Vissza akarlak, és vissza is foglak kapni!

Tweet

Körülbelül ezermillió évvel ezelőtt írtam, talán a nem fanfiction pályafutásom legelső műve...

Vissza akarlak, és vissza is foglak kapni!

Már egy hónapja szakítottam vele, de annyira megbántam, mint még soha semmit. Hogy engedhettem el a világ legjobb, legkedvesebb nőjét? Vele egyszerűen minden csodálatos volt. Olyan sokáig vártam rá, és amikor jött… az maga volt a tökély. És én hülye… egy kicsit ellaposodott, az egész néhány napig tartott, de én mégis megelégeltem. Már éppen kezdett volna újra lángolni a dolog, mikor kimondtam. Hogy lehettem ennyire nagy marha?
Megpróbáltam beszélni vele, de nem volt hajlandó még csak hozzám sem szólni. Ennyire megsértődött volna? A fenébe! Miért nem tudom megérteni a női agyat? Miért nem tudok egyszer az életben megtartani egy nőt, akit úgy szeretek, mint azelőtt senkit? 28 éves vagyok, és már kétszer eljegyeztem valakit. És mindkétszer elvesztettem, úgy érzem, a saját hibámból. Elvégre megcsaltak, mindkét alkalommal, mi más lehetne az oka, ha nem én? Bennem van a hiba, azt hiszem, meg vagyok átkozva.
Gabyval még nem jutottunk el az eljegyzésig, de már tényleg nagyon közel voltunk hozzá. És tudtam, sőt, még most is tudom, hogy mindenképpen ő számomra az igazi, nem kell tovább keresgélnem. És egy hülye szeszély miatt mégis szakítottunk. De vissza fogom szerezni!
Elhatároztam, hogy buszra szállok - a kocsim szervizben van, eljött a műszakiztatás ideje - és felkeresem. Az e-mailekra, a telefonon hagyott üzenetekre nem reagál, ezért személyesen keresem fel, hátha úgy nem fogja az orromra csapni az ajtót.
Útközben az MP4 lejátszómat hallgattam. Már épphogy harminc éves vagyok, de nem tudok leszokni az ilyen eszközökről, imádok zenét hallgatni. Jól esik, főleg utazás közben. Legalább nem kell a külvilág szörnyű zajaira figyelnem. Ordítozó emberek, zajos autók és járművek… csak a zenét hallom.
Gaby kedvenc számai. Rátettem őket, hogy hallhassam. Közös számunk csendül fel a fülemben a fülhallgatóból: Alicia Keys No One című száma.
Több elsőnél szólt ez. Az első csóknál, sőt, még akkor is, mikor először szeretkeztünk, az is a lakásán volt.
Gondolatban már többször lejátszódott bennem, hogy mi fog történni Gabynál, de a vége mindig az lett, hogy elhajtott. Elég pesszimizmus szorult belém, tudom.
A busz nem messze Gaby házától állt meg, 100 métert kellett gyalogolnom, hogy a házhoz érjek. Nagy, modern épület volt, tele üveggel. Nagyon szerette, ha van kilátás, és ha világos van, és ezt nem halvány színekkel, hanem ablakokkal oldotta meg.
26 éves, és jól menő ügyvédnő, pénze tehát van egy ekkora ház fenntartására. De talán túl egyedül érzi magát benne, ezen akarok változtatni azzal, hogy visszaköltözöm. De ehhez az kell, hogy kibéküljünk.
Megnyomtam a fekete ajtó melletti csengőt, és fél perc múlva a szőkésbarna szerelmem nyitott ajtót.
Gyönyörű volt, mint mindig, könnyed, zöld ruhát viselt, szeme csukva volt, meg sem nézte, hogy ki áll előtte, magához húzott, és megölelt.
Enyhén szólva meglepett a reakciója, de nem esett rosszul. viszont miért nem vette fel a telefont? Miért nem írt e-mailt, ha most így reagál?
- Bocsánat, Chris, azt hittem, hogy nem te vagy, mást vártam - mentegetőzött, majd elpirulva fordította el a fejét. - Mit akarsz? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.
- Beszélnem kell veled - jelentettem ki. - Nagyon fontos - tettem hozzá, mire félreállt, és beléptem a napfényes előszobába, ahonnan pedig a nappali felé vettem az irányt, de önkéntelenül is az étkezőbe pillantottam, ahol gyönyörűen megterített asztal állt. És nem engem várt.
- Csak kérlek, hogy siess, mert randim van - mondta. Csalódottan néztem vissza rá. Hát máris elfelejtett volna? Elfelejtett két és fél évet?
- Randid? Kivel?
- Karllal. Már két hete randizgatunk.
- Szóval két hete - vetettem oda nemtörődöm stílusban, de a szívem olyan hevesen vert, még pedig a düh miatt, amit közös barátunk - bár annak már csak nagyon nagy jóindulattal nevezném - iránt éreztem. Most azonnal képes lettem volna kinyírni. - Őt vártad öleléssel? - néztünk egymásra, de egy apró és gyors bólintás után el is fordította a fejét.
- Mit akarsz? - kérdezte ismét.
- Azt hiszem, ez most már tárgytalan - fordultam meg, hogy elhagyjam a lakást, de hűvös tenyerét az alkaromhoz érintette és megállított.
- Mondd el, kérlek! Nem hiszem, hogy hiába tetted meg ezt az utat, azok után, hogy szakítottunk…
- Mondtam már, hogy tárgytalan, Gaby, ha te már Karllal vagy.
- Miért?
- Nagyon okos nő vagy te, tudod nagyon jól, hogy miért - mosolyogtam, de lerítt rólam, hogy erőltetett volt. - Vissza akartalak kapni, de látom, hogy te már nem engem akarsz.
Újra megfordultam, és az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam, de még visszanéztem egy pillanatra. Néhány fekete könnycsepp szántotta végig az enyhén napbarnított bőrét, a szokásosnál is természetesebbnek mutatva azt. Mindig is mondtam neki, hogy jól állnak a könnyek.
- Most még megállíthatsz. Ha megteszed, ha nem, tudd, hogy szeretlek, és tudom, hogy te is engem. Bárkinek, bármit mondasz, ideig-óráig magadat is becsaphatod, de mi mindig szeretni fogjuk egymást - hadartam, majd kimentem, és bezártam a fekete ajtót. Örökre kiléptem az életéből, egy ilyen érzés járta át a szívemet.
Enyhe, nyári szellő csapta meg az arcomat, és borzolta fel a szőke hajamat. Szippantottam egyet a rózsaillatú levegőből, ami rá emlékeztetett, majd leléptem a járdára, hogy ismét a nem messze álló buszmegálló felé vegyem az irányt…
De egy lágy, már-már angyali hang megállított.
- Igazad van! - kiáltotta utánam Gaby az újra nyitott ajtóból. - Tényleg téged szeretlek, Chris! - Több járókelő is az én reakciómat figyelte, én pedig mindent magam mögött hagyva futottam a már síró Gaby felé, karjaimba zártam, és megcsókoltam.
Behátráltunk a házba, még az ajtót is nyitva felejtettük, de ez egy igazán nyugis környék, nincs mitől tartani. Közben egy pillanatra sem váltunk el egymástól, már csukott szemmel is megtaláltuk a hálószobát.
Ezt a szenvedélyt hiányoltam én, ami most lángol körülöttünk. Ezt, amit most tökéletesen megkapunk. A lenge, nyári inget az ágy végéhez dobta, így tett saját ruhájával is. Sortomat magamról húztam le, de előtte még újra forró csókban forrtunk eggyé.

* * *

És tényleg ez volt, ami ellapult az utóbbi időben. Ez hiányzott, ilyen volt az elején, mint most. Most minden rendben. És azt hiszem, hogy ezt akár békülésnek is nevezhetem.
- Szeretlek - súgta a fülembe.
- Én is - adtam puszit a homlokára.
- Hahó! - hallottam egy hangot a folyosóról. Ismerős volt, de hirtelen nem tudtam hová tenni. - Nyitva volt az ajtó, gondoltam, bejövök! - Ez Karl! És épp ide tart… - Bébi! Gaby, itt vagy? - nyitott be a háló ajtaján. Felpillantottam a már ülő páromra, aki ijedten méregette a belépő Karlt. - Ribanc! - suttogta, de mindketten jól értettük, majd elhagyta a szobát, gondolom, a házat is. Dühösen kaptam magamra a földön heverő ágytakarót, hogy valamivel eltakarjam a testem, és utána futottam.
- Hogy merészelted ribancnak nevezni? - kiáltottam utána, majd megállt. A ház ajtajánál volt, én pedig a lépcső aljánál. Felgyorsítottam lépteimet, majd egy jól irányzott jobbegyenessel löktem ki az ajtón, és becsuktam mögötte.
- Mi történt? - kérdezte Gaby, aki pityeregve ült az ágyon, még mindig meztelenül. Karcsú alakján még mindig, ennyi idő után is megpihentettem a szemem. Gyönyörű.
- Ne törődj vele. Megkapta a magáét. Soha senki nem nevezhet téged ribancnak, te angyal! - mosolyodtam el, majd boldogan öleltem át. Visszakaptam életem értelmét.