kedd, június 22, 2010

Szex és New York - 5. évad.

 Értékelés: 10/7 - Meg kell mondjam, kicsit lapos volt, meglátszott, hogy csak 8 epizódos. Na, majd az utolsó évad!
Úristen, ez iszonyatosan rövid volt, mindössze nyolc epizód, és máris vége volt az ötödik évadnak. Igazából itt semmi olyasmi nem történt, ami olyan eget rengetően nagy változást jelentett volna. Carrie továbbra is éli a szinglik életét, de időközben könyvet is kiadnak a cikkeiből, és megismerkedik egy csodás pasival, Jack Bergerrel, akivel az eleji félreértések után mégis nagyszerű kapcsolatba bonyoldik.
Samantha végleg szakít Richarddal, és azt hiszem, épp ideje volt, már kezdtem megelégelni a huzavonát, és a monogám Samanthát, jobban szeretem az eredetit.
Miranda nevelgeti Bradyt Steve segítségével, és az apró kis játékok, megnyilvánulások után önmagának is beismeri végre, hogy szerelmes Stevebe, de sajnos ezt nem olyan könnyű megvalósítani, mint azt ő eltervezte magának.
Charlotte pedig talán megtalálta a nagy őt, de egy olyan pasi személyében, akire soha nem gondolt volna. Kopasz, szőrös, zsidó, teli szájjal beszél, és semmiben sem felel meg Charlotte ízlésének, de éppen ezért szép az élet. Ha egy olyan valakibe bele tudsz szeretni, akire nem is gondoltál volna. Épp ezért nem szabad a külső alapján ítélni.

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP