Kiál(lí)tás a családokért.

Tweet

Októberi bentmaradós hétvégénk keretében Nyíregyházán is jártunk, ahol az országszerte híres Kontraszt kiállítás egyik állomása van, a Hittudományi Főiskola épületében. Sokkoló, megérintő.
A Kontraszt a Kiál(lí)tás a családokért alcímet kapta, ami igazán találó. A kiállítás tíz termen keresztül vezet végig az élet rossz és jó oldalain, az ellentéteken. Először a családon belüli erőszak, a viták, a válás nehézségeit figyelhettük végig, majd szembeállították ezt a boldog, apa-fiú kapcsolattal, ami valamelyest lenyugtatott minket.
Ezután a házasság, a párkapcsolatok örömeibe tekinthettünk be, majd ezek hátulütőit, a válást, a féltékenységet, a félrelépést, az alkoholizmust, mint fő válási okokat láthattuk képek és videófilmek keretében.
Az engem szinte leginkább megérintő terem, a születés csodája, illetve az abortusz volt. Soha nem láttam még igazi abortuszt, de itt nem egy felvételt mutattak a műtét elvégzéséről, és soha senkinek nem kívánom ezt a látványt, azt az érzést. Engem, mint kívülállót lesokkolt. Látni az apró picike lábakat, picike kezeket, még szinte ki sem fejlődött életeket, ahogy elszakítják őket a létezéstől, ahogy kiszippantják őket a biztonságot adó anyaméhből.
Az öngyilkosság és az ahhoz vezető út, a depresszió is bemutatkozott előttünk. Igazából sokan bele sem gondoltak, hogy mennyi sokszor merül fel bennük is olyan gondolat egy-egy kudarc után, ami egy gyengébb jellemnél már öngyilkossághoz vezethet...
A következő téma az alkoholizmus, a dohányzás, illetve a droghasználat volt. Valódi felvételeket mutattak az alkoholizmus káros hatásairól, részegen történő balesetekről, illetve Karcsika, a drogos fiú felvételeit, aki videózta magát belőtt állapotban. Illetve felvételt a halála utánról, hogy hogy is nézett ki az aranylövés után.
Ezután egy kis lazításképpen a világ problémáiból szemezgethettünk. A pénztelenségről, a nincstelenségről, illetve az éhínségről a világ szegényebb országaiban.
Engem leginkább az utolsó terem érintett meg, ahol a megváltás csodáját nézhettük végig egy videó segítségével. Adott egy hídmester, tudjátok, aki a vonatoknak irányítja a hidat, hogy felnyíljon, vagy lezáródjon. Ennek a hídmesternek a fia nagyon szívesen játszott a vonatok környékén, a hídon, mígnem egyik nap beleesett a szerkezetbe, ami irányítja a hidat. Ez nem is lenne akkora baj, ha nem jött volna pont a vonat. Az apának döntenie kellett, hogy megmenti a fiát, és megöl több száz életet, vagy megment több száz életet, és megöli a számára legfontosabbat, a fiát.
A vonaton közben egy nő éppen heroint melegít, hogy belőhesse magát. Az apa dönt. Leengedi a hidat, és sírva öli meg a fiát. A nő kinéz az ablakon, és látja a férfit zokogni, a kanál kiesik a kezéből, leteszi a drogot. Évek múltán a nőnek gyereke születik, és véletlenül találkozik az utcán a férfival, rávillantja mosolyát, a kisfiúval együtt - és az apa megérti: létezik megváltás.
Igazán megérintő és tanulságos ez a kiállítás, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy megnézhettük. Nem egy ember szeméből könnyeket csalt ki, bár ezt szerintem nem csodálja senki. A mai világban szükség van ilyenekre, hogy ne csak a rohanással törődjünk, hanem egy kicsit figyeljünk oda a másikra, figyeljünk oda önmagunkra, figyeljünk oda a problémákra. Nem tudtam, hogy ez vár majd ránk a kiállítás másfél órája alatt, de megérte. Szerintem megérte.