Nem akarom, hogy vége legyen. Életem meghatározó részét töltötték ki a Harry Potter filmek és könyvek. Rowling szerettette meg velem az olvasást. Ahogy egy mondatot is elolvastam a Bölcsek kövéből, nem tudtam letenni. Ez a könyvsorozat felülmúlhatatlan. Életeket kísér végig, könnyeket csal az ember szemébe, olykor pedig fanyar humorral fűszerezi napjainkat.
Mindig próbáltam magamban halogatni a filmek megnézését, mondván, így tovább tart, így tovább élvezhetem a várakozás örömét. Így voltam az utolsó résszel is, de nem bírtam. Nem. Ezt látnom kellett. És tessék. Most már nem mondhatom azt, hogy ó, sebaj, majd jön a következő, mert nincs következő.
Végigkísérhettük, ahogy színészeink felcseperednek, és mondhatni, ők is végigkísérték, ahogy sokunk felnőtt. Nem akartam, hogy vége legyen, nagyon nem. Habár vártam, hogy mit művelnek majd a hetedik könyvvel (nem csalódtam, a lehető legtöbbet hozták ki magukból), de egy kész kultuszt zártak le ezzel a napokban megjelent remekkel. Rekordokat dönt a film. Csoda? Nem!
A szemembe könnyeket csalt az utolsó háromnegyed óra több mozzanata. Aztán mikor elsötétült előttem a kép, és elkezdtem gondolkozni, hogy mi lesz most, csak a semmire tudtam gondolni. Arra, hogy többet akarok. Hogy még, még, még. És csak sírtam...
Köszönöm, Harry Potter, köszönöm J. K. Rowling, hogy varázslatot adtál az életembe, és egy dolgot megígérhetek: soha, de soha nem fogok arról elfeledkezni, hogy mit kaptam...