vasárnap, április 18, 2010

Vampire Diaries s1e18


Megnéztem egy újabb részt a Vámpírnaplókból. Már tegnap este elkezdtem, de csak most tudtam befejezni.
Ez valamivel nyugisabb volt, mint az előző, de azért így is bőven voltak benne izgalmas részek.
Először is, megjelenik Elena és Jeremy nagybátyja, John, aki természetesen tagja az alapítók tanácsának, ami nem kis fejtörést okoz Damonnak, főleg, hogy tudja, hogy ki is ő valójában. Stefan nem önmagaként viselkedik, amióta ivott Elena véréből, újabb és újabb emberi vérre vágyik, bármennyire is küzd ellene.
Az alapítók bálján vagyunk, mindenki ott van, aki számít. Stefan egész nap részeg, ezzel próbálja meg ellensúlyozni a vérre való vágyódást, kisebb-nagyobb sikerrel.
Damon megpróbálja megölni Johnt, aki később visszatér a halálból, és kiderül, hogy ugyanolyan gyűrűje van, mint Alaricnak, amivel képes visszatérni a halálból. Olyan titkok tudója, amit senki sem tud, és nem is akarja elárulni.
Ty megcsókolja Matt anyját, amiből nagy verekedés születik, Stefan "iszik" a nő véréből. Közben Jeremy elolvassa Elena naplóját, és mindent megtud, valószínűleg azt is, hogy a Salvatore fivérek is vámpírok.
Az tetszik, hogy Stefannak végre a rossz oldalát is megismerhetjük, de az kifejezetten nem, hogy Damon próbálja biztatni, hogy térjen vissza az emberi vérre. Elena megbízik Stefanban, és úgy tűnik, minden oké, amikor is Damon újra emberi vérrel kínálja, Stefan pedig nem tud ellentmondani a kísértésnek...

0 megjegyzés:

Flores e Flowers

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Sobre a Emporium

Fotóm
gabi
17. sárospatak. könyvek. zene. filmek. mozi. sorozatok. nevetés. élet. szivárvány. napsütés. forma1. foci. spanyolország. newyork. barátok. füst. tánc. német. irodalom. twilight. írás. újságírás. média.
Teljes profil megtekintése

  © Blogger Template by Emporium Digital 2008

Back to TOP