vasárnap, március 27, 2011

Egy részen túl


Hát, a március nehezén végre túl vagyok, kezdhetek fellélegezni. Az utóbbi három napban Egerben voltam egy országos irodalomversenyen, amin már tavaly is jártam. Most sokkal jobban sikerült, mint tavaly, továbbjutottam a szóbeli fordulóba, elméletileg nagyon jó szóbelit mondtam, de sajnos "kiemelt" helyezett nem lettem, mindenképpen valahol 7-10 között lehetek, 10. volt az írásbelim, de nem tudom, a szóbeli mennyit változtatott rajta. Mindegy, nagyon örülök ennek az eredménynek is, és csudijó három napot töltöttünk Egerben.
A suli is kezd egy kicsit lazulni, most egy nyugodtabb időszak következik, de így is rá kell hajtanom, sok mindenből kellene "javítanom", meg ilyesmi. De remélem, hogy sikerül :)
Tök jó úgy gondolni a napokra, hogy úristen, nem vagyok elhavazva, lesz időm, csak legyen megint hétvége, mert azért nem esett jól megint szombaton hazajönni... :S 

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP