Rob Pattinson Budapesten
![]() |
![]() | ![]() |
![]() |
Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.
![]() |
![]() | ![]() |
![]() |
Bejegyezte: gabi dátum: 12:10 0 megjegyzés
Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén a brit Lewis Hamilton (McLaren) volt a leggyorsabb, megelőzve csapat- és honfitársát, Jenson Buttont. A harmadik helyen az ausztrál Mark Webber végzett a Red Bull-lal.
Bejegyezte: gabi dátum: 10:55 0 megjegyzés
Egygólos győzelmet aratott a Manchester United a Liverpool ellen az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A vendégcsapat Fernando Torres fejesével szerzett vezetést, ezt Wayne Rooney egy kihagyott tizenegyes után a hálóba lőtt labdával egyenlítette ki, a győztes gól Pak Dzsi-Szung nevéhez fűződik.
A hazai pályán remeklő Manchester United az utóbbi időben saját pályájától távol gyengélkedő Liverpoolt fogadta. Az utolsó öt idegenbeli meccsén nyeretlenül maradó vendégek azonban nem kezdtek megilletődötten az Old Traffordon, már az ötödik percben vezetést szereztek.
A gólhoz kellett az is, hogy a Manchester a félpálya környékén labdát veszítsen, ezután Steven Gerrard passzolt Dirk Kuyt elé, akinek beadását a szabadon maradt Fernando Torres fejelte a bal sarokba. Az MU 704 perc után kapott újra gólt hazai pályán (0–1)
Sokáig nem vezetett a Liverpool, hiszen a 11. percben már 1–1 állt az eredményjelzőn. Történt, hogy Antonio Valencia a jobbösszekötő helyén ritmust váltott, betört a tizenhatoson belülre, majd Javier Mascherano szorításában a földre huppant.
A szabálytalanság ténye vitathatatlan volt, és lap is járt érte. A kérdés az volt, hogy vajon hol történt az eset, és az a bizonyos lap milyen színű. Howard Webb, a vb-kerettag angol játékvezető végül a tizenegyes mellett döntött, és Mascheranót sárga lappal büntette. Az eset jó ürügyet szolgáltatott, hogy Sir Alex Ferguson és Rafael Benítez összeugorjon a kispadoknál (egyik az elmaradt piros lapot hiányolta, másik pedig azt, hogy miért nem szabadrúgást ítélt a bíró). A büntetőt Wayne Rooney végezte el, a támadó lövését ugyan elsőre még fogta Pepe Reina, Rooney ismétlésével szemben azonban már esélytelen volt (1–1).
A jó iramú és színvonalú első 20-25 perc után leült a játék, a játékrész második fele már nem tartogatott izgalmakat.
Szünet után sem javult fel a játék, bár még mindig a Manchester United volt a kezdeményezőbb. A Liverpoolnál Gerrard teljesen beleszürkült a mezőnybe, és Torres sem tudott veszélyt okozni a kapu előtt. Igaz, a hazaiaknál is lámpással kellett keresni a kiemelkedő teljesítményeket.
A kivétel talán Pak volt, aki már addig is főleg fejjel próbált veszélyeztetni, és a 60. percben eredményes is volt. A dél-koreai játékos Darren Fletcher beadását bólintotta a jobb sarokba, és három év után talált be újra az Old Traffordon (2–1).
A United megnyerte a rangadót, a Torres révén az utolsó pillanatokban óriási helyzetet rontó Liverpool pedig idegenben továbbra is szenved, sorozatban hatodik bajnoki meccsén maradt nyeretlen. Ezzel pedig messze kerülhet az áhított negyedik helytől.
Forrás: nso.hu
Bejegyezte: gabi dátum: 16:44 0 megjegyzés
Címkék: foci, liverpool, összefoglaló, sport, torres
Örülök, hogy kiderült, mi történt, bár azért még mindig le vagyok sokkolva. Mi ott mászkáltunk... ott voltunk...
Vérbefagyva, agyonverten találtak pénteken hajnalban egy férfit a megyeszékhely belvárosában. Egy nap alatt a rendőrség elfogta a gyanúsítottat, aki maga is fedél nélküli.
aki maga is fedél nélküli.
Bejegyezte: gabi dátum: 8:57 0 megjegyzés
Címkék: hírek
Bejegyezte: gabi dátum: 8:19 0 megjegyzés
Címkék: epizódvélemény, sorozatok
Csütörtöktől egész ma délutánig Egerben tartózkodtam, irodalmi versenyen a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. Nagyon jó buli volt, 14. lettem az évfolyamon, és ez országos eredmény, ami azért nem semmi. Nagyon örültem.
Kijelenthetem, hogy nekem van a legjobb magyartanárom: meglógtunk a városnézés elé, ami unalmasnak és kötelezőnek ígérkezett, helyette cukrászda, pihenés, majd este McDonald's. Sokat beszélgettünk, már másfél éve tanít, de most ismertem meg a legközelebbi, és legjobb oldaláról. Nagyon szuper! Egy barátnőm 2. helyezett lett a 9. évfolyamon, míg egy másik 12. a 11. évfolyamon. Hát igen, a legkisebb mindig szerencsével jár, a két idősebb már kevésbé :)
Közben arra ébredtünk péntek reggel, hogy gyilkosság volt Egerben, agyonvertek egy hajléktalant. Erről van egy bejegyzés lentebb. Nagyon megijedtem, azért nem mindennap történik ilyen az ember közvetlen környezetében...
Ezen a hétvégén sem jövök haza, lehet, hogy jó ideig írni sem tudok majd, ugyanis a hétvégét Budapesten töltöm. Karinthy: Tanár úr kérem színdarabja is a műsoron lesz... :) alig várom! De még jelentkezem!
Bejegyezte: gabi dátum: 17:39 0 megjegyzés
Címkék: blogbejegyzés, élet, összefoglaló, suli
Bejegyezte: gabi dátum: 17:33 0 megjegyzés
Címkék: hírek
Továbbjutottunk az Európakupában, hála Torres két góljának, és Gerrard 11-esének.
A labdarúgó Bajnokok Ligájához hasonlóan a második számú nemzetközi kupasorozat negyeddöntői is tartogatnak pikáns párosításokat. Az El-ben is lesz házirangadó, no nem francia, hanem spanyol: a Valencia-Atlético Madrid meccs megjósolhatatlan, csakúgy, mint a Wolfsburg-Fulham, vagy a Benfica-Liverpool összecsapás. Elvben a döntőt is rendező Hamburg van a legkönnyebb helyzetben, a németek a Panathinaikoszt kétszer legyőző Standard Liege ellen küzdhetnek. A negyeddöntőket április 1-én és 8-án, az elődöntőket április 22-én és 29-én rendezik. A sorozat fináléja május 12-én, Hamburgban lesz.
Végre bemutatták SP - Ne add fel! című számához készült klipjét. Szerintem egész jól sikerült, jó lett a tánc, és maga a klip is. Nézzétek meg, érdemes, főleg, ha szeretitek SP-t, akkor ki nem hagyhatjátok!
Bejegyezte: gabi dátum: 11:38 0 megjegyzés
Bejegyezte: gabi dátum: 10:31 0 megjegyzés
Egyik legújabb írásom, szintén a Koliszáj számára:
Bejegyezte: gabi dátum: 10:30 0 megjegyzés
Címkék: egy gondolat, egyperces, élet, írásaim, koliszáj
Bejegyezte: gabi dátum: 15:34 0 megjegyzés
Címkék: alonso, forma-1, összefoglaló, sport
Mostanság a kolim újsága, a Koliszáj szerkesztői közé tartozom, írogatok nekik mindenféle témával kapcsolatban. Legutóbbi cikkem a tavasz érkezéséről szól.
(A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.Reginald Heber)
Bejegyezte: gabi dátum: 15:24 0 megjegyzés
Címkék: egy gondolat, egyperces, élet, írásaim, koliszáj
Nos, hosszú idő után úgy döntöttem, hogy folytatom a blogolást. Sokszor kezdtem újra, és sokszor hagytam abba, de épp ideje, hogy ismét kifejezzem magam. Ezentúl is találhattok majd sorozat illetve filmkritikákat, ismertetőket, könyvekről, zenékről, illetve saját írásaimat, képeimet, véleményemet bizonyos dolgokról. Remélem, hogy rendszeres látogatóim is lesztek!
Bejegyezte: gabi dátum: 15:18 0 megjegyzés
Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.
© Blogger Template by Emporium Digital 2008
Back to TOP