I'm not a princess, this ain't a fairytale.

Tweet
Hát, itt vagyok. Túl a két héten, túl a bentmaradóson, túl az életemen, ha mondhatom így. Márpedig, azt hiszem, mondhatom így.
Két hétig nem láttam az itthont, és egész jól bírtam, a szokásoshoz képest. Jó volt. Pest szépségeivel ismerkedtünk meg a hétvégén, Közlekedési Múzeumban, Bazilikában, Mezőgazdasági Múzeumban, sőt, színházban is jártunk. A darab (Páratlan Páros) rendkívül jó volt, humoros komédia, ami egy picit elvonta a figyelmemet a rám/ránk váró megpróbáltatásokról.
Megszerveztem/tük az őszi bált, végül, és nem is sikerült olyan rosszul, mint amire számítottam. A műsor része rendben lezajlott, és a buli is egész jól sikerült. Átmentünk a "vizsgán", azt mondták, és remélem, nem ez volt az utolsó általunk szervezett esemény.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy visszamenjek a koliba, és ismét ne legyek itthon. Ott minden annyira más. Hiába kemény a suli, hiába veszi el minden szabadidőmet, mégis szabadnak érzem magam. Szabadabbnak, mint itthon, ahol szembe kell néznem ismételten egy csomó problémával. Bárcsak egy csettintéssel visszakaphatnám a régi életemet! Mit tettem? Már én sem tudom. Nem tudom, hogy kezdődött a vita, hogy kezdődött az egész, egyszerűen csak el akarom felejteni az egészet, és azt akarom, hogy úgy legyen, mint régen. Mikor még minden olyan könnyű volt. Miért olyan nehéz a felnőtté válás küszöbén állni? Miért olyan nehéz átlépni az akadályokon, amiket az élet gördít elénk? Mert ez a nagy kotyvalék az életem. És nem akarom, hogy kotyvalék legyen. Azt akarom, hogy színtiszta ásványvíz, vagy akármi legyen, de ne moslék. Márpedig nagyon úgy érzem, hogy most moslék az életem.
Azt hittem, jön a karácsony, és minden oké lesz. Az utóbbi időben kezdett minden megváltozni, minden a jó irányba fordult, és azt hittem, hogy ennyi volt, végre megnyugodhatok. Hát, tévedtem. Talán egy kis vihar előtti csend volt, és most tombolhat a vihar.
De én nem szeretem a vihart. Én félek tőle... és nincs, aki megvédjen...

Fáj a búcsú

Tweet
Még régebben írtam, de csak most találtam rá.

Fáj a búcsú

Párnámba temetem arcomat

Felidézem csodás mosolyodat.

Titokban arra gondolok,

Így élni tovább hogy fogok.

Forró cseppek kúsznak arcomon,

Gondolkozom egy mondatodon:

"Szeretlek, s el nem hagylak soha."

De mégis elrepültél tova.

És érzem, hogy fáj a búcsú,

Hiszen hosszú volt az utunk,

De véget ért, s most nincs más,

Csak a fájdalmas búcsúzás.

Egy kis önsajnálat...

Tweet
Mostanság kicsit elhanyagoltam az ide való írást, hagytam magamat pihenni a szünet alatt, bár ebből nem lett valami nagy pihenés.
Annyira sokat kell tanulnom, hogy néha már a falra mászok. Tegnap a történelem volt terítéken, és esküszöm, a két és negyed év alatt, amióta gimnazista vagyok, soha nem tanultam még annyi történelmet, mint csak a tegnapi nap folyamán. Nagyon remélem, hogy hasznos is lesz, jó lenne jó jegyeket szerezni belőle.
Most megint azt érzem, hogy picit túlvállaltam magam, szokás szerint.
18-ára meg kellene szerveznem az őszi bál elé egy műsort, de őszintén, fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. Az még menni fog, hogy verseket keresek, írok egy köszöntőszöveget, és megkérem a srácokat, hogy táncoljanak. Kellene valami éneket is szerezni, mindezt összerakni, összepróbálni...
Versenyek, amik várnak rám, vannak bőven. A tanulást sem kellene elhanyagolni, és még az életemet is újból rendbe kellene hozni, mert ismételten egy katasztrófa.
Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy vége legyen a szünetnek, és visszamehessek a hajtásba, hogy letudjak mindent, és kiadjam magamból minden feszültségemet. Mert itthon hiába teszem, abból úgyis mindig csak a vita van.
Néha egyszerűen csak el szeretnék futni, de nem tehetem. Túl kell élnem, és el kell viselnem, de kezdek megerősödni, most már kezdek.
Szerencsémre ezúttal két hétre kell visszamennem, két hétig haza sem jövök. Legalább egy kis nyugalmat hoz majd ez az idő, remélem.
A héten végre újra találkoztam a barátnőmmel, Edinával. Jól esett eltölteni egy délelőttöt együtt, már több mint egy hónapja nem láttam, annyira zsúfolt mindenem nekem is, neki is. De mindent megtárgyaltunk, végre, hiszen volt mit. :)
Azt hiszem, megyek, és folytatom a történelmet. Még nem végeztem...

Színek

Tweet
Sötétség borul életem egére. Néha magam sem tudom, mi miért van, mit miért csinálok. A dolgok csak úgy jönnek maguk után, a szavak csak úgy folynak a számból, de néha nem tudom, miért. Mit érek el ezzel? Csak úgy kimondom, ami először eszembe jut, de néha nem az a helyes. Néha csak át kellene gondolnom a dolgokat, és így szép, kínos helyzetektől menthetném meg magam... Ezt akarom én?
Mi lenne így az izgalom az életemben? Szürke lenne az egész, arra meg nincs szükségem, azt hiszem. Nem. Nekem kell az izgalom... Kell a színes élet, mert az vagyok én.