szombat, július 03, 2010

TOP10 futballsztár - 1. Fernando Torres

Fernando José Torres Sanz
(1984. március 20.)
Spanyol válogatott, Liverpool
csatár

Nos, aki egy kicsit is ismer, és végignézte az előző kilenc játékost, és nem találta köztük a spanyol ászt, az gondolhatta, hogy hova fogom tenni. Talán kicsit elfogult vagyok vele szemben, hiszen négy éve a nagy kedvencem, de az én listámon megérdemli, hogy itt legyen.
Szóval Fernando a spanyol válogatott és a Liverpool csatára. 2007-ben az Atletico Madridból igazolt Angliába, pedig hosszú évekig senki nem tudta befűzni. Tudjuk, hogy nem a pénz az oka, a Merseyside-n heti tízezer fonttal kevesebbet kap/ott átigazolásakor.
Első évében rögtön övé lett a házigólkirályi cím, és megdöntötte az legtöbb gólok számát, amit első évét töltő légiós lőtt. Gólátlaga nagyon jó, 79 meccsen 56 gólt lőtt, míg az Atleticoban 214 meccsen 82 gólt lőtt. Sajnos nagyobb címet még nem ért el a Liverpoollal, de ami késik, nem múlik.
A felnőtt spanyol válogatottnak 2003 óta tagja, de előtte tagja volt U15-től U21-ig az összes junior válogatottnak. 2003 óta 77 meccsen 24 gólt lőtt, és 2008-ban Németország ellen a győzelmet érő gólt lőtte be, amivel ők lettek az Európa-bajnokok. Jelenleg is tagja a VB-s válogatott keretnek, de sajnos még nem talált a hálóba.
Kilenc éve van együtt feleségével, Olallával, akit 2009 május 27-én vett feleségül. Gyerekkori szerelme volt, és sok mindent köszönhet neki, mindenben mellette áll, nyilatkozata szerint. 2009. július 8-án született meg első kislányuk, aki a Nora nevet kapta.

Nos, számomra ő az abszolút favorit, az első!

2 megjegyzés:

Molly 2010. augusztus 6. 14:41  

Tudod nálam is ő az elsőő(L).!!!!!! Aztán David Villa szerintem is harmadik, de lehet hogy kicsit elfogult vagyok mert amikor felsoroltam magamban a 10 kedvencemet akkor Kakán kívül mindenki spanyol volt :D 8)
Ja és ezt olvastam egyszer: Torres imádnivaló személyiségű és mellesleg elképesztő ügyes lábakkal megáldott félisten :D:D (egy másik fanfic után volt komiba, de szerintem találó:P)

gabi 2010. augusztus 7. 9:12  

az biztos, hogy találó rá :D David Villa nálam is kerülhetett volna előbbre, de jó ez így :D

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP