szombat, március 20, 2010

Ismeretlen holttest a parkban

Ismeretlen személyazonosságú holttestet fedeztek fel pénteken reggel járókelők Egerben, a főiskola közelében.
A rendőrség reggel óta lezárva tartja az egri főiskola és a Bazilika közötti parkot, ahol az ismeretlen holttestet találták kora reggel. A megyei rendőr-főkapitányság szűkszavú közleményében csak a tényt erősítette meg, illetve azt, hogy folyik a vizsgálat az ügyben.
A térre nem lehet bejutni, a főiskolai hallgatók és dolgozók is csak diákigazolvánnyal, vagy hivatalos papírral mehetnek be a Líceumba.

Jelenleg az adatgyűjtés folyik, dr. Juhász István megyei rendőrfőkapitány későbbre ígért tájékoztatást.
A főiskola Eszterházy térre néző webkamerájának képe itt érhető el.
Frissítés: Információink szerint az áldozat egy hajléktalan férfi, akit az éjjel agyonvertek. A holttestre járókelők találtak rá kora reggel, akik értesítették a rendőrséget. Más forrásból úgy tudjuk, hogy - mivel vélhetően belső konfliktus állhat az ügy hátterében - a rendőrség jelenleg egyesével hallgatja ki a város hajléktalanjait - a hatóságok azonban nem erősítették meg az értesüléseinket, mindössze annyit mondtak: az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a vizsgálatot.
A Líceum előtti lezárást 13:30-ra részben feloldották, az épületbe is szabadon be lehet jutni. A parkosított területet azonban továbbra is szalagokkal zárja el rendőrség.

(Forrás: heol.hu)

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP