szombat, április 03, 2010

Menekülőút

Szinte talán egyetlen normálisnak mondható versem, amit az utóbbi időben írtam...

Menekülőút

Szerettem volna futni,
Talán messze el is szállni.
Menekülni minden bajtól,
Elbújni a belső hangtól.
Elevenen repkedett a szívem,
Nem csillapodott a lelkem sem.
Bizonytalan ültem a csöndben,
Vagy talán a régen leszállt ködben.
Innen már nem volt visszaút,
Minden szó és hang elhalkult.
Ha messzebb lennék, jobb lenne?
Akkor minden könnyebben menne?
Ha tudtam volna nemet mondani,
Ha nem akartam volna úgy hallani,
Ahogy ajkait lágyan hagyja el nevem,
Miközben lágyan végigsimít rajta a kezem.
Könnyebb lenne minden talán?
Lehet, de egy másik világ tavaszán.
Nem mondtam nemet, nem tudtam,
És most itt ülök, nagy magányomban.
A menekülő utat sohasem választom,
S hogy mi legyen, ki kell találnom.
Jó-e ez így, vagy válasszak mást,
De nem. Ő a megfelelő társ.

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP