Szeretkezz, ne háborúzz!

Tweet

Harry Potter fanfiction még 2008-ból :)

Szeretkezz, ne háborúzz!

- Potter! Egyszer látnám azt, hogy nem átkozódtok Perselusszal! - rontott a drága Evans nekem. Igaz, egy kicsit váratlanul ért ez a hirtelen támadás, de annál nagyobbat mosolyogtam rajta. Szinte tüzelt a tekintete, csoda, hogy nem füstölt a füle.

- Ne légy mérges, szépségem, árt az arcocskádnak! - mondtam vigyorogva, majd feltápászkodtam a földről. A cikeszt, amit dobáltam, a fa alatt hagytam, vagy megtalálják, vagy nem. Majd találnak maguknak másikat.

Elszántan lépdeltem a fújtató Lily felé, egészen közel, és látszott, hogy szinte beleremeg a közelségembe. Ah, és még meri azt mondani, hogy egy kicsit sem tetszem neki. Felnézett rám, és azt hiszem, hogy elveszett a szemeimben.

A gyönyörű téli napsugár melegét éreztem feltűrt ingem mentén, a karomon. Még csak néhány madár merészkedett vissza délről, azok csicseregtek. Az ég ragyogott, mintha már csak nyár lenne. Bárcsak már nyár lenne! Így is fura volt, sosem volt még januárban ilyen meleg.

- Nem… vagyok… a szépséged - hebegte. Úgy tornyosultam fölé, mintha körülbelül két fejjel magasabb lennék, pedig ennek csak a felével. De ő egy kicsit összegörnyedt, távolodni próbált, viszont nem sikerült neki. - Miért bántod mindig Pitont? Mit ártott neked? - kérdezte végül, mikor uralmat nyert az izgatottsága feled. Aj, de imádom ezeket a kérdéseket. Mintha nem lenne alapvetően egyértelmű, hogy nem én bántom őt, hanem ő engem.

- Már elmondtam, hogy ő kezdi, nem? Egyébként, vele az a baj, hogy él. Mintha már ezt is mondtam volna. Különben is! Mit legyeskedik mindig körülötted? - Legyek féltékeny, vagy ne? Ki tudja…

- Közöd, Potter? Nem vagy a pasim, sem pedig az anyám, hogy tudnod kellene róla…

- De még lehetek! Mármint a pasid. Az anyád nem, mert akkor nem tehetném meg ezt - mondtam vigyorogva, majd se szó, se beszéd, megcsókoltam, méghozzá a száján, és eléggé vadul.

Jó volt ízlelni az eper ízű ajkakat, de nem tarthatott sokáig. Nem csókolt vissza, sőt, elhúzódott, és lekevert egy jókora pofont. Ember! Ez csattant, de rendesen.

- - -


Hogy merészeli? Ki mondott neki olyat, hogy valaha is megcsókolhat? Nem mondom, hogy nem édes, ahogy a vörösödő arcát simogatja, masszírozza, de akkor is… Elegem van abból, hogy mindig az akaratom ellenére csókolgat! Hogy nem bírja megérteni, hogy én nem akarok tőle semmit?

Jaj, legalább a születésnapomat ne felejtette volna el. Barátok vagyunk, vagy mi. Nem a legjobbak, de nagyjából azok. Ha kell, tudunk mi illedelmesen is beszélgetni, csak ne lenne annyira egoista majom. Legalább ma, a születésnapomon ne.

- Húzz a tudod hová, Potter! Gyűlöllek! - mondtam, nyelvet öltöttem, majd elszaladtam, egyenesen a kastély irányába. Nem értem, miért, de könnycseppek csorognak végig az arcomon. Vagy életem legjobb, vagy legrosszabb húzását tettem most. Mármint a pofonnal és az utolsó szavammal.

Elértem a hatalmas ajtót, és még vetettem egy újabb pillantást Potterre, aki - kifejezetten fura módon - egy elsőssel játszott. Már mindketten seprűn ültek, és úgy tűnik, hogy nem csak terelőnek jó, hanem fogónak is jól beválna, ugyanis a cikesz elkapását tanítgatta a fiúnak. Könnyen túltette magát a kis afférunkon.

Letöröltem az arcomról a könnyeket, és úgy döntöttem, inkább a könyvtárban töltöm a délután további részét, McGalagony professzor rengeteg házit adott, és valahogy nehezen megy a mostani anyag. Nem beszélve Lumpsluck professzorról. Kedvelem, kivéve, mikor ilyen nehéz bájital főzéséből kell esszét írni.

- - -


Ha elment, hát elment, nincs mit tenni. Elutasító, de teszek én majd még ez ellen. Hadd higgye csak, hogy nem is emlékszem, hogy ma van a születésnapja. Annál nagyobb lesz majd a meglepetés számára! Mindent előkészítettem, pontosabban előkészítettünk Remusszal. Siriusban ilyen téren nem lehet megbízni.

Hol egy csajjal kavargat, hol eszik, hol pedig alszik. A napja ebből a három tevékenységből áll, no, néha csatlakozik hozzá a szex is, de ha szerencsés a csajozás téren. Szóval ő nem az a romantikus alkat. Minden nap más csaj, maximum minden héten. Ez azért túl sok.

- Tony! Mára elég lesz, már késő van, lassan mennem kell - kacsttam kis barátomra, aki nevetve jött, hogy magával vigye a cikeszt. Még szép, hogy nem fogom elkérni. Mit mondtam volna? Szeretnék egy elsősökkel edzeni, hogy bekerüljön a csapatba jövőre? Tudom, hogy szegénykémet csak akkor veszik majd be olyan fiatalon, ha nagyon jó, különlegesen jó játékos. És mivel jövőre már nem lesz itt Chris, ezért itt az alkalom, hogy új fogót keressünk.

- Köszi, James, olyan jó, hogy te gyakorolsz velem. Hiába kértem Siriust, azt mondta, hogy nagyon elfoglalt.

- Hagyd csak, neki mindig van valami dolga - nevettem. Máskor is szívesen jöhetsz hozzám. - Mondjuk holnap? Nekem is jól jön majd egy kis edzés. Akár a pályára is lemehetünk, nem kell mindig itt a tóparton játszadozni!

- Még egyszer köszönöm, James, és rendben van. Holnap este… hatkor? Az jó lesz?

- Naná! Tudomásom szerint nincs más programom. - Nincs is. - Most már tényleg mennem kell, randim lesz - nevettem Tonyra.

- Sok sikert, lassan nekem is lesz már!

- Hamar kezded, öcskös! Ki a szerencsés?

- Még titok - kacstt ezúttal ő. Eliramodtam a kastély felé, hogy megkeressem Remust. Remélem, hogy a klubhelyiségben bujkál, és minimum Aliciát boldogítja, vagy az én randimat szervezi. Vagy mindkettő.

- - -


Remus rettentően somolygott, mikor elmentem mellette, hogy felballagjak a hálótermünkbe, és ott töltsem az estét, tanulással. Ha nem tudnám róla, hogy normális, pedáns prefektus, akkor azt hinném, hogy sántikál valamiben, aminek nagyon nagy valószínűséggel köze lehet a mi drága ki Potter barátunkhoz.

Beléptem a hálóterembe, ami tök üres volt. Fura, a csajok általában ilyenkor itt tartózkodnak, a nap pasikban gazdag eseményeit taglalják. De most… itt valami nincsen rendjén. Egy levél hever az ágyamon.

Kövesd a rózsák útját, és rátalálsz arra, amire vágysz.

Ki a fene ír nekem ilyet? Mihez jutok én el? És milyen rózsák útját? - gondolkodtam. Lenéztem a lábam alá, és most vettem csak észre, hogy rózsaszirmokon taposok. Eddig nem is láttam! Esküszöm, hogy mikor beléptem, itt még egy darab szirom sem volt! Megőrültem.

Istenem, add, hogy ne legyen benne Potter keze, csak add!

De elindultam. Végiglépkedtem a hálótermen, a folyosón, az egész klubhelyiségen, ami mostanra teljesen kiürült. Az ég áldja már meg őket, mondjon valaki valamit!

Kiléptem a portrélyukon, a Dáma pedig somolyogva nézte, ahogy feljebb indulok, egészen a hetedik emeletig. Továbbmentem, majd egy régi szobor mellett álló ajtóra révedt a tekintetem. Na, ez eddig nem volt itt!

A levelet még mindig a kezemben tartottam, és most magam elé tartottam, hogy újra elolvashassam. De ezúttal már egy másik szöveg állt rajta.

Lépj be, s felhagysz minden gonddal, szerelmedre találsz.

Benyitottam. Egy gyönyörűen feldíszített terembe értem, középen asztal, rajta egy minimum háromfogásos vacsora, az asztal két végén egy-egy szék. A falon egy hatalmas felirat: Boldog születésnapot, drága Lily! Még jobban körbepillantottam, és egy baldachinos ágyat pillantottam meg, rajta pedig Potter feküdt.

- A kur… - nyeltem el egy szitkot. - Mi a halált keresel itt, Potter? Mi ez az egész? - Hát, ha nem láttam volna meg az ágyat, talán még szép is lett volna. De megláttam. Miért? Miért kell neki mindig mindent elrontania?

- - -


Itt van, megjött, de valami nem tetszik neki, látszik rajta, mikor meglát az ágyon. Mi baja? Talán nem elég szép? Pedig direkt neki kívántam baldachint, tudtommal szereti.

- Én is szeretlek - mondtam nevetve az elfojtott káromkodása után.

- Persze. Ennél romantikusabbat nem tudtál volna?

- Mi hiányzik még, bogaram? Pezsgő? Eper, szőnyeg? Kandalló? Csak kívánj, és teljesül!

- Szép is lenne, ha csak vacsoráról lenne szó. Baráti vacsoráról - tette hozzá, mikor meglátta felcsillanó szemem. Most mi van? Nem akarok én semmi rosszat. A szex természetes dolog két szerelmes között, főleg ennyi idősen.

Megint elindultam felé, akárcsak néhány órája. Mit ne mondjak, ennek sosem tud ellenállni. És mondom, megint nem mozdul, mint akkor, kora délután. Nem hátrál, semmi.

- Én tényleg szeretlek - duruzsoltam a fülébe, mielőtt végigcsókoltam volna a nyakán. A kezében tartott cetli, amit tőlem kapott, a földre hullott, de nem izgatott, amint látom, őt sem túlzottan. Észrevette már a pólómat? Szép kis felirat díszeleg rajta, ami talán most még igaz is lehetne ránk.

- Szeretkezz, ne háborúzz? - kérdezte suttogva. - Mi ez?

- Csak egy póló, rajta egy mondattal. Miért nem igaz? Jobb kellemes elfoglaltságokkal tölteni a napot, mint arról hallani, hogy háború van a világban. Vagy te nem ezen az állásponton vagy? - fordultam vele szembe.

- De, de azt gondolom, hogy ennek most semmi köze a világban dúló háborúkhoz - suttogta szelíden. És megcsókoltam. Ráhajoltam az ajkaira, hevesen ízleltem, mintha az életem függne a cseresznyepiros, eper ízű ajkaktól.

- - -


És megcsókoltál. És én viszonoztam. Nem tudtam mást tenni, az eszem, a testrészeim nem engedelmeskedtek a szívemnek. Ha most beszélni tudtam volna, egyetlen egy szót ordítottam volna: SZERETLEK!

Felkapott az ölébe, és megával vitt az ágyhoz… de én… én még senkivel… de te ezt talán nem tudod.

- James - állítottam meg egy percre a nyakamon játszadozó nyelvedet.

- Tudom, Lil, tudom. Még én sem - nyögte. Na, ez meglepett. Ahhoz képest, hogy mennyi lánnyal cicázott már… még eggyel sem feküdt le? - Na, ez meglepett, ugye? - mosolygott negédesen. - Megesküszöm a saját életemre, hogy még senkivel nem voltam együtt úgy, bár már tervbe volt véve. De téged szeretlek már tavaly óta. De kérlek, ne mondd, hogy nem akarod, itt, most, velem.

Nem válaszoltam, csak újra megcsókoltam. Most már tudtam, hogy elvesztem. Sőt, már akkor elvesztem, mikor közelebb lépett hozzám a „Szeretkezz, ne háborúzz!” feliratú pólójában, ami most már mellettünk hever a földön.

Sosem vettem még észre igazán, milyen kidolgozott, izmos mellkasa van. Csak most, mikor az enyém lehet.

Gyorsan - talán első alkalomhoz képest túl gyorsan - tűntek el rólunk a ruháink. Gyermeki ügyetlenséggel, de mégis hatalmas szenvedéllyel simultunk össze, immár egészen meztelenül. Egyik keze az arcomon pihent, néha-néha végigsimított rajta, de a másikkal bejárta az egész testemet, minden egyes porcikámat megbizsergette az érintése, egészen libabőrös lettem.

Én a nyakát, az arcát, a száját csókoltam, ahol csak értem. Szeretem.

Remegve nézett rám, mikor belém hatolt, de rajtam egy csipetnyi félelmet, bizonytalanságot sem fedezhetett fel. Nem, mert biztos voltam benne, hogy ma jót cselekedtem. Akkor, azzal a szóval, hogy gyűlölöm, azzal rosszat.

- Szeretlek - suttogtam gyönyörtől mosolygó arcon, mire újra és újra megcsókolt.

- - -


Szeretkezz, ne háborúzz. Ez a mondat hozta meg a sikert. Nem a vacsora, nem maga a születésnap, sem pedig az ötlet. Maga a mondat. Szeretkezz, ne háborúzz. És igaz. Szeretkezni sokkalta jobb, élvezetesebb elfoglaltság, mint folyton folyvást egymást ugratni, és egymással veszekedni.

- Boldog születésnapot, angyalka - suttogtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába. Elmosolyodott, és még a lehetőnél is jobban hozzám bújt a takaró alatt, meztelen testének minden egyes porcikáját hozzányomva az én testemhez.

- Igazad volt, tényleg helyes a mondat, minden értelemben. - 17. születésnapom legszebb ajándéka volt ez. A szerelem.

Szeretkezz, ne háborúzz! - jelent meg a Lily által leejtett cetlin, örökre beleégve a papírdarabba. Eltéphetetlen, letörölhetetlen arról…