hétfő, június 28, 2010

TOP10 futballsztár - 6. Robin Van Persie

Robin Van Persie
(1983 augusztus 6.)
holland válogatott, Arsenal
csatár

Nos, egyre közeledünk a top 5 felé. A hatodik helyen a holland származású Robin Van Persie áll. Engem a mosolya fogott meg, olyan kis édes. :)
Szóval. Eddig két komoly felnőtt csapatban játszott, a holland Feyenoordban 3 évig, majd 2004-ben a londoni Arsenalhoz, az ágyúsokhoz igazolt, és azóta is az ő csapatukat erősíti. Csatár, 131 mérkőzésen 48 gólt lőtt az Arsenal színeiben.
A holland válogatottat szintén 2004 óta erősíti. Egyelőre 47 meccset játszott, és 19-szer talált bele az ellenfél hálójába. Komolyabb eredményei még nincsenek válogatott szinten, de a holland válogatotton látszik, hogy egyre erősebb, és egyre nehezebb őket legyőzni, már az EB óta. Csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé az idei vébén, ma játszanak Szlovákia ellen. Van Persie Kamerun ellen lőtte első idei VB-s gólját.
Londonban él együtt a marokkói származású Bouchrával, eddig két gyermekük született, egy fiú, Shaqueel, és egy lány, Dina Layla.

Nos, nekem a holland csatár a hatodik. :)

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP