Nem törődünk eleget a múlttal...

Tweet
Nem törődünk eleget a múlttal. A múlt egy szó, ami mindenkiből ellentétes érzéseket vált ki. Van, aki szerint csak jön, és megy, nem kell vele foglalkozni, nézzünk csak előre, a jövő a lényeg. Azonban van, aki úgy gondolja, éppen a múlt az, ami alakítja és formálja életünket, éppen ezért soha nem szabad elfelejteni azt, ami volt.
Szerintem fontos foglalkozni azzal, ami már megtörtént. Gondoljunk csak bele: miért kell elfelejteni azt, hogy hogyan jutottunk oda, ahol tartunk? Kitapostunk egy utat, ami idáig vezetett, és mégis hagyjuk, hogy elhalványodjon.
Ha nem törődünk a múlttal, nem törődünk azokkal az emlékekkel, amik életünk egy-egy fontos szakaszából származnak, nem törődünk azokkal az emberekkel, akik valamikor számítottak nekünk, de a sors fura fintora elválasztott minket, és talán csak az emlékeket hagyta meg.
A múlt ugyanakkor történelem. Egy ember csak egy egyén a több százezer, több millió lakos közül, akik egy országban élnek. Szabad-e elfelejteni népünk múltját, és nem foglalkozni azzal a régi dicsőséggel, ami valaha oly naggyá tett minket? Nem! De mi mégis ezt tesszük. Mindig csak a jelenben, vagy vágyálmaink jövőjében próbálunk élni, néha csupán egyik napról a másikra. De kérdem én: mi van azzal, ami volt? Mi van azzal, hogy Magyarország egykor még nagy volt? Nem is érdekel minket… Az Oroszlánkirály című mesefilmben hangzott el egyszer ez a mondat: „Nézz a csillagokra. A múlt idők nagy királyai a csillagok szemével néznek le rád. Emlékezz rá! A nagy királyok odafentről figyelnek téged!” És ha tényleg így van? Nem hiszem, hogy büszkék lennének arra, amit most látnak… és az embereket ez sem érdekli.
Azonban Magyarország is csak egy a világ 193 független országa közül. Valamilyen módon mindegyiket összeköti a másikkal a nagy, közös múlt. Valaha szomszédok voltak, vagy gyarmatok, háborúk és békék tarkítják a mögöttük álló évszázadokat, évezredeket. Ez fontos, nélkülözhetetlen része lenne a világnak… A baj az, hogy csak lenne…
Talán picit morbid, de egyszerű példát hozok: az is a múltad része, aki meghalt. Nem törődsz a múltaddal, szóval nem törődsz a családtagjaiddal, barátaiddal, akik már elmentek, csak mert már nem részei a jelenednek, jövődnek? Ugye, nem? Elfelejted, hogy mi volt gyermekkorodban? Tény és való, néhány ballépést legszívesebben eltörölnénk, de már ott vannak, megtörténtek, éppen ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Országunk nagyjait és dicső történelmét sem olyan dolgok, amikkel nem kell törődni. Mi marad gyermekeinknek és az ő gyermekeiknek, unokáinknak, ha mi nem foglalkozunk vele?
Egy szó, mint száz: törődnünk kell a múltunkkal. Ha már másunk nem is lesz, az emlékeink mindig megmaradnak, és talán ez a legfontosabb. Nem lehet minden szép és jó, de feledésbe sem merülhet az élet, aminek a múlt is ugyanolyan része, mint a jelen és a jövő. Hiszen a most is múlt lesz egyszer…