péntek, április 16, 2010

Szép kis két hét.

Na, igen, most jó hosszú ideig nem voltam itthon, bentmaradós hétvégén vagyok túl. Egész gyorsan elment, bár azt hittem, soha nem érek már haza. Azért ez volt az utolsó előtti az évben, kezdek megnyugodni. De azért jó muri egy-egy ilyen hétvége, még ha az is benne van, hogy nem jövünk haza.
Na, de kezdjük a múlt héttel. Eddig szerettem a kémiát, semmi bajom nem volt vele, és neki sem velem, egészen múlt hét csütörtökig. Miért kellett cetlit írni? Áh, pedig egész jó átlagom volt, erre most bezsebeltem egy 2/3-ot belőle. Nem kéne, nem kéne. Nem baj, a Meg kell csinálnom lista élén van, hogy javítok kémiából.
Aztán eldöntöttem, hogy nekem kell egy tetkó. Már érlelődik bennem egy ideje, valamilyen szinten anya is benne van, de még nem 100-as. De nekem kell egy tetkó. A derekamra egy kínai jel. Még nem tudom, mi, mikor, és hogyan, de kell.
Ugye pénteken indultunk, és megnéztük este Pesten a Macskákat. Meg kell mondanom, jobbat vártam tőle. Annyira nagy feneket kerítenek az egésznek, pedig közülünk nem sokaknak tetszett. Lehet, hogy csak az én osztályom ilyen szűk látókörű, vagy nem tudom, de tényleg nem tetszett. Jobb is lehetett volna, de ez van.
Szombaton Balassagyarmat és Szécsény volt terítéken. Voltunk Ferences kolostorban, ott kissé elhúzódott az idő, és az időjárás is kaki volt, de a kaja finom volt, jóllakott mindenki. Majd Palóc múzeumban jártunk, ami igencsak érdekesnek bizonyult, ahhoz képest, hogy múzeum volt. Mi már csak elég negatívan állunk a múzeumokhoz, láttunk már jónéhányat, de ez kifejezetten tetszett.
Este szabadprogramunk volt, méghozzá 3(!) óra, ami nálunk rekordmennyiségnek számít. Jó esténk volt :)
Másnap Ipolytarnócon jártunk, ahol az ősmaradványt tekintettük meg, illetve 3D-s és 4D-s moziban is jártunk. Na, ez nagy élmény volt, szívesen beülnék még egy 4D-s mozira! :)
Hollókő is isteni volt, főleg az étterem, ahol ebédeltünk. Élő zene, meg minden. Csak ne lett volna hideg a várban, még azt mondanám, érdekes is lett volna.  De ilyen időben.... huhúúú, nem csoda, hogy jól megfázott a fél osztály :) A képen egyébként egy osztálytársam van! :)
Voltam szavalón is a héten, sajnos kisebb sikerrel, mint amihez hozzászoktam, erről ne is ejtsünk inkább több szót.
Elkezdtem Tippmixelni. Tudjátok, az a sporteseményes fogadós játék. Hát, az utóbbi két hét nem jött össze, de remélem, hogy egyszer végre sikerül nyerni. Addig nem adom fel, míg legalább egyszer nem megy! Túlteng bennem a versenyszellem. Legalábbis ebből a szempontból. Amúgy... nem nagyon.
Tök fura belegondolni, hogy mindjárt ballagás, mindjárt érettségi szünet a gimiben, aztán nem lesznek végzőseink... el sem hiszem...
Jövő héten filmnézés önismereten, Malena. Részleteket már láttam belőle, felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsi leszek rá, hogy miért pont ezt választották... Habár, testiség a jelenlegi téma... van értelme.
Egyelőre ennyi, még jelentkezem majd!

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP